Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)

Európai középkor - Magyar középkor - KLANICZAY GÁBOR: Nemzeti szentek a késő középkori egyetemeken

István, Imre és László kultuszával). Ali. századtól kezdve egyre hangsúlyosabban fejeződött ki az a hit, hogy e szentek dinasztiájuk és országaik patrónusai: erről tanúskodnak a templomok patrocíniumai, nevük, képük megjelenik a pecséteken és a pénzérméken, ereklyéik győzelmet hoztak a háborúban és termékenységet a békében, az ő kultuszukra támaszkodva lehetett győzedelmeskedni a dinasztikus trónviszályokban. A 12. és 13. században ez a kultuszforma népszerű lett a Németrómai Császárságban (ezt mutatja a II. Henrik császár, felesége, Kunigunda és Nagy Károly körül kezdeményezett szentkultusz), Angliában (Hitvalló Edward) és Franciaországban is (IX. Szent Lajos).

5 Jelentős változást hozott e területen, hogy a 13. század elején a pápaság saját előjogává tette a szentté avatást, kivéve azt a helyi püspökök kezéből.

6 Ez élesebbé tette a megkülönböztetést a szentek egyetemes elismerése („kanonizációja") és helyi tisztelete között, és gyakori konfliktusokhoz vezetett a saját szentjelöltjük kanonizációját előmozdítani kívánó helyi kezdeményezések és az elismerést igen megnehezítő, egyre szigorúbb és körülményesebb vizsgálódáshoz („szentté avatási perhez") kötő szentszéki bürokrácia között. A szentkultuszok késő középkori virágzása más formákban is tükrözte ezt az ellentmondást, ami szembeállította az egyetemesen elismert szentek csoportját azokkal, akiknek tisztelete mindenekelőtt a lokális, regionális, majd egyre inkább nemzeti patronátusra támaszkodott. Az előbbi csoport ismertségét minden korábbinál hatékonyabb eszközökkel mozdították elő a kolduló rendek által „standardizált" és széles körben elterjesztett legendáriumok (melyek közül a Domonkos-rendi Jacobus de Voragine által készített Legenda Aurea lett a leghíresebb

7

), az ezeken a gyűjteményeken alapuló, a szentek példáját szisztematikusan felhasználó prédikációk s a legendákat egy másik „médiumban" is népszerűsítő képi ábrázolások sokasága. A 14. századtól kezdve azonban épp ezek az „univerzalizmust" előmozdító, homogenizáló formák inspirálták a regionális és nemzeti identitás új megnyilvánulásait: a Legenda Aurea anyagát kiegészíteni szándékozó nemzeti kompendiumok sorozatát,

8 az olyan miniatúrákkal díszített dinasztikus legendáriumokat, mint a Magyar Anjou Legendárium? a Hedvig-kódex,™ és a Krumauer Bildercodex," a nemzeti szentekkel benépesített dinasztikus panteonokat és nekropoliszokat

12 s a szent nemzetséget (beata stirps) népszerűsítő genealógiákat.

13 Ugyanebben a korszakban és elsősorban ugyanezeknek a kolduló rendeknek a tevékenysége révén a dinasztikus és „lokális" szentkultuszok egyre inkább „nemzeti" jelleget kezdtek ölteni: 5 Robert Folz: Les saints rois du Moyen Âge en Occident (VI

C-XIII

C siècles), Bruxelles, 1984.; Jacques Le Goff: Saint Louis. Paris, 1996. Hadd utaljak itt e tárgyban saját könyveimre: Az uralkodók szentsége a középkorban. Magyar dinasztikus szentkultuszok és európai modellek. Bp., 2000. Annak több helyen kibővített angol változata: Holy Rulers and Blessed Princesses. Dynastic Cults in Medieval Central Europe. Cambridge, 2002. 6 André Vauchez: La sainteté en Occident aux demiers siècles du Moyen Âge d'après les procès de canonisation et les documents hagiographiques. Roma, 1981. 7 Jacobus a Varagine: Legenda Aurea. Ed. Th. Graesse, Lipsiae, 1850.; Iacopo de Varazze: Legenda Aurea. Cap. 139., Ed. Giovanni Paolo Maggioni. Certosa di Galuzzo, 1998.; magyar fordítása: Jacobus de Voragine: Legenda Aurea. Szerk. MadasEdit, Bp., 1990. 8 Legenda aurea: sept siècles de diffusion. Actes du colloque international sur la Legenda aurea. Ed. Brenda Dunn-Lardreau. Montréal-Paris, 1986.; Madas Edit: A Legenda aurea a középkori Magyarországon. Magyar Könyvszemle, 108 (1992) 93-99. 9 Levárdy Ferenc (ed.): Magyar Anjou Legendárium. Bp., 1973.; Gyöngyi Török: Neue Folii aus dem Ungarischen AnjouLegendarium. Zeitschrift für Kunstgeschichte, 61. (1992) 565-577.; Szakács Béla Zsolt: A Magyar Anjou Legendárium képi rendszerei. Kandidátusi disszertáció. Bp., 1998. 10 Wolfgang Braunfels (ed.): Der Hedwigs Codex, Sammlung Ludwig. Berlin, 1972. " Gerhard Schmidt - Franz Unterkircher (eds.): Krumauer Bildercodex. Graz, 1967. 12 Elizabeth A. Brown: Burying and Unburying the Kings of France. In: Richard Trexler (ed.): Persons in Groups. Social Behavior as Identity Formation in Medieval and Renaissance Europe. Binghampton, 1985. 241-266.; Colette Beaune: Les sanctuaires royaux. In: Pierre Nora (ed.): Les Lieux de mémoire. II: La nation. Paris, 1976. I. 58. ff; Engel Pál: Temetkezések a középkori székesfehérvári bazilikában. Századok, 121. (1987) 613-637. 13 André Vauchez: Beata stirps: sainteté et lignage en Occident aux XIII

e et XIV

e siècles. In: Georges Duby-Jacques Le Goff: Famille et parenté dans l'Occident médiéval. Roma, 1977. 397^406.