F.Romhányi Beatrix - Grynaeus András - Magyar Károly Végh András: Ünnepi tanulmányok Kubinyi András 75. születésnapjára (Monumenta Historica Budapestinensia 13. kötet Budapest, 2004)
SZENDE Katalin: Ital vagy pénzpótlék? Borhagyatékok a soproni és pozsonyi középkori végrendeletekben
város örökhagyók száma bort/sört testálok száma Férfiak Nők Összesen Férfiak Nők Összesen Pozsony 539 340 879 103 68 171 Sopron 212 102 314 55 22 77 Eperjes 65 55 120 4*+1 8+1 14 megj.: * Az első érték sörrel kapcsolatos végrendeleti tételt jelent. 1. táblázat: Borról hagyatkozó végrendelkezők Ami a borhagyatékot említő végrendelkezők foglalkozási megoszlását illeti (itt csak a soproni és pozsonyi anyagot vizsgálva), közöttük természetesen az elsősorban bortermelésből élők aránya volt a legmagasabb (49%), de csak kevéssel haladta meg a végrendelkezők összességéből való részesedésüket. A bort is testáló kézművesek aránya mindkét bortermelő városban 23%-ot tett ki, ez pontosan megfelel az összlakosságon belüli részesedésüknek. Ezzel szemben a kereskedők kisebb érdeklődést mutattak aziránt, hogy bort örökítsenek tovább, mint amilyen arányban az írásbeli végrendelkezést gyakorolták. Az egyes végrendelkezők társadalmi állása és foglalkozása tehát bizonyos mértékig befolyásolta prioritásaikat a hagyatkozott tételek kiválasztásában. 2. Mennyiség és minőség Magáról a továbbörökített borról a testamentumok csak igen szűkszavúan szólnak. Néha megemlítik, hogy ó (yierdiger) vagy új (heuriger) borról, vagy esetleg mustról (most) van-e szó. Az utóbbi többnyire októberi és novemberi testamentumokban fordul elő, míg a szokványos bor-említések nem mutatnak évszakok szerinti szezonalitást. Zweivirdiger (kétéves) bort csak igen ritkán, dreivirdiger (hároméves) bort pedig csak egy alkalommal említettek. Néhány testáló még a soron következő évi szüret termését is tovább örökítette, és az sem volt ritka, hogy más örökös kapta az egyes szőlőskertek termését, mint magát az ingatlant. Figyelemre méltó, hogy vörösborról milyen ritkán volt szó. Ez kuriózumnak számított, és egy kivétellel csak Pozsonyban fordult elő, kétszer az 1460-as években és négy alkalommal 1502. és 1511. között, mindegyik esetben kisebb mennyiségekben (legfeljebb 18 akóval). A soproni előfordulás Hans Zirkendorfer özvegye, Barbara testamentumában olvasható, aki a ferenceseknél fennálló tartozásából törlesztett egy négyakós hordócskával, akóját 140 denáros áron számolva. 22 Ezek a kivételek csak erősítik a fehérbor termelésének túlsúlyáról kialakult képet. A vörösborkultúra, balkáni hatásra, csak a XVI-XVII. században terjedt el nagyobb mértékben, és akkor is inkább az ország középső és déli területein. 23 A bor minőségével szemben a mennyiségét mindig megjelölték. Mindkét városban voltak olyan „alapegységek", amelyeket a leggyakrabban örökítettek tovább, de érdekes módon ezek nem voltak azonosak Sopronban és Pozsonyban. Az előbbi helyen az egység a „Faß" vagy „Vaß" (hordó) volt, amely igen eltérő, 10 és 24 akó közötti mennyiségeket foglalhatott magában. Az utóbbi városban egy jóval stabilabb egység, a Dreiling (ternarius) fordul elő, amely 20 akónak felelt meg. Ezen kívül gyakran olvasunk Pozsonyban „Fuder"-vó\ vagy „halbes Fuder" említést is. Egy örökös általában 1/2-1 Dreiling vagy 1 -2 hordó bort kapott, míg a legnagyobb hagyatkozott mennyiség családon belül 8 Dreiling, (Haz 22. HÁZI Jenő: Sopron szabad királyi város története II/l. 294. Az asszony hagyatéki leltárában a borkészlet részeként szintén megemlítettek egy kisebb hordó vörösbort: „item ain vass püntwein per VIII oder Villi urn" II/5. 138. 23. ANDRÁSFALVY Bertalan: A vörösborkultúra Magyarországon. Néprajzi Értesítő 1957. 49-67.
