Bánkúti Imre: Dokumentumok a szatmári béke történetéhez (BTM műhely 2. kötet Budapest, 1991)

Dokumentumok (1-94. sz.)

gébben is mind maga sentimentumát, mind penig hazájához való buzgó indulattyát (az mint őkegyelme írja), Felségednek declarálni, de micsoda indulatbul let ez az kemény írás, nem affirmálhutom, mert igaz lélekkel írom, soha semmmemű discursusibul valami roszra célozó szándékát őkegyelmének még eddig nem observálhattam. Elhittem azt is, hogy a mostani Szatmárt let dolog Felségedet jobban fogja conturbálni, kiben noha miként let, én semmit nem tudok, mert azt valamennyin beszéllik, annyi féle képpen referállyák, de akármint let, mivel továb ment annál, ameddig kellet volna menni, semmiképpen approbálhatom ugyan, de hogy az is őkegyelme dispositója s akarattya által ment volna positive végbe, még eddig nem lehetet magammal elhitetnem, hanem inkáb oda jár az elmém, hogy ez a mi hadakozást megunó és csak othon lakni kívánó nemzetünk az hamar leendő succursus iránt tellyességgel kétségbe esvén, az Pálfi uram által ámbár imillyen amolfyan oblatumokhoz gondolatlanul ragaszkodván, ösztönözte őket arra, hogy Felségedet illy importune is kívánnyák ide ki az békességnek exoperatiójára. Mivel mind azon által én senkinek szíve titkát nem tudhatom, Felséged kegyelmes parancsolattya szerint igen fogok vigyázni mindenekre s azon leszek, hogy Felséged vagy kijöveteléig, vagy bizonyos tudósításáig az praesidiumot mindeddig való álhatatosságában conserválhassam. It ugyan még mi közzülünk nem tapasztaltam senkiben semmi alteratiót, de ha Felséged vagy ki nem talál jöhetni az praefigált gyűlésre, vagy bizonyos succursussal nem fogja űket consolálni, Pálfi penig mindent fog ígírni, bezzeg akkor lesz mesterség bennek mostani resolutiójokat továb is megtartani, amit is egyedül Istennek nagy munkája lesz, (ha kiváltképpen Felséged ki nem talál jöhetni ez huszti terminusra), az hadakozásban való megmaradások. Én ugyan, (noha lesznek talám felőliem is egynémellyek balítüettel), meg fogja Felséged tapasztalni, hogy valamíg csak leszen kivel, az leszek, akinek Felségednek ajánlottam alázatosan magamat, amint ezután is maradok Felségednek holtig alázatos igaz híve és szolgája Sennyey István m. p. 72. Kukizóv, 1711. április 19. H.Rákóczi Ferenc válasza a szatmári gyűlésből hozzá küldött követeknek s rajtuk keresztül az egész gyűlésnek a megegyezés ellen. Részletesen kifejti külföldi tartózkodásának okait, s kijelenti, hogy egy későbbi időben visszatér az országba, hogy kedvező békét hozhasson létre (Egykorú másolat. MOL RSzL G. 15.

1.1. Caps. H. Fasc. 242.) Generosi, Egregy et Nobiles Fidèles Nobis Syncere dilecti. Salutem gratiaeque nostrae principalis et ducalis propensionem. Kegyelmetek Nemzetes Vitézlő Brigadéros Csajági János, Bulfyovszki Dániel és Cserei János hivünk Keegyelmetek követ attyafiai által küldött levelét vévén s megnevezet híveink által szóval tött izenetitt is megértettük. Kegyelmetek ldhívattatásunk iránt contestait buzgó szeretetitt, amidőn attyai szívvel köszönnyük, egyszersmind deciaráilyuk Kegyelmeteknek, eddig is ide Kegyelmetek közzűl való kijövetelünk nem az Confoederatiotúl való távozásunktól, sem Kegyelmetek elhagyásábúl lött, amint errül Tekintetes Nagyságos Generalis Károllyi Sándor Uram Kegyelmetek előtt tudományt tehet, mert jóll tudgyuk mi azt, hogy vezérlő fejedelmi hitünket szintén úgi, mint minnyájan Kegyelmetek confoederatiós hitit, az élő Istennek töttük le Hazánk szabadcsága mellett, nem nékünk simpliciter, sem vagy mi Kegyelmeteknek, hanem hogy a Vezér az Confoederatióhoz, az Confoederatio a Vezérhez köteleztetett Istenére, lelkére. Nékünk ezen kötelességünk eleitül fogván szívünkön forogván, készek voltunk a Kegyelmetek között való életre s halálra, sőtt még Munkács Várába való bészorulásra is szeméüyünkben resolváltuk vala magunkat, maga volt megírtt Generalis Ur, s még más úri s hadi főtisztek közönségessen, kik confoederationalis hitünkhöz való kötelességünkre kénszerítettek, akaratunk s kedvünk ellen is arra, hogy magúnk szeméUyünkkel edgyütt végső veszedelmére ne szerentséltessük édes Hazánk ügyétt,hanem Confoederatiónknak Hazánk ügyének megtartására (mivel nem emez, amaz földhöz, hanem Hazánk szabadságának ügyéhez kötött minnyájúnkat confoederationalis szövetségünk), olly bátorságos hellyre jőnénk, az honnan akár az óhajtott jó békességnek, akar a tovább is follyó hadakozásnak módgyát jobban follytatthassuk, amint hogy a minap is nem csak ki, de Méltóságos Gróff Pállffi Úrral is szemben lőttünk, és az békességet nem csak szóval kívánnyuk közelíteni, hanem az Felséges Császárnak való írásunkkal annak úttyát nyittni, amennyiben vezérlő hivatalunk és a confoederatiónak hites kötelessége eresztett. Továbra is ezen istenes igyekezetünket tellyes jó végre kívánván kormányoznunk, tudván, hogy az jó békesség vége minden hadakozásnak,azon okbul küldöttük Nemzetes Vitézlő Rádai Páll Director és Consiliarius hívünket megírtt Pállffi Úrhoz, kívánván az terminusnak prolongatióját, hogy azalatt Kegyelmetekkel öszvekötött confoederationalis hitünk s kötelességünk szerint mindazt követnénk el az jó békességnek kimunkálkodásában, valamire Isten vezérlő kegyelme segítene, és mihelyett megnevezet Hívünk Pálifi Urtul visszátér, továbra is az suspensio armorum extensiojára Pálifi Ur magát resolvállya, (melyben hogy Kegyelmetek is megírtt Károllyi Sándor Úrral addig is munkálódgyék Pálifi