Havassy Péter - Selmeczi László szerk.: Régészeti kutatások az M0 autópálya nyomvonalán 1. (BTM műhely 5/I. kötet Budapest, 1992)

VADÁSZ ÉVA: Későbronzkori település nyomai az MO autópálya szigetszentmiklósi nyomvonalának közelében

A bizonytalan eredetű, s a fázisokat tekintve kronológiailag kisebb értékű bronzokon kívül Pomáz - Prekobrodica, a Remete-barlang és Solymár - Dinnyehegy anyaga a II1-IV. fázisra is átnyúlik. A III. fázis lelőhelyei (az egyetlen magányos érdligeti sír kivételével) lényegében már a Vál kultúrát képviselik (lll-IV. fázis), bár kezdetük néhány esetben a II. fázisra helyezhető. A leírtak alapján biztonsággal csak azt állapíthatjuk meg, hogy a Budapest környéki BD-HA1 korú lelőhelyeket világosan fázisokba sorolni egyelőre nem lehetséges. Viszonylag jól elkülönül a későhalomsíros korszak, amelynek kapcsolata, folytonossága a II. periódus, a BD vége - HA1 korszak anyagával sokkal kevésbé érzékelhető, mint a Dunántúl ÉNy-i részén. Az ún. ferdén árkolt kerámia már kialakultán, fejlettebb fokozatában jelenik meg, s anyagában nem a továbbélő halomsíros formák a meghatározók. A III. periódusban a települések anyagának kapcsolata a II. periódussal sokkal jobban érzékelhető, mint a temetőkben, ahol az ún. korai Vál kultúra sírjai a HA 1/2 fordulójától keltezhetők (számuk azonban csekély). Tulajdonképpen erre a folyamatosságra már Kőszegi F. is felhívta a figyelmet, amikor megjegyezte, hogy a Dunántúl ÉK-i részén a vá!i 90 típusok már korábban, a II. periódusban is jelentkeznek. Nehéz kérdés - eltekintve a Dunántúl többi részétől - környékünk, s ezt a területet kitágíthatjuk: az egész ÉK-Dunántúl BD vége - HA1 korának kulturális meghatározása és elnevezése. A Paulik által javasolt Caka kultúra elnevezés az e mögött álló régészeti leletanyaggal és jelenségcsoporttal, nem alkalmazható megnyugtatóan az ÉK-dunántúli anyagra. Noha a kapcsolatok kétségtelenek, a Dunától délre egyenlőre hiányzanak azok a kétségtelenül erős kárpát-medencei későhalomsíros alapok, amelyek a Caka kultúrára DNy-Szlovákiában oly jellemzőek. Másrészt nem tükrözi ez az elnevezés az ÉK-dunántúli anyag alapvető jellegzetességét, a szoros kapcsolatot az ún. Baierdorf-Velatice körrel, amely viszont a virágzó Caka kultúrában csekély. Kérdésesek ebből a szempontból az ún. Caka-Velatice kevert leletek, amelyek a Velatice, Caka kultúrák határvonalától, a Vág folyótól keletre találhatók. 91 Ezek kronológiai helyzete és kulturális meghatározása egyértelműen nem tisztázott, s ugyanakkor az ÉK-dunántúli anyaggal mutatnak kapcsolatot. A kulturális elnevezések csapdáját elkerülendő, Kőszegi F. a ferdén árkolt kerámia korszakának nevezi a szóbanforgó időszakot, s négy egységre bontja a Dunántúlt, hogy az egyes területek anyagi kultúrája közötti különbséget érzékeltesse. A határok megvonása azonban nehéz, s a rendelkezésre álló régészeti leletanyag nem csak területileg, hanem finomkronológiailag is egybemosódó. A szóban forgó időszakra helyesebbnek látjuk az általa is használt korai (idősebb) urnamezős kultúra virágkora elnevezést alkalmazni a Dunántúlon, amelyre a Közép-Duna vidéki régibb urnamezős kultúrákhoz hasonlóan a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlődése és kiszélesedése következtében az anyagi kultúra nagyfokú egységesülése a jellemző. Ebben a korszakban csak egy rövid, egy-két generációs időszakot jelenthetett a meghatározott területhez 92 v kötött Caka arisztokrácia kora, mely fényűző fegyver- és ékszerviseletével, tipikus, valószínűleg saját műhelyeiben készült edénykészleteivel korántsem a kor átlagos anyagi kultúrájának reprezentánsa. Természetesen feltételezhetünk a korszakon belül kisebb-nagyobb népmozgásokat. 93 Noha újabban a magyar kutatásban is a helyi fejlődés, átalakulás vált elfogadottá, nem zárnánk ki már a HA1 periódusban kisebb-nagyobb Baierdorf-Velatice csoportok beáramlását, 94 mely különösen az ÉK-Dunántúlon jól érzékelhető. Ez megmagyarázná nem csak az egyes lelőhelyek közötti (pl. Magyaralmás, Pomáz - Zdravlyák, stb.), hanem az olyan különbségeket is, melyeket a szigetszentmiklósi telep hulladékgödreinek az anyagában is érzékelhetünk. 90. Kőszegi (1988) 38-39. 91. Ide sorolhatók Paulik (1963) alapján az alábbi lelőhelyek (az ő számozása alapján): 19. Dvorny nad íitavou (Zsitvatő), 27. Ipel'sky-Sokolec (Ipolyszakállas), 42. Marcelova Marcelháza), 54. Sladeíkovec (Mocsonok), 59. Sarovce (Nagysáró) 65. Tlmaíe (Tolmács). Kétségesnek tartjuk még az alábbi lelőhelyek kulturális meghatározását: 1. Báb (obr. 10.), 39. Machulince (Maholány) (obr. 24.), 45. Nesvady (Naszvad) (obr. 26.) 92. Paulik (1974) 74-75., 79. 93. Ezek a mozgások különösen a Dunától K-re jól érzékelhetők, vö. cakai és urnasíros leletek ÉK- magyarországon, a csorvai csoport kialakulása (Kemenczei (1975) 61-62., Kőszegi (1988) 25.). 94. Hasonló állásponton volt korábban Petres (1959) 314. és Kőszegi (1960) 176. is. Legutóbb Kőszegi (1988) a Vál kultúra származását illetően ismét a bevándorlás mellett foglalt állást (69, 71.). A Dunántúl ÉK-i részén - tehát a Vál kultúra törzsterületén - mi is hasonlóképpen vélekedünk azzal a különbséggel, hogy ez a népi elmozdulás szakaszosan, már a HA1 periódus folyamán megindult. Korábban Paulik sem zárkózott el hasonló feltevéstől (1962b 108.).