Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)

Európai középkor - Magyar középkor - DRASKÓCZY ISTVÁN: Az erdélyi sókamarák sorsa 1529-1535

pénzügyi-igazgatási tisztségviselő megbízása részben párhuzamba állítható Zsigmond más kinevezéseivel. Mint ismeretes, az 1390-es években kezdték német vállalkozók elhódítani a kamarák irányítását az olaszoktól, ami a délnémet vállalkozói tőke magyarországi térnyerését jelzi számunkra.

12 Az 1350-es években Mihály budai polgár, kancelláriai specialis nótárius töltötte be a harmincadispáni pozíció mellett az erdélyi sókamaraispánnak és a lippai kamara vezetőjének a tisztségét. Munkáját az uralkodó Szatmár megyei birtokokkal jutalmazta, és 1358-ban nemességet adományozott neki. 1362 elején azonban sikkasztás miatt külföldre szökött. Utóbb a király megbocsátott neki, és a kutatás véleménye szerint (Beuldre Mihálynak nevezték ekkor) 1367-1369 között még visszatért a sókamarák élére.

13 A padovai eredetű Sarachenus Jakab, aki eredetileg apothecarius volt, már az 50-es években tevékenykedett a sóigazgatásban. 1362-től kisebb megszakításokkal 1373-ig erdélyi sókamaraispán és lippai kamarás, miközben harmincadot, pénzverő kamarákat irányított. A pénzügyek területén az 1370-es évek végéig működött (a király legfontosabb gazdasági szakembere lett), majd helyére fivére, János lépett.

14 Utódai között találjuk Zámbó Miklóst és Bertalan Gallicus pécsi lakost, akiknek a működése valószínűleg 1376-ra helyezhető (tevékenységükről késői híradás maradt fenn).

15 Bizonyosan nem tudjuk, ki volt az említett Bertalan nevű olasz. 1392-ben már nem élt. Egy 1390-es okmányból tudjuk, hogy néhai Padovai Bertalannak a budai háza a firenzei Ferenc fia Onofriusé lett. Az a gyanúnk, a két személy feltételesen azonosítható.

16 A sókamarai szervezetben tevékenykedő olaszoknak a sora tovább bővíthető. 1381-ben a sókamaraispán feladatkörét bizonyos Andreas Parvus Gallicus látta el. 1387 előtt a szalárdi kamarát a firenzei eredetű, Lengyelországban és Magyarországon (Budán és Kassán) kiterjedt üzleti kapcsolatokkal rendelkező Talenti család sarja, Talentus igazgatta, aki Szalárdon, Endrén, Gyulán, Székesfehérvárott, Budán, Pécsett rendelkezett ingatlannal.

17 Két esztendővel Verébi Péter előtt, 1395-ben magyart, a Budán háztulajdonos Bélai Tamás fia litteratus Sebestyén clericust találjuk a sókamara-ispáni székben. O sem volt független az olaszoktól, hisz 1391 ben Sarachenus Jánosnak állt a szolgálatában.

18 Az olaszokat érdekelte a dalmáciai tengeri só is. A firenzei János fia Péter monetarius, aki Zárában telepedett le, 1379-ben a dalmáciai sóés harmincadkamarák offitialis generálisa volt. Nagystílű pénzember volt, aki megszakításokkal 1387-ig bérelte ezt a tisztséget, szalinákat vá12 Mályusz Elemér: Az izmaelita pénzverőjegyek kérdéséhez. In: Budapest Régiségei, XVIII. (1958) 306-307.; Kubinyi András: A középkori körmöcbányai, i. m. 21. skk.; István Hermann: Finanzadministration in der zweiten Hälfte des 14. Jahrhunderts in Ungarn. Bp., 1987. (Dissertationes Archaeologicae II. 13.) 88. 13 Dl. 87382.; Monumenta diplomatica civitatis Budapest, i. m. 5. sz.; Hermann: Finanzadministration, i. m. 14—15., 87-88.; Kumorovitz L. Bernát: Osztályok címek, rangok és hatáskörök alakulása I. Lajos kancelláriájában. In: Eszmetörténeti tanulmányok a magyar középkorból. Szerk. Székely György. Bp., 1984. 298-299. 14 Veszprémi regeszták (1301-1387). Összeállította Kumorovitz L. Bernát. Bp., 1953. 555. sz.; Hermann: Finanzadministration, i. m. 15-20. (származása, pályája elemzése) 85., 87-88. 15 ZSO II. 2429. sz. A működésükről szóló kései (1392) oklevélben említették velük kapcsolatban de Surdis János esztergomi érseket, aki 1376-1378 között töltötte be méltóságát. Zámbó Miklós, aki 1367-1371 között a szomolnoki-kassai kamarát irányította (1371-ben körmöci kamarás), rendelkezett a sókamara-ispáni pozícióhoz nélkülözhetetlen pénzügyi-igazgatási tapasztalattal, 1377-1382 között a főkincstartó méltóságát viselte. Engel Pál: Magyarország világi archontológiája, i. m. I. 52., II. 218.; Hermann: Finanzadministration, i. m. 15-16. 16 Monumenta diplomatica civitatis Budapest, i. m. 92. sz. Teke Zsuzsa őt a firenzei Bartolomeo di Guido Baldival, a budai pénzverőmesterrel (1376) azonosította, aki ugyancsak rendelkezett Budán házzal. Teke: Firenzei üzletemberek, i. m. 134. 17 Codex diplomaticus Hungáriáé ecclesiasticus ac civilis. Studio et opera Georgii Fejér. I-XI. Budae, 1829-1844. (a továbbiakban: CD.) IX/7. 433.; ZSO II. 126. sz. ATalentisekre vö. Teke: Firenzei üzletemberek, i. m. 147-148.; Uő: Kassa külkereskedelme az 1393-1405. évi kassai bírói könyv bejegyzései alapján. Századok, 137 (2003) 394—395. Petrovics István: A középkori Pécs polgárai. In: Tanulmányok Pécs Történetéből 9. Szerk., Font Márta. Pécs, 2001. 173-174., 190. 18 Monumenta Vaticana históriám regni Hungáriáé illustrantia. Series I. Tom. 1-4. Budapestini 1885-1891. 1/3. 169., 1/4. 110.; ZSO I. 2336., 4058., 5800. sz.; Monumenta diplomatica civitatis Budapest, i. m. 586. sz. Előbb esztergomi, majd 1399-ben veszprémi egyházmegyei clericus volt. Tán vele azonosítható Tamás fia Sebestyén budai kanonok, fejéregyházi plébános (Monumenta Vaticana, i. m. 1/4. 157. - 1399.). Nem azonos ellenben Bereck veszprémi prépost, királyi specialis káplán testvérével, Béla-i (Rakolup-i) Márton fia Sebestyénnel (ZSO II. 3904. sz.).