Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)

Az újkor századai - POÓR JÁNOS: Egy törvénycikk értelmezéséhez

összefoglalni, tökéletesen megfelel a nemesség érdekeinek. A személyes felkelés kötelezettségét a nemesség soha nem vitatta, sőt büszkén vallotta. Előjogait, köztük a legfontosabbat, az adómentességét ellentételezte az, hogy szükség esetén személyesen is védenie kellett a hazáját, amit különösen a 16-17. században gyakran meg is tett. A (megajánlott, de nem feltétlenül kiállított) személyes felkelések száma azonban a 18-19. században lecsökkent (1741, 1797, 1801, 1805, 1809), és generációk élhették le úgy az életüket, hogy alkotmányos kötelességüket soha nem teljesítették. A személyes felkeléseknek azonban nemcsak a száma, hanem a harcértéke is csekély volt, amit országgyűlési törvénycikk is rég leszögezett,

6 s amit az is jelez, hogy az érintettek 1602-ben és később is többször megváltották. A személyes felkelés elvi kötelezettségéhez az érintettek ettől függetlenül - jól felfogott érdekükben - ragaszkodtak, lévén hogy az csak alkalmi megterhelést jelentett, miközben folyamatosan élvezett előjogokat törvényesített. A nemesek azonban nem csak személyesen voltak a haza védelmére kötelezve, hanem más módon is. Az 1435:2. törvénycikk szerint a báróknak, az előkelőknek és a birtokos nemeseknek minden 33 jobbágyuk után 1 lovast kellett állítaniuk. Az, akinek 33-nál kevesebb jobbágya volt, saját jobbágyait másokkal összesítette, s 33 jobbágy után többen küldtek egyet a hadjáratba. A törvénycikk a máig vitatott eredetű és jelentésű portális (telek-) katona állításáról intézkedett, s az intézmény körüli viták érthetőek.

7 A katonaállításnak, egyéb vitatott kérdések taglalásától most eltekintve, nem voltak például normatív szabályai. Akiállítás alapjául a továbbiakban szolgálhatott a jobbágyok, a jobbágyházak vagy a jobbágy telkek száma, s időről időre változott az is, hány katonát kellett állítani ezek alapján, de az nem volt vita tárgya, hogy a jobbágytartó nemeseknek nemcsak személyes felkelés formájában kellett rendelkezésre állniuk a haza védelmére, hanem változó alapon és változó kulcs alapján katonát is kellett állítaniuk. Az eredendően nemesi terhet jelentő, alkalmi telekkatona állításába a 16. században bevonták a jobbágyságot is, és szintén a 16. században létrejött az úgynevezett állandó katona intézménye is, ami azt jelentette, hogy bizonyos számú katonát nem alkalmilag, hanem folyamatosan készenlétben kellett tartani. A portális és az állandó katonáról az 1715:8. törvénycikk nem szólt. A nemesség a hallgatást úgy értelmezte, hogy ezek tartására vonatkozó kötelezettsége megszűnt. Lássunk néhány példát a 19. század eleji országgyűlési naplókból! „Törvény szerint a portális insurrectióval már többé nem tartozunk."

8 „A mostani állandó katonaság az 1715-i 8. törvénynek értelme szerint a portális katonaság helyébe állíttatott."

9 „Az állandó katonaság (...) a portális insurrectio helyett behozatva lenni állíttatik."

10 Az 1811/12-es országgyűlésen a személynök úgy nyilatkozott, hogy az ország 1715 óta nem tartozik portális katona állításával.

11 Amiről tehát az 1715:8. törvénycikk nem szólt, az megszűnt létezni. De mi a helyzet a bandériumokkal, amelyekről a törvénycikk szólt? 1808-ban az országgyűlési tárgyalások egyik kiemelt tárgya volt a bandériumok fogalmának a tisztázása, és ehhez jó kiindulópontul szolgálhatott volna a személynök álláspontja. A személynök szerint a bandériumok a 13-14. században jöttek létre, de történetük igazi kezdete a 15. század. „Zsigmond király alatt kezdődtek a bandériumok. Akik tudniillik annyi jószágot bírtak, hogy a maguk zászlaja alatt [...] bizonyos számú katonát állíthattak, bandérialistáknak neveztettek. A kevesebb birtokú nemesek jószágától állított katonák pedig a vármegyék zászlójához számláltattak. Volt a 6 „Egyébiránt azt, hogy a rendeknek a személyes fölkelése nem annyira hasznos, nem csak a jelen országgyűlés alatt, hanem már a korábbi években is, gyakran kijelentették. 1. § Azt is megmondották, hogy a százötven dénáron felül a melylyel a jobbágyok adóznak, az ötven dénárt azért adták meg, hogy maguk a rendek ettől a személyes fölkeléstől szabadok legyenek." (1602:9. tc.) 7 A vitákhoz újabban 1. Gericsné Ladányi Erzsébet, Borosy András és Engel Pál írásait a Hadtörténelmi Közlemények 1998/ 3., 1999/1., 3. és 2000/1., 2. számaiban. 8 Országgyűlési Napló, 1805. 39. 9 Országgyűlési Napló, 1807. 208. 10 Országgyűlési Napló, 1808. 166. skk. " Országgyűlési Napló, 1811/12.671.