K. Vég H Katalin: A Budapesti Történeti Múzeum Az alapítástól az ezredforduuóig (Monumenta Historica Budapestinensia 11. kötet Budapest, 2003)

BEVEZETÉS

céljából felállította a Károlyi-palotában a Régészeti és Ásatási Intézetet. Az újkori gyűjtemények végleges elhelyezése az 1935-ben Schmidt Miksa végrendelete révén megkapott kiscelli kastélyban, a volt trinitárius kolostorban valósult meg. 1936-ban a Fővárosi Tanács a Múzeum nevét Székesfővárosi Történeti Múzeumra változtatta. Miközben befejezéshez közeledett az újkori gyűjtemények költöztetése a múzeumi célra alkalmassá tett kiscelli kastélyba, megkezdődött a felkészülés a közelgő háborús eseményekre. Ezt a munkát Horváth Henrik elhunyta miatt 1941-től az új igazgató, Nagy Lajos irányította. A háború idején szinte a főváros ostromáig, egyre kisebb létszámmal ugyan, de folytak a régészeti leletmentések és műtárgy gyűjtések, a Fővárosi Képtárban kiállításokat is rendeztek, a legfontosabb feladat azonban a műtárgyállomány mentése, biztos menedékre szállítása volt. 1944. szeptember 5-én az Aquincumi Múzeumot bombatalálat érte, de az ostrom során a többi épület is megsérült, és a gyűjtemények is károkat szenvedtek. Az értékes műtárgyak nyugatra szállítását Nagy Lajos igazgatónak és Zakariás G. Sándor tanácsi jegyzőnek sikerült megakadályozni egyrészt a szövetséges hatalmak menlevelének megszerzésével, másrészt a csomagolás lassításával. Az orosz katonákkal szemben pedig megszerezték az orosz parancsnokság védlevelét. A főváros ostroma után, a nehéz körülmények ellenére, az intézmény munkatársai azonnal hozzáláttak a romeltakarításhoz, majd a helyreállításhoz és a gyűjtemények ellenőrzéséhez, rendezéséhez. A Múzeumra nehéz feladat hárult: a romeltakarítás és a sérült épületek bontása során előkerült emlékek mentése és a régészeti kutatások elvégzése, elsősorban a Vár területén. Az újkori részleg feladata volt a romos, majd újjáépülő fővárost megörökítő rajzok, festmények, fényképek gyűjtése. A veszteségek ellenére hamarosan kiállításokat rendeztek a közönség számára. Az első, már az új politikai elvárásnak megfelelő „munkáskiállítást" a Fővárosi Képtár munkatársai rendezték meg 1945 júliusában a Képtár gyűjteményéből a csepeli Weiss Manfréd Gyárban. A Múzeum épületei közül a Károlyipalotát sikerült leghamarabb alkalmassá tenni kiállításokra, így a helyreállított termekben még 1945. szeptember l-jén bemutatták a „Képzőművészetünk újítói Nagybányától napjainkig" c. tárlatot, amellyel a háború után a fővárosban levő múzeumok közül a Székesfővárosi Történeti Múzeum nyitotta meg elsőként kapuját a közönség előtt. 1946-ban már 16 helyiségben rendezték meg a Múzeum részlegeinek együttes, szemléltető eszközöket is alkalmazó történeti kiállítását „Budapest múltja" címmel. Ennek keretében először voltak láthatók az ős- és népvándorláskorból származó leletek. A régészeti rész jelentőségét az is növelte, hogy ez volt az első archeológiai tárlat a háború után Budapesten. A leginkább helyhiánnyal küszködő, a Halászbástyán lévő Középkori Múzeum elhelyezésére a Fővárosi Tanács 1945-ben átadta a régi budai városháza Szentháromság utca 2. sz. alatti épületét, ahol az első kiállítás a műemléki helyreállítás után, 1952-ben nyílt meg, a palotai ásatások során előkerült újabb emlékanyagból. Ezt megelőzően még 1948-ban - 1848 centenáriumi ünnepségeihez kapcsolódva - megnyitották a közönség számára a Középkori Kőemléktárat, az Aquincumi Múzeumot és a Kiscelli Múzeum egy részét is. A politikai változás a „proletárdiktatúra" jelenségeivel 1948-tól volt erősebben érezhető. Az 1946 végén elhunyt Nagy Lajos központi igazgató akinek a bélistázást sikerült kivédenie - utódjaként alig egy éve kinevezett Kopp Jenőt és a Kiscelli Múzeum vezetőjét, Schoen Arnoldot, továbbá három művészettörténészt 1948 második felében leváltották, majd elbocsátották. Az új központi igazgató Pogány Ö. Gábor lett. Az 1947-ben megkezdődött 3 éves tervet a következő időszakban az 5 éves tervek sora követte, amelyekben a népgazdasági tervutasításos rendszerhez hasonlóan a tudományos és művelődési munkát is hosszú távú programban kellett megjelölni, majd évekre lebontani és a teljesítésről jelentéseket készíteni. Már 1947-től, az új kultúrpolitika céljainak megfelelően, a múzeumi területen is előtérbe került a népművelés, vagyis az 1945 előtt „a kultúrából nem részesült dolgozó nép műveltségi színvonalának emelése". 1948-ban a múzeumi területen is megindították a munkaverseny mozgalmat, majd 1951-ben az újítási mozgalmat. A személyi kultusz első tünetei 1949-ben jelentkeztek: munkafelajánlást kellett tenni Sztálin 70. születésnapjára. 1950-től egyre több alkalommal került sor munkafelajánlásokra: április 4., május L, augusztus 20., Rákosi Mátyás születésnapja, pártkongresszusok stb. alkalmából. Mindezekkel a jelenségekkel az 1956-os forradalomig találkozunk. A dokumentumokból kiderül, hogy a munkaversenyek és felajánlások valójában mindenképpen elvégzendő feladatokat tartalmaztak, de fő szempont volt eleget tenni a politikai utasításnak. Jelentős változást hozott az 1949. évi múzeumi törvény, amely az egyházi gyűjtemények kivételével valamennyi múzeumot állami tulajdonba vett, és a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának felállításával megvalósította a központi irányítást. A Székesfővárosi Történeti Múzeum - a Képtár kivételével - 1950-ben került a MMOK felügyelete alá. Ez az állapot 1953-ig tartott, amikor megszüntették a MMOK-ot és az 1951-ben Budapesti Törté-