B. Nyékhelyi Dorottya: Középkori kútlelet a budavári Szent György téren (Monumenta Historica Budapestinensia 12. kötet Budapest, 2003)

II. Rövid kutatástörténet

tégla falazatával. A nyugati falon ferde, északnyugat-délkeleti irá­nyú téglás elfalazást találtunk. Az északnyugati sarokban részben már lefaragott lépcsőjű, középkori mélypince lejárójának indítását figyeltük meg nyugat felé a márga alkotta padlószintről. A fal­köpenyezés fölött nyugaton a természetes sziklafelszín egészen az egykori pincepadló szintjéig felmagasodik. Az északnyugati pince­szakasz ferde nyugati zárófalán túl a magyarázatot is megtaláltuk mind az egykori palota északi homlokzati zárófalának furcsa, nyu­gat felé húzó ferdeségére, mind a mélypince északnyugati zárófalá­nak ferdeségére. Feltártunk ugyanis egy igen nagy belméretű, be­szakadt, sziklába vágott mélypince-részietet, amelyből levélszerű­en kiágazó apró pince boltszakaszok indulnak észak, nyugat és dél felé. A már a palota északnyugati mélypince szakaszában megfi­gyelt lépcsőindítás ennek a középkori mélypincének a délkeleti sza­kaszába fut bele. A nagyméretű, leszakadt boltozatú mélypince megmagyarázza az egykori palota ferdén kifutó északi falát is, e pince területére esik ugyanis az északi és nyugati homlokzati főfalak találkozási pontja. Eddigi megfigyeléseink szerint a palota alapfalait igyekeztek min­denütt a márga s-s ziklás altalajra építeni, valószínűleg a főfalakat statikai okok miatt sem akarták a beszakadt mélypince laza be­töltésére alapozni. Az 1968-as robbantás következtében az újkori mélypince bol­tozata több helyen beszakadt, így a belső tér színültig telt nagy­köves törmelékkel, melyet csak kézi erővel lehetett eltávolítani. A kutatás során nyilvánvalóvá vált, hogy a mélypince kialakításakor egy korábban már meglévő pinceszintet használtak föl. Erre utalt a nyugati zárófal, a ferdén áthúzó újkori észak-déli irányú fal, mely­nek keleti oldalán megtaláltuk egy középkori mélypince márgába faragott lépcsőindítását. Folytatását már a palota mélypincéjének nyugati zárófalán túl tártuk fel. Régészetileg értékelhető rétegeket csak az északnyugati pince­szakaszban találtunk: vékony lejárt agyagréteget a már említett középkori mélypincébe vezető, márgába vágott, majd elfaragott lépcsőindításban. Maga az újkori pince a márgába volt befaragva, padlóját a letaposott márga alkotta. Itt tártuk fel a kutat is.

Next

/
Thumbnails
Contents