Bencze Zoltán - Gyulai Ferenc - Sabján Tibor - Takács Miklós: Egy Árpád-kori veremház feltárása és rekonstrukciója (Monumenta Historica Budapestinensia 10. kötet Budapest, 1999)
Gyulai Ferenc: A Rákospalota-Újmajor 1. lelőhelyről származó növényleletek archaeobotanikai feldolgozása
Elvégezvén a növénytani leletanyag fajok és maradványok szerinti ökológiai értékelését, megállapíthatjuk, hogy a szenült diaspórák nagy része gabonaféle (2., 3. ábrák). Az Árpád-kor más lelőhelyeinek megfelelően itt is megtalálni a hatsoros árpát, a pelyvás búzáknál fejlettebb vetési búzát, a sarkos szemtermésű törpebúzát, a rozst és természetesen az elmaradhatat-lan kásanövényt, a kölest. Éppen ezért meglepő, hogy itt pelyvás búza, jelesül a tönké szemtermések és annak pelyvátlanításából származó villa maradványok is előfordulnak. Amennyiben nem a kultúrrétegek földjének keveredéséről van szó, úgy ez ebben a korban furcsa, szokatlan, mégsem egyedülálló jelenség. Ugyanis az eddigi archaeobotanikai leletek azt mutatják, hogy a népvándorláskor elmúltával az Alföldön is felhagytak a pelyvás búzák: alakor, tönké, tönköly termesztésével. Eddig egyetlen lelőhelyen: Endrőd 170., ugyan- Törpebúza csak Árpád-kori telep feltárásából származó régészetinövénytani leletanyagában találkoztunk a tönké ilyen kései előfordulásával. 8 A tönké a honfoglalás után is megmaradt, mint az Alföld korábbi (őskori és népvándorlás kori) kultúráinak jellegzetes képvi-selője, de termesztése jelentéktelenné vált. A Duna, mely történeti, de florisztikai határ is egyben úgy tűnik a növénytermesztés szempontjából is két részre osztotta az országot: egy archaikusabb növényeket is megtermő Alföldre (lásd a tönké termesztése) és egy fejlettebb, a római agrikultúra hagyo-mányait is magába ötvöző Dunántúlra. A gabonafélék szemterméseinek számát vizsgálva szembetűnő, a hatsoros árpa dominanciája. (4. ábra) Azt megmondani nem tudjuk, hogy takarmányozásra, vagy étkezésre termesztették-e? Árnyaltabb lenne a kép, ha a több mint félszáz gabona szemtermés maradványt sikerült volna fajra azonosítani. Sajnos azok töredékes volta miatt erre nem volt lehetőség. Itt jegyezzük meg, hogy az árpa és a köles termesztésének túlsúlya mindig is a gyorsmozgású, állattartó népek jellegzetessége volt. Ugyanis ezeknek a fajoknak a tenyészideje rövid és viszonylag kevés gondoskodást igényelnek. Sőt a köles másodvetése is elképzelhető. Nem zárható ki tehát, hogy az itt élők növénytermesztésükben és táplálkozásukban bizonyos fokig megőrizték a steppei nomád hagyományokat. Ezt látszik alátámasztani, hogy a rekonstrukcióra kiválasztott ház kemencéjének földjében (23. próba) szenült ételdarabkát találtunk, melyben sokkal inkább kása, mint kenyér maradványát véljük felismerni. A további, már említett gabonafajok szemterméseinek száma alacsony, így Jankovich Dénes ásatása, publikálás alatt.
