B. Nyékhelyi Dorottya: Középkori kútlelet a budavári Szent György téren (Monumenta Historica Budapestinensia 12. kötet Budapest, 2003)
II. Rövid kutatástörténet
második középkori (Anjou-kori) városfalat, a Teleki-palota területén már megfigyelt belső árkádos ívek ívindításaival. A két városfal között egy kelet-nyugati irányú, többszöri átépítést mutató, vastag falat tártunk fel, melyet a Teleki-palota déli falának bővítésekor elvágtak. Nem zárható ki, hogy ez esetleg az első középkori (IV. Béla-kori) városfalhoz tartozó toronyépítmény egyik fala lehetett. Eddigi ismereteink szerint a tornyok lehetőség szerint egymástól szabályos távolságra helyezkedtek el 40 . Több esetben a torony a városfal töréspontjához épült. 41 Az Anjou-kori városfal a Lovarda köz területén a Teleki-palotánál megfigyelt szakaszhoz képest rosszabb állapotban maradt fenn. Felette vastag, török kori leletanyagot tartalmazó planírozási, illetve szemétrétegeket találtunk. A második városfal külső szakaszát ásatási területünkön csak itt tudtuk megfigyelni. A falat ezen a szakaszon kívülről újra köpenyezték, sőt egy vastag külső támpillérrel is megtámasztották. A statikai megerősítést az indokolta, hogy a fal erősen nyugat felé dől. A városfaltól keletre több észak-déli irányú középkori falszakaszt bontottunk ki, melyeket a palota déli zárófala minden esetben elvágott és a falon túl folytatásuk már nem került elő. Szintén a Lovarda közben tártunk fel egy nagyméretű, íves kövekből megépített, kör alakú, újkori betöltésű, sárga agyagba ágyazott, kőaljú ciszternát. 42 A ciszterna agyag alapozása elvágta egy kicsiny, keletre, a sziklafelszín alá mélyen benyúló sziklapince lépcsősorát. E kis sziklapince igen meredek, márgába vágott lépcsője kelet felé lejt. Belső tere egy kiöblösödés után megtörik, majd dél felé egy nyúlványban végződik. Itt, a Teleki-palota déli zárófalánál, a délkeleti sarokban a sziklafelszín egészen a mai járószintig felmagasodik. OS Feltárásaink alapján elmondható, hogy ásatási területünkön, ahol a természetes sziklafelszín felmagasodik, a sziklafelszín alatt majdnem mindenütt találtunk természetes, ám az emberek által mesterségesen tovább alakított üregeket, gödröket, járatokat, pincéket. Az előkerült középkori épület részletek túlnyomó többsége egy egységes, tervszerű városépítési koncepcióba illeszkedő építkezés 40 MAGYAR 1991. 160.p. 41 H. GYÜRKY 1978. 33. p. 3. kép, 47.p. 17. kép; ZOLNAY 1984. 215. p. ; MAGYAR 1992/A. llO.p.; BENCZE 1998. 167.p. l.kép 42 Az ún. filterciszterna típusba tartozik.