Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)

Európai középkor - Magyar középkor - SÁGHY MARIANNE: A lerinumi Paradicsom: szerzetesség az 5. századi Provence-ban

Szép arca böjttől sápad; egészségtől telt orcája komolysággal telik meg."

4 Fivére, Venantius követi Honoratus példáját: immár ketten élnek keresztényi erényben az atyai házban, mintha „magánpüspökök"

5 vagy még inkább mintha angyalok lennének.

6 Hírük egyre terjed; bennük pedig egyre nő a vágy, hogy elhagyják otthonukat, és Krisztust kövessék: ad peregrina contendunt. A peregrinatio (xsvimia) minden keresztény alapélménye: idegennek érzi magát ebben a világban, és az eljövendő élet után vágyakozik. A szerzetes, a tökéletes keresztény még idegenebbül mozog a földi világban, ezért fizikailag is el akarja határolni magát tőle: a puszta, a sivatag, a sziget a „másság", az elszigetelődés jelképe. A latin peregrinatio gazdagabb jelentésű a görög /ev/re/ct-nal, mert nemcsak arra utal, hogy a keresztény útja vándorút az e világi életen át, hanem arra is, hogy a keresztény távoli tájakra utazik, ahol mint idegen, mint száműzött él. A szerzetes elhagyja otthonát, és más vidékre költözik, hogy ott éljen Istennek szentelt életet. A szerzetes példaképe a végsőkig engedelmes Ábrahám: őt követi Honoratus és Venantius is.

7 Mártonhoz hasonlóan ők is egy szent életű öreget választanak lelki vezetőül (7rv£ü/.iaTiKÓc Kaifjp): „Hogy vállalkozásukat ne véljék fiatalos merészségnek, egy tökéletes és példamutató életszentségben élő öregemberhez, Szent Caprasiushoz csatlakoznak, akit, mivel atyjuknak tartanak Krisztusban, atyjuknak nevezik: ő a mai napig angyali életet él a szigeteken."

8 Ezt a motívumot, az erényes lelki vezető jelenlétét Márton és Honoratus életrajzában a szerzők tudatosan hangsúlyozzák; ezekből az utalásokból az is kiderül, hogy a szerzetesség „alapító atyái" nem elszigetelten működtek, hanem nagy elődök és követők társaságában. Bármerre utazzanak ezután, hírnév övezi a fivéreket, melyet lelki erényeiknek köszönhetnek. Útjukon az öreg Caprasius is elkíséri őket. A legsötétebb vidékeket is bevilágítják Krisztus világosságával: „O, boldog földek és áldott kikötők, amelyeket a mennyei hazára sóvárgó utazó megvilágosít!"

9 Marseille-ben a püspök mindenáron maga mellett akarja tartani őket, de mindhiába: Szíriába és Egyiptomba készülnek, hogy felkeressék a monachizmus nagy alakjait. Achaia felé veszik útjukat, ahol Venantius meghal. Temetése diadal: még a zsidók is megtérnek; halála megdicsőülés: Krisztus maga siet elébe, hogy az örök élet dicsőségébe vezesse.

10 Honoratus és Caprasius Itálián keresztül visszatér Provence-ba, hogy Lerinum szigetén telepedjen le. Honoratus Istennek szentelt életet kíván élni, ezért költözik Leontius fréjusi püspök engedélyével a „félelmetes, lakatlan" szigetre. A sziget ilyetén minősítése ügyes retorikai fogás: Hilariust a Szentírás és a keleti remetékről szóló történetek is ihlették, amikor a sziget elhagyatottságát hangsúlyozza. A mai francia Riviéra legszebb helyén, Cannes-nal szemben három kilométerre fekvő, két szigetből álló lerinumi „szigetcsoport" - Lero (ma: Sainte-Marguerite) és Lerina vagy Lerinum (ma: Saint-Honorat) - a Földközi-tenger kies szigetei között is talán a legvonzóbb, ahol a régészek folyamatosan lakott római kori oppidumok nyomait tárták fel." A sziget paradicsomi szépségét éppen egy lerinumi szerzetes, Eucherius hangsúlyozza, aki néhány évvel Hilarius előtt, 427 táján írta A puszta dicsérete című művét: „Bár a remeték valamennyi lakhelyét tisztelem, amelyeket az igazak a világból való kivonulásukkal híressé tettek, a legjobban mégis az én kedves Lerinumomat szeretem, mely jámbor keblére öleli mindazokat, akik a világ viharaiban 4 Uo. 8, 1. Ford. Sághy Marianne. 5 Uo. 9, 4. 6 Uo. 10,2. 7 Uo. 12, 1. 8 Uo. 12, 1. 9 Uo. 12,3. 10 Uo. 14. 11 J. Biarne: Le monachisme dans les îles de la Méditerranée nord-occidentale. Rivista di archeológia eristiana, LXXVI. (2000), 351-374. Itt: 363-364.