Rózsa György: Budapest régi látképei (1493-1800) (Monumenta Historica Budapestinensia 2. kötet Budapest, 1963)

Bevezetés

A tulajdonképpeni veduta virágkora a XVII. század, bár az antik hagyományok továbbéléséből merítő olasz művészetben már a trecentóban találkozunk a valósághűség igényével fellépő épületábrázolásokkal. Legközismertebb Ambrogio Lorenzettinek a sienai Palazzo Pubblicóban lévő freskóműve, a Jó Kormányzat allegóriája. A veduta önálló műfajként való kialakításának és kivirágoztatásának érdeme azonban már az északi, németalföldi és német művészeké. Ezt a tényt fejezi ki Vasari is, amikor Pinturicchiónak VIII. Ince pápa megrendelésére festett és azóta elpusztult városképeiről szólva az ,,alla maniera de' Fiamminghi" kifejezést használja s hozzáfűzi, hogy a képek „come cosa insino allora non più usata, piacquero assai".

13 A XVIII. században azonban az olasz művészeknek még egyszer sikerült befolyásolniuk a veduta fejlődését. A római Piranesi az Itáliában a vedutánál mindig népszerűbb ún. prospettiva-festés legnagyobb alakja volt. Valóságban meglevő elemekből indult ki, de dús fantáziája segítségével a reális vagy reálishoz hasonló elemekből ideális, a valóságban nem létező együtteseket alakított. A leghíresebb velencei vedutafestők — Canaletto, és unokaöccse, Bellotto — képeiken a perspektivikus hűséget festői felfogással párosítják, és ezzel már a tájképfestészet fejlődésének későbbi fázisaira utalnak. * A budapesti veduták története természetszerűleg nem érthető meg a műfaj általános fejlődéstörvényeinek ismerete nélkül. A XV. század végén Buda is fontos kereskedelmi és kulturális csomópont, így került képe a Schedel-krónika illusztrációi közé. A sokszorosított látképek keletkezése nálunk is általában rendkívüli eseményekkel kapcsolatos (ostrom, koronázás, uralkodói látogatás, szokatlan természeti jelenség stb.). Ugyanazok a lapok megjelenési formái is, mint Európában bárhol (földrajzi és történeti könyvek, illusztrált röplapok stb.). Vannak azonban olyan sajátságok is, amelyek Buda és Pest ábrázolásait elkülönítik a többi európai városétól, amelyek csak rájuk jellemzőek. Ezek a különleges jellemvonások szoros kapcsolatban állnak a város viszontagságos történetével. A 150 éves török megszállás a szó szoros értelmében gyakorlatilag lehetetlenné tette nemcsak a város felmérését, de még felvételi rajzok készítését is. így a XVI. század második felétől a művészek úgyszólván el voltak zárva a várostól, s miközben a veduta békésebb sorsú helyeken virágkorát élte, fővárosunkról csak néhány szerencsés kézzel még idejében felvett kép vándorolt könyvről könyvre. Ebben a tekintetben csak a felszabadító háborúk kora hozott változást. A seregekben működő katonai mérnökök készítették a város első, mérésen alapuló és ezért pontosabb felvételeit. Az ő érdeklődési körük azonban természetesen elsősorban katonai objektumokra irányult (vár, erődítések, a seregek elhelyezkedése és mozdulatai), ezért a polgári városrészek ábrázolása náluk háttérbe szorult. Lapjaik kvalitásban is elég gyengék, ha azokat a közvetlen környék nagyobb városainak ez időből való és hasonló jellegű képeivel vetjük össze (pl. Bécs, Prága). A török megszállás ténye indokolja, hogy a látképek készítői 1800-ig elenyésző kivétellel külföldi művészek, hiszen a három részre