Zoltán Bencze - György Szekér: Das Paulinerkloster von Budaszentlőrinc (Monumenta Historica Budapestinensia 8. kötet Budapest, 1993)

Az első kolostor - A XIV. század végi nagy átépítés

Az első kolostor A pálosok a terület birtokba vétele után először az előbbiekben leírt Szent Lőrinc-kápolnát használhatták, amíg első kolostorukat felépítik a XIV. század elején (26. kép). Az új kolostortemplom szentélyének viszonya utal erre, ugyanis az szinte a korai kápolna szentélyének körbeépítésével készült. Minden bizonnyal a korai kápolna hajója használatban maradt — a diadalív lerekesztésével —, a munkálatok a szentély bontásával kezdődtek és a bontási anyagot nyilvánvalóan felhasználták az új falazatokban. Az új szentély északi és déli falait közvetlenül a régi falak mellett húzzák úgy, hogy az új diadalív a régi kápolna szentély-hajó külső szögletébe került. Az új szentély nemcsak szélesebb volt a réginél, hanem kelet felé nyújtottabb is, a nyolcszög öt oldalával záródó formával, a külső sarkokon átlós helyzetű támpillérekkel megerősítve épült. Minden bizonnyal bordás keresztboltozatot kapott, az alapfalak alaprajzi arányai a keleti záradékmezővel együtt három szabályos boltszakaszt adnak ki. A szentély elkészülte után kerülhetett sor a korai kápolna hajójának bontására és az új, jóval szélesebb hajó kiépítésére. Az új templomhajó furcsa vonása, hogy a nyugati fal szabálytalan, ferde helyzetű, mivel az északi hajófal kicsit hosszabb, mint a déli. A felépült új templom tipikus klasszikus gótikus alkotás lehetett, biztosan ide köthető építészeti részlet még nem került elő. A kolostor a templomtól északra épült fel, a szabályos négyzetes udvart körülfutó keskeny kerengőfolyosót a másik három oldalon egyenlő szélességű épületszárnyak övezték. A kolostor keleti szárnya igazodott a templom szentélyéhez, keleti fala a szentély északi falának és az észak-keleti poligonoldal csatlakozási pontjához épült, míg nyugati fala a diadalív vonalát folytatta. A keleti szárny közepe táján, valószínűleg a káptalanterem bővítményeként kelet felé kisméretű, szabályos, a nyolcszög öt oldalával záródó, külső sarkain átlós támpillérekkel megerősített priori(?) kápolna állt. A templom szentélyéhez hasonlóan itt is bordás keresztboltozat lehetett, az alaprajzi arányokból adódóan két szakaszon. A kolostori szárnyak építészeti kialakítására nincsen támpontunk, az azonban valószínűnek látszik, hogy a keskeny kerengófolyosó az udvar felőli vékony falak tanúsága szerint nem lehetett boltozott. A templomra vonatkoztatott jelző érvényes az egész épületegyüttesre, a XIV. század elején Budaszentlőrincen „tipikus" pálos kolostor épült fel

201 (27-28. kép). A XrV. század végi nagy átépítés A XIV. század végén nagyszabású építkezések folytak, az egész kolostoregyüttes átépült, megváltozott (29. kép). A munkálatok minden bizonnyal királyi kezdeményezésre indultak meg, a kitüntető királyi figyelmet bizonyítja, hogy Nagy Lajos 1381-ben megszerzi a rend számára Velencétől a pálosok névadó szentjének, Remete Szent Pálnak testereklyéjét.

202 A pálosok új temploma a korábbi, 1300 körüli templom déli oldalán épült fel közvetlenül. A háromhajós hosszházhoz keleten hármas szentély fej kapcsolódott. A kétszakaszos főszentély a nyolcszög öt oldalával záródott, sarkait átlós helyzetű támpillérek erősítették. A mellékszentélyek rövidebbek, csak egyetlen boltmezőből álltak, a belső tér a nyolcszög három oldalával képzett, míg külsőben kelet felé egyenes lezárással, alaprajzi értelemben négyzetbe írt formával, külső támpillérek nélkül épültek. A hosszházat négy pillérpár tagolta öt szakaszra, a pillérosztásnak megfelelően az északi és déli fal belső oldalán falpillérekkel, kívül a déli oldalon támpillérekkel. A főhajó nyugati első szakaszában a pilléralapoktól és a templomfaltól függetlenül épült nyugati karzat pilléralapjai kerültek napvilágra. Az építkezések a XIV. század utolsó negyedében kezdődhettek, 1387-ben még javában folytak a 203 munkák, a templom 1403-ban már készen állt, ekkor „új"-ként említik.

204 A felépült új templom „különös" vonásokat mutat. Elsősorban maga a háromhajós, hármas szentély fejes alaprajzi forma az, mely eddigi ismereteink szerint egyedülállóan eltér a XIV. század második felének pálos építészeti gyakorlatától, határozottan reprezentatív formának számít, nyilvánvalóan a királyi donáció eredménye, jól beilleszthető a kor magyarországi, illetve közép-európai építészetébe. A hármas szentélyfej megjelenik már a XIV. század közepén az óbudai, Erzsébet királyné által építtetett