H.Gyürky Katalin: Üvegek a középkori Magyarországon (BTM műhely 3. kötet Budapest, 1991)

Lelőhelyek jegyzéke - Duna-Tisza köze

a vár. A kerámiaanyag XIII. századnál későbbi darabot nem tartalmaz, így a vár pusztulása már a XIII. században, legkésőbb annak végén bekövetkezhetett." Az üvegleleteket a publikáció megjelenése után láttam, és ekkor készíthettem el a rekonstrukciókat, ezért sem az üvegek megítélése, sem az ábrák nem egyeznek a publikációban szereplőkkel. Az emailfestésű pohár esetében például (19/7. kép) a rajzok készítője az üveg romlásától származó szivárványszínű foltosodást ábrázolta, holott a pohár egykor emailfestékkel ráégetett rajzolata csak az átvilágításkor volt észrevehető. A festék természetesen már lepergett róla. Az üveglelet eredeti formája csak akkor rekonstruálható, ha a megmaradt töredéket eredeti helyzetének megfelelő irányba állítjuk. Ez a művelet rendszerint nehezen végezhető el a lelet töredékessége miatt. A pohártöredéknek szerencsére megmaradt a vékony, gömbölyű talpszegélye, amely a vízszintes és függőleges irányok kijelölését segítette. A pohár töredékességében is becses lelet (1., l./a ábra). Az import üvegek fejezetében általánosságban beszéltem azokról az emailfestésű üvegekről, amelyek a 13. század 90-es évei körül készültek Velencében és amelyekből eddig 48 darab került elő Európában. Magyarország a mendeleányvári lelettel immáron a második pohárral dicsekedhet (ezt a szót kell használnom akkor is, ha csak egy kis töredékről van szó). Az első festett pohár a budai királyi palota feltárásánál került elő, olyan középkori szemétgödörből, amelyben 13. századi leletanyag és utolsó Árpád-házi királyunknak, III. Andrásnak pénze (1290-1301) volt (Gerevich 1952, 150-171.; Gerevich 1966, 129. 170.; Kat. XIII. 9. típus XXIX. tábla 5. kép; Gyürky 1984, 49-62., 62/1. kép). III. András II. András magyar királynak volt az unokája. Apja, István Velencében nevelkedett és Tommasina Morosinit vette feleségül. IV. (Kun) László halála után 1290-ben lett magyar király és 1291-ben édesanyja is Magyarországra költözött. Ugyanebben az évben érkezett egy velencei küldöttség is, "ajándékokkal gazdagon megrakodva", hogy a királyt megkoronázása alkalmával köszöntse (Ováry 1980, 42.). Fennáll tehát a lehetősége annak, hogy az üvegpohár is a velenceiek ajándéka volt. A budai poháron három festett címer található, ezekből már igen kevés látható, annyi azonban megállapítható, hogy nem magyar címerek. A címerek között pedig leveles ágak helyezkednek el. Egy 1290-ből származó velencei oklevél leírta, hogy Jacobo Longovardo mesternek Bartholomeus üvegfestő, aki Jadrából származott, festett csészéket (9 dénár nagyságúakat): "...in dictis muzolis debet facere dictus Bartholomeus très figuras et, illud quod oportunum erit de arboris circa" (Han-Zecchin 1975, 77.). A "muzolis" poharat jelent. Ezt a szöveget budai poharunk készítésének idején írták, a festett ábrák leírása ráillik a pohárra és alkalmazható a mende-leányvári pohárra is, jóllehet abból csak egy kevés látszik. Az eddig előkerült poharak ábrázolása változatos, de van egy csoport, amely a mi poharunkhoz hasonlóan címereket és leveles ágakat ábrázol. Ilyen például a regensburgi Városi Múzeum pohara (Pfeiffer 1970, 67-69.) és a londoni British Museumban őrzött pohár "Aldevandin me fecit" felirattal (Gasparetto 1958, Abb. 16.). Mende-Leányvár régészeti módszerek segítségével igazolta ezeknek a poharaknak helyes korhatározását a 13. század utolsó éveire. Kettős-kónikus palack vállgyűrűje (2. ábra). Füstös-barna színű üveg. A színe emlékeztet a budai királyi palota előtt feltárt településen talált kis palackocska színére (lásd a kettős-kónikus palackokról szóló fejezetünket). Akármilyen kicsi a töredék, fontos, mert igazolja ennek a palacktípusnak létezését már a 13. század végén. Díszítmény töredékek (3-4. ábra). Az előző lelettel azonos színben. Tálka (5. ábra). Színtelen, romlatlan, átlátszó, finom üveg, amelyen sötétkék üvegből szabálytalan rajzolatú díszítés látható. Csak három kis töredék maradt meg belőle, ezek alapján azonban az edényke formája rekonstruálható volt. A finom itáliai üvegeknek az eleganciáját Velencében és más műhelyekben gyakran csak egyetlen diszkrét díszítés: egy vékony sötétkék üvegfonál jelentette, amellyel néha csak a peremet szegélyezték, máskor spirálisan, sűrű sorokban csavarták fel. Ritkábban fordul elő az üvegtárgyakon az üvegszállal történő díszítés, amely szabálytalanul, hol vastagabban, hol vékonyan rakódik fel lendületes rajzolatban. Általában 14. századi darabokat ismerünk (lásd az import üvegekről szóló fejezetet). 13-14. századra határozták meg azt a poharat, amely Wormsban került elő (Baumgartner 1987, 38. Abb. 5.). Ez a díszítés gyakrabban fordul elő tálakon. Különlegesen szép amit Düsseldorfban találtak, és a Kunstmuseumban őriznek (Baumgartner 1985, 157-172. Abb. 5.), és a már említett 14. századi tálak a Róma melletti Farfa apátságból (Whitehouse 1983, 115.). A Mende-leányvári lelet azonban azért különlegesen értékes, mert biztosan a 13. század végerői származik és ezért európai mértékkel mérve is eddig a legkorábbi darab.