H.Gyürky Katalin: Üvegek a középkori Magyarországon (BTM műhely 3. kötet Budapest, 1991)
Import üvegek
IMPORT ÜVEGEK Középkori üvegleleteink stílusukat és minőségüket tekintve jelentősen különböznek egymástól. Úgy véljük, hogy egyidejűleg lehetett helyi üvegkészítés és többfelől érkező import. Ezek egymás mellett léteztek, vagy versenytársak lettek, kiszorítva egyik a másikat időlegesen a piacról. A 13. század végétől kezdve gyakran kerülnek elő a töredékei egyfajta igen jóminőségű üvegnek, amelynek jellemzői a következők: Teljesen romlatlan állapotban, vagy csak a felületen elhelyezkedő vékony, irizáló réteggel kerülnek felszínre. Átlátszó, többnyire színtelen üvegek, vagy halványszínűek (zöld, kék, rózsaszín), amelyeknél azonban a szín nem megy az átlátszóság rovására. Buborékmentesek. Vékonyságúk különösen a 14. században jellemző. Az apró töredékeken is jól felismerhető a készítők óriási mesterségbeli gyakorlata, amely csak úgy alakulhat ki, ha egy családon belül generációkon keresztül tanulják a mesterséget. A gyakorlatot az is segiti, hogy ugyanazokat a típusokat ezres példányszámban készítik. Ezért lehetnek olyan egyenletesek a hegyes csepp díszítések, olyan finoman eldolgozottak a pohárperemek. Ezek az üvegek nem készülhettek máshol, mint a világhírű muránói műhelyekben. Csakhogy ezeknek a műhelyeknek készítményeit eddig csak a reneszánsz korszakból ismertük, mint a legkorábbi darabokat, amelyeket a köz- és magángyűjtemények őriztek. Magyarország is dicsekedhet néhány darabbal, amelyek magyar megrendelőknek készültek, de amelyeknek már csak egy része maradt meg hazai gyűjteményekben, más része külföldön található. Wroczlawban őrzik például azt a serleget, amely 1480-ban készült, a magyar- és a cseh címer díszíti (Gasparetto 1958, fig. 30.). A bártfai városháza számára készült három serleg, melyek közül kettő a helyén van (Hettes-Formann 1960, Abb. 2-3.), és egy a Magyar Nemzeti Múzeumban (Gerevich 1971, Plate CXXXV. 361.). Mátyás király tulajdonánk tartják a Magyar Nemzeti Múzeumben őrzött és a Batthyány családtól odaszármazott serleget is (Gerevich 1971, Plate CXXXV. 360.). A budavári palota feltárásánál is több serlegtöredék került felszínre, köztük olyan is, amelyet Beatrix királyné címere hitelesen korhatároz (Gerevich 1971, Plate CXXXVIII. 377.). A budai királyi palota velencei üvegleleteiről az idézett művön kivül adatszerűen minden megtalálható a budai üvegkatalógusban (Gyürky 1986, továbbiakban csak: Kat.). Az újabb, a vidéki ásatásoknál előkerült leleteket pedig ebben a kötetben ismertetjük. A reneszánsz korszakot megelőző gótikus üvegek sokáig ismeretlenek voltak. Csak az utolsó évtizedekben fellendülő régészeti tevékenységgel folytatott középkorkutatás hozza felszínre töredékekben azokat az üvegeket, amelyek a 13. század végétől a reneszánsz korszakig terjedő időből származnak. Előző fejezetünkben szó volt arról, hogy Magyarországon a velencei üvegek megjelenése előtt is volt üveg, sőt tömeges, kereskedelmi árusításának nyomai is megmutatkoztak. A velencei üveg megjelenése minőségi változást jelentett. Egy bizonyos tengeri növény hamujával (soda) készült finom üvegek hazája a Földközi tenger partvidéke, a 12. század második felétől már főként Itália. Egy-egy darab már a tatárjárás előtt feltűnik országunkban (pl. Budán, a domonkosok kolostoránál) (Gyürky 1971, 199-220.), szervezett terjesztése azonban — véleményem szerint — 1290 után következő években kezdődött az emailfestésű darabokkal. Ezek többségükben poharak, de akad közöttük tál és serleg is. Európában, Svájc, Ausztria, Németország, Anglia és Magyarország területén eddig 48 példány került elő, és mindegyik régészetileg igazolhatóan azonos évekből származik. Mindegyik egyedi példány, más-más ábrázolással készült, de vannak az egyes darabok díszítésében rokon elemek is. Míg kevés volt belőlük, azokat egy szír-frank közös kisázsiai műhely termékének gondolták (Lamm 1930, I. 278.). Utóbb kiderült a velencei levéltár okmányaiból, hogy az üvegfestés önálló és nagyon gyakori művészi mesterség volt már 13. század közepén Velencében (Zecchin 1973, 19-22. és 1969a, 39.). Az üvegfestő mondhatni fontosabb személy volt az üveg készítőjénél is. Megrendelte a díszítetlen edényt, — többnyire poharat — az üvegfúvótól, amelyen a befejező műveletet, a festést ő végezte el. A Magyarországon előkerült példányokról bővebbet "MendeLeányvár" címszónál. A festett üvegpoharakat a finom, de egyszerűbb típusok követték. Az első lelőhelyen a bizánci típusú üvegekkel együtt kerültek elő, de — úgy tűnik — nyomban ki is szorították ezeket a használatból. A velencei üvegeket az jellemzi, hogy viszonylag korlátozott számú típusban, ezen belül azonban igen nagy példányszámban készültek. A tömeges eladásra felkészült kézművesipar, megfelelő kereskedelmi háttérrel a szép, festett üvegek segítségével előkészített piacot több évszázadon keresztül uralni tudta. A 13-15. századi velencei üvegek nálunk előforduló típusai a következők:
