Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)

Európai középkor - Magyar középkor - MAROSI ERNŐ: Zsigmond, a király, a császár

amely beleillik az aacheni Nagy Károly-büszttől a váradi hermán át vezető sorozatba.

35 Az utóbbi idő kutatásainak legfontosabb, a várad-győri fej ereklyetartóra vonatkozó eredményei röviden a következőképpen foglalhatók össze: 1. Aligha lehet kétséges, hogy az ereklyetartó fej a budai vár szoborleleteivel közös stiláris környezetből származik; benne az elevenségnek ugyanolyan normái jelennek meg. 2. Nincs okunk az arc és a mellrész kronológiai elkülönítésére,

36 s ugyanakkor az arc is megfelelhet az 1420-as éveknek, amelyet a mellrész sodronyzománcos dísze alapján legközelebb az 1424-ben adományozott drezdai szász választófejedelmi kard nyomán lehet feltételezni. 3. A fej ereklyetartó egyetlen eleme sem tekinthető helyi vagy erdélyi produktumnak; valószínűsíthető az egész mű udvari eredete, donációjellege. Ebben a donációban határozott politikai gesztust láthatunk: azt a régi, időközben (1403-1405 között) tűzvész áldozatául esett ereklyetartót helyettesítette, amelyre 1403-ban Nápolyi László párthívei Zsigmond ellenében felesküdtek {prestito Juramento super capite sancti Regis Ladislai corporaliter facto)?

1 Az is a nagypolitika szintjére emeli az ereklyetartó donációját, hogy Zsigmond eldöntötte: végső nyughelyét ott, Mária királynő sírhelyén jelöli ki. Abból az 1755ben feltárt sírból, amelyet a Sárkányos Társaság arany rendjele alapján biztosan Zsigmond sírjával lehet azonosítani, egy Anjou-kori korona is előkerült.

38 Mivel ez a tárgy biztosan a Nagy Lajos udvarában sorozatprodukcióban előállított votív koronák közé tartozik (mint a zárai s a Krusedolból való belgrádi is), valószínű a feltevés, hogy az első ereklyetartón volt az eredeti helye.

39 Az, hogy Zsigmond sírjából került elő, egyaránt utalhat Zsigmond különleges tiszteletére Szent László iránt, de ugyanakkor arra is, hogy eltörölje, szó szerint magával vigye a sírba a nemkívánatos Anjou-hagyományt. Szent László alakja és tisztelete is császári kontextusba került: Környöl fekszenek téged császárok,/ Püspökök, kerályok és jobbágy urak.

40 Zsigmondot különösen foglalkoztatta, hogyan hosszabbíthatja meg császári fenségét halálában is. Erre vonatkozik - s Nagy Károly (vele együtt pedig a rénovâtio imperii III. Ottói) hagyományától nem független - znaimi felravatalozásának története. A négy napig közszemlére kitett, trónra ültetett császári holttest látványát a róla beszámoló Windecke illusztrált kéziratában a római császárkoronázás (CCCX. fejezet) ábrázolásával azonos képi formula (csak lehunyt szemmel: CCCLXVII. fejezet) kapcsolja össze a felségpecsétek előlapjainak ábrázolásaival.

41 A - nem csekély (nem utolsósorban sebészi) felkészültséget igénylő - trónon (katedrán) ülve ravatalozás vagy temetés szokása mindenekelőtt a keleti egyház - részben a jelenkorig eleven - hagyománya, s nyugaton is különösen püspöki temetésekhez tartozik. Itt mindenekelőtt a Nagy Károly aacheni sírjára vonatkozó hagyomány volt híres; nyilvánvalóan Zsigmond znaimi felravatalozásának módját is ez inspirálta. Volt családi előzménye is: Kéry: Kaiser Sigismund, 142-143. A felirat: Tu, pius Justus [a Sárkányrend lángkeresztjén Isten jelzője ezeken kívül még „misericors"] quondam rex maximus orbis [vö. az Aranybulla tradicionális feliratában a Róma-feliratot: „regit orbis frena rotundi", valamint a császári pecsét feliratában: „volat ipsa sine meta".], laudibus eternis nunc sigismundae nites. Ekként a kép is a végítélet császárának gondolatkörébe tartozik. L. még: Művészet Zsigmond király korában. 2. Katalógus, kat. Zs. 41. sz., 61-62. - Kérdés, vajon tekinthető-e „a 15. század elején (a szerző, Végh János a szövegben ezt az 1420-as évekre helyesbíti) készült eredeti nyomán" festett ábrázolásnak. Az erre vonatkozó érvelés összefoglalása: László Gyula: A Szent László-legenda középkori falképei. Bp., 1993. 20-23. Zsigmondkori oklevéltár II. (1400-1410), első rész (1400-1406). Szerk. Mályusz Elemér. Bp., 1956. 4899. sz., 611. Művészet Zsigmond király korában. 2, Katalógus, kat. Zs. 62. sz., 92.sk; legutóbb: Történelem - kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatából Magyarországon, Katalógus. Szerk. Mikó Árpád, Sinkó Katalin. Bp., 2000. kat. VIII-6. sz., 493. Kovács Éva: Magyarországi Anjou-koronák. Ars Hungarica, 1976/1. 7-19. Régi Magyar Költők Tára. I., Középkori magyar költői maradványok. Szerk. Szilády Áron, Bp., 1877. LIV. sz., 202. sk. A znaimi ravatal képe: ÖNB Cod. 13975, fol. 439r: Marosi Ernő: A Zsigmond-kor művészettörténetének egy adóssága. Eberhard Windecke illusztrált Zsigmond-életrajza és a középkori képes krónikák. Hadtörténelmi Közlemények, 111. ( 1998) 547-560.; Wehli Tünde: Magyarország történelme a középkori krónikaillusztrációk tükrében. In: Történelem - kép, 2000. 303-304.; Vö.: kat. IV-2. sz., 280.