Zoltán Bencze - György Szekér: Das Paulinerkloster von Budaszentlőrinc (Monumenta Historica Budapestinensia 8. kötet Budapest, 1993)
A kolostor középkori történetének fontosabb adatai
net Budaszentlőrincre ment és ott egyesítették a fejet a testtel. A budaszentlőrinci kolostor 1381 -tői híres 69 búcsújáróhely lett, több búcsúengedélyről is tudunk. 1403. június l-jén kelt György generális oklevele, melyben a mi új egyházunk nagy oltárának jobb oldalán található, a SzentKereszt tiszteletére emelt oltárról esik szó. 70 Hunyadi János kormányzó 1446. július 2-án kiadott okleveléből megtudjuk, hogy még I. Ulászló király a budai polgárok adójából évente 40 aranyforintot utalt ki a budaszentlőrinci pálosoknak mindaddig, amíg ez az összeg a 2000 aranyforintot eléri. Mivel a budai polgárok 1445-ben és 1446-ban nem fizettek, ezért Hunyadi megparancsolta nekik a pótlólagos fizetést, valamint azt, hogy ezután rendesen törlesszék a fenti összeget. 71 Báthori István országbíró 1475. január 9-én kelt oklevelében az olvasható, hogy Kovács István csudabalai birtokát a szentlőrinci kolostor Szent István tiszteletére emelt oltárának adományozza, mely az említett kolostor Szent Pál-kápolnájában az ambituson található 72 Az 1480-as években több építkezés is zajlott a kolostorban. 1488-ra készült el a Szent Lőrinc egyház déli oldalán a kápolna Budai Kovács Márton költségén, aki egész életében vincellér volt és akit a Szent Lőrinc kolostorban temettek el. 73 1486-ra a Szent Pál tiszteletére épített kápolna az ablakokig elkészül, de az építkezést csak 1492-ben fejezteti be Tharispán Albert budai vámagy. 74 Ugyanebben az időben Dénes testvér, kőfaragó készített új síremléket Szent Pálnak, mely még a török követnek is nagyon tetszett 75 A kolostor területén folyt eddigi kutatások során előkerült vörösmárvány töredékekből egy oldalain mérműves, szamárhátíves árkádokkal áttört szarkofág képe bontakozik ki, a nyílások mögött talán a szent alighanem fémből készült ereklyetartójára pillanthatott egykor a látogató. Az ívek fölötti ívmezőket jelenetek töltötték ki; egy, Remete Szent Pál lelkének angyalok által történő mennybevitelét, és egy az Atyaistent ábrázoló töredék került eddig elő. Az egész építmény bonyolult fiatornyos tagolású volt. A síremlék a faragványok finom részleteivel, aprólékos megmunkálásával, a fúró gyakori használatával, abravúrosan áttört szerkezettel a magyarországi vörösmárvány faragás egyik csúcspontját jelenti. 6 Az ereklyéket 1492-ben helyezte el az új tumbában István szerémi püspök. 77 A XV. század 80-as éveiben, valószínűleg 1488ban Kamanczy János vicarius generalis rendbehozatta a szentlőrinci kolostor ciszternáját, amely tönkrement, és ezért a víz nem tudott a cellariumból a közös gyűjtőbe átfolyni. Emiatt a folyosó és az ebédlő fala alatt mély árkot ástak, ennek folytatásaként pedig elkészült egy mélyebb és szélesebb ciszterna. Ka78 manczy fürdőházat is építtetett 1439-ben az egyik fiatal testvér 40 aranyforintot lopott el a belső sekrestyéből. Bécsben fogták el később és visszavitték a szentlőrinci kolostorba. Miután büntetését letöltötte, dicséretes életet élt a továbbiakban. 79 Balaszentmiklósi Gergely testvért, aki orgonista, 80 később pedig vicarius generalis volt 1508-ban II. 81 Gergely néven rendfőnökké választották. Hivatali ideje alatt kezdődött el a budaszentlőrinci kolostor új szentélyének építése az alapoktól, sekrestyével együtt Gyűléstermet is emeltek. A munkákat öt év alatt végezték el, és végrendeleti adományok biztosították a fedezetet. Gyöngyösi megemlékezik az új főoltárról, az új orgonáról és a művészien faragott stallumokról. 1526-ban, a mohácsi csata után a törökök Budáig eljutván, elpusztítják a kolostort. Budaszentlőrinci tartózkodásuk tíz napja alatt mindent feldúlnak, szétrombolnak, a kolostort felégetik. A főkolostor gazdagságára következtethetünk abból az adatból, hogy 1000 forint értékű könyv égett el a könyvtárban. 83 A kolostorban ezzel az eseménnyel megszűnik az élet bár 1540-ből van még egy adatunk, amikor Imre rendfőnök a budaszentlőrinci kolostorból tiltakozik az elefánti perjelnek Baracskay Pállal kötött egyezsége ellen. 84 Remete Szent Pál ereklyéit még a törökök megérkezése előtt sikerült a Szapolyaiak trencséni várába menekíteni, ahol 1527-ben megsemmisültek a maradványok, mivel leégett a vár. 85 A budaszentlőrinci pálos kolostornak voltak Budán házai. I. Lajos királytól kapják meg a Kammerhofhak nevezett épületet, amelyet azután elcserélnek Ciliéi 87 Hermann házára. Egy másik házat Mihály óbudai 88 kanonoktól kapnak 1402-ben. Gyöngyösi megemlíti, hogy 1480-ban Gergely vicarius generalis valamelyik budai házukat elcserélte Pozsegai Jánossal egy 89 Pesten lévő másikért Tudjuk, hogy a Cillei-ház miatt még a XV. század végén is folyt a pereskedés az óbudai apácákkal, ezért valószínűsíthető, hogy a Mihálytól kapott házat cserélték el egy pesti házra. A mohácsi vész után több pálos kolostor lakói Budaszentlőrincre menekülnek egyházi kincseikkel együtt A kincseket, valószínűleg a budaszentlőrinci tárgyakkal kiegészítve, János generalis a Homonnaicsalád őrizetére bízza. Az értékeket Benedek és Pál 90 budaszentlőrinci szerzetesek kísérik új helyükre. Az arany és az ezüst tárgyak a család jeszenői, az egyházi