Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)

Európai középkor - Magyar középkor - SÁGHY MARIANNE: A lerinumi Paradicsom: szerzetesség az 5. századi Provence-ban

Hírneve sokakat vonzott, de ő maga is megkereste és magához „csábította" azokat, akiket erre méltónak tartott. Ez történt Hilariusszal, Honoratus rokonával is. Az idős Honoratus, akinek egészsége is gyengülőben volt, megtette a szülőföldjére visszavezető hosszú utat, hogy magához édesgesse a földi gyönyörökben tobzódó és a szerzetesi hivatástól berzenkedő Hilariust. „Megérkezett, és engem, aki akkor szerettem a világot, és lázadtam Isten ellen, »mint csábító és igaz ember« megpróbált kesztyűs kézzel Krisztus szeretetéhez elvezetni."

30 Szeretetteljes könnyeivel végül sikerült megtérítenie Hilariust, aki követte őt a szigetre. „Először tejjel, majd szilárd étellel táplálta, és bőségesen itatta a mennyei bölcsesség kútjából"

3l; így készítette fel Hilariust a szerzetesek közösségében a magányos remeteéletre, a végső visszavonulásra. A harmadik és egyben utolsó nagy változás Honoratus életében 426-ban következik be, amikor Arles püspökévé választják. A szerzetesek szigorú, de szeretetteljes atyjából a keresztény nyáj könyörületes pásztora lesz: a szeretet irányítja minden lépését, hogy helyreállítsa az egyetértést hívei között. A lerinumi kolostor vezetését ekkor Hilarius veszi át. Lerinumból nem maradt fenn korai szerzetesi szabályzat. Hilarius a kolostor rendjéről szólva fegyelemről (disciplina) beszél,

32 Faustus, aki 434-462-ig irányította a kolostort, majd Riez püspöke lett, már szabályt (regula) és előírásokat (praecepta) emleget, és azt mondja, hogy a szerzetesi szabályzat „az egyiptomi atyák tanítását követte".

33 A görög szerzetesség megalapítója, Nagy Szent Baszileiosz regulája is hathatott a lerinumi szerzetesek életmódjára.

34 Az 5. századból származó ,JVégy atya szabályzata" valószínűleg a lerinumi szerzetesek számára íródhatott.

35 A szerzetesek többsége előkelő családból származó, müveit római volt, aki önszántából, a saját akaratából szakított a világgal, hogy Istennek tetsző, „angyali életet" (ayyeXiKÓc ßwc) éljen. Aszkéta önmegtartóztatásuk eredményét testi átváltozásuk is mutatta: szikár „lelki emberekké" váltak, akik joggal remélték, hogy lelki üdvösségükön munkálkodnak, amikor választott életformájukat követik. Causa gratiae Ez a választás és a szerzetesek testi-lelki átváltozása érthetetlen volt a pogányok számára. 417-ben egy Rutilius Namatianus nevű magas rangú hivatalnok, volt praefectus urbi Rómából hajón tért haza Galliába. Útjáról verset írt. A De reditu suo című költeményt

36 elsősorban azért tartják számon a kutatók, mert arról tanúskodik, hogy a művelt rómaiak mennyire bíztak a római világ változatlan fennmaradásában még 410 után is.

37 Rutilius hajója érintette a Genova és Marseille közötti szigeteket, amelyeket elleptek a remeték. Néhány éven belül ezek a szerzetesek veszik át a gallorómai városok irányítását mint püspökök, és így őrzik meg Provence-ban Róma örökségét. Rutilius azonban nem tudhatta, mit hoz a jövő. Kineveti és kárhoztatja a remetéket, akiket önsorsrontó elmebetegeknek tart: „A nyílt tengeren Capraria szigete emelkedik ki, amelyet egészen elleptek a fény elől menekülő férfiak. Magukat görög szóval szerzeteseknek nevezik, mert egyedül, szemtanúk nélkül akarnak élni. Félnek a szerencse kedvezésétől, de csapásaitól is. Önként szerencsétlenekké teszik magukat, mert attól félnek, hogy szerencsétlenek lesznek. Bolond agyaknak miféle perverz dühe 29 Uo. 17, 6. 30 Uo. 23, 2. 31 Uo. 24,2. 32 Uo. 17. 33 Faustus: Homilia, 72, 4, 13. 34 A. de Vogüé: Aux origines de Lérins: la règle de Saint Basile? Studia monastica, 31. (1989). 259-266. 35 Les règles des saints pères. Ed. A. de Vogüé. (Sources chrétiennes 297) Paris, Cerf, 1982. 36 Rutilius Namatianus: De reditu suo sive iter Gallicum. Ed. Ernst Doblhofer. 2 Vols. Heidelberg, 1972-1977. 37 Vö. F. Paschoud: Roma Aetema. Études sur la patriotisme romain dans l'Occident latin à l'époque des grandes invasions. (Biblioteca Helvetica Romana 7), Rome, Institut suisse de Rome, 1967; J. F. Drinkwater: Gallic Attitudes to the Roman Empire in the Fourth Century: Continutity or Change? In: Labor omnibus unus, Gerold Walser zum 70. Geburtstag. Ed. H. E. Herzig - R. Frei-Stolba. (História Einzelschriften vol. 60) Wiesbaden, Franz Steiner, 1989. 136-153.