Bánkúti Imre: Dokumentumok a szatmári béke történetéhez (BTM műhely 2. kötet Budapest, 1991)

Dokumentumok (1-94. sz.)

uraimék kimenvén a szállásomrúl, mentenek egyenessen Bay László uram szállására, s ott niingyárt nagy indulattal és haraggal kezdik beszélleni Bay uramnak, hogy mind én, s mind Szent-Iványi uram tiszta labancok vagyunk, mert most is titkon az Császár levelét olvassuk, Károlyinét is ki akarom ereszteni mindenével, s a Felséged Manifestumát is elrejtettem és titkoltam előttök etc: de megláttyuk nem sokára, mi ér bennünket, mert vadnak ők többen is, az kik még Felséged igaz hívei, s amint csaknem bizonyossan kezdem már hallani, olly szándékot akartak végben vinni, lévén már tőb ednehány complex társok is, hogy elsőben Károlyiné asszonyomat öllyék meg, aztán Szent-Iványi János uramot, ezek után a szegíny itt nyomorgó Felséged hív exulánsait, végtére penig, amikor módgyok lesz, engemet, s megőlettetéssünk után mindenünket felpraedállyák, sőtt még ollyan is hallatot közöttünk, hogy az Felséged sok pínzét is, mellyet Kőrőssy mámnál hagyot, magok akarnák kezekhez venni és azzal magoknak fizetni. Mivel penig, amellyeket Bay uram előtt beszéltettek, magok kérték őkegyelmét, hogy nekem mondgya meg mindazokat, ugyan akkor mingy árt Bay uram hozzám jűvén, mit hallót tűlők, megbeszéllette. Melly dologbúi mivel láttam, hogy igen nagy rosz fog következni, tsendessen igyekeztem inkáb ezen tűzet eloltani, rossz feltet szándékokat tsendesíteni, és Szent-Iványi János uramot mingyárt ugyanakkor hozzájok küldöttem, azon Felséged nékem írot levelével, menyben kegyeimessen parantsollya, hogy sem Károlyiné asszonyomat addig ki ne bocsássam, sem penig az Manifestumot addig el ne olvastassam, valameddig Károlyi és (a) hadak az Felséged hűségétűi el nem állanak, amint is a megnevezet két kapcsos tiszt szállására menvén ugyanakkor mingyárt éjtzaka Szent-Iványi uram, noha már ott tőb tiszteket is, úgy az magok hajdujiban is ednehányat talált, de bemenetelével az házban Szent-Iványi mámnak azok mind eloszolván, csak a két kapcsos tiszt maradót ben, kiknek is exprobrálván elsőben rosz beszédeket és intentiójukat, az Felséged parantsolattyának megmutattássával és olvassásával capacitálta őket, miért engedtem meg Károlyiné asszonyomnak kimenetelét, s az Manifestumnak olvassása is miért haladót, megtsendesedtek ugyan, gondolván mindazonáltal, hogy ne talám ezen factio annyira praevaleált másokban is, hogy ugyancsak securus nem lehetek bal opiniójok miat se én, se Szent-Iványi uram, sem egyebek, másnap felhívattam a tiszteket s mindezeket proponálván, kértem azon, hogy ha ugyan diffidentiájok vagyon hozzám, kész vagyok resignálni commandomat s Felségedhez menni, hogy ha Felséged előtt labancságomat reám bizonyíthattyák, bűntessen Felséged érdemem szerint, s légyen átkozot az, ki gratiát kér is fejemnek, ezt követvén el Szent-IványiJános uram is. De mivel három s négyen kívül az tisztek közül mentették magokat, hogy ők ebben nem complexek, és hogy őnekiek irántunk semmi suspiciójok nincsen, s az commandót sem engedték resignálni, noha illyen gyalázatot szenyvedvén, igen nehezen esik szolgálatunk. Hogy mégis mindazonáltal ezen Felséged erősségét valami rosz ne kövesse, mind illyen veszedelmünkben is s magunk felekezetünktűi való félelmünkben, Felséged továb való kegyelmes dispositiójáig s hamar leendő orvoslássáig, visellyük tisztünket s szolgálunk Felségednek igazán, minden tehettségünk szerint. És noha Felséges Uram, jól emlékezem arra, hogy idejövetelemkor minden veszedelemre, sőtt halálra is resolváltam vala magamot, kire most is, ha vagy Felségednek, vagy Hazámnak láthatnám javára lenni, kész volnék; de mivel az illyen veszedelemmel s halálommal senkinek semmit nem használhatok, alázatossan borúival (sic!) Felséged lábaihoz, resignálom Felséged előtt commendanssi tisztemet, könyörögvén Felségednek, helyettem ide más, olly commendánst küldeni méltóztassék, az ki én nálamnál ezen gvanúzont jobban igazgassa, minden diffidentia nélkül, s evvel mentsen ki Felséged ezen veszedelembûL mellyben ugyanazoktúl, akiknek szolgálok, minden cselédemmel s kevés itt lévő jószágocskámmal mindennap s minden órában veszedelemben vagyok, s had mennyek inkáb Felséged mellé, szolgálfyak ott, amint szolgálhatok Felségednek. Mivel már itt annyira vagyon dolgom, hogy parantsolatim kőzöl nem mindenekben tselekszik azt, ami csak nékem tecik, hanem az mi nékik is, s többire amit vittem is eddig véghez vélek (értvén az gregariussokat), csak kérésim és persvasióim által vittem végben. Azomban midőn ezen levelemet végezvén, érkezik DUosvay Imre az Szatmárt concludált békesség punctumival, kit is ha bebocsássam-é, vagy nem (mivel már az tisztek híre nélkül semmit sem merek tselekedni), kérdést tevén főtiszt uraiméktúl, tecet őkegyelmeknek is, hogy bebocsájtassaék ugyan, de azon scriptum a vitézlő rendvei ne communicáltassék, hanem Felségednek kűldettessék. íme azért Felségednek in originali, alázatossan megküldöttem; és noha minden tehetségemmel vagyok azon, hogy a Felséged azon punctumok iránt továb való resolutiójáig a köz vitézlő rend előtt ne innotescállyon azon írás, de mivel más particularis relatiókbúl és hallomásbúi lehetetlennek látom, hogy tuttokra ne essék, s ők is el ne tántorodgyanak, s a többi szerint (kik is már mind haza mentenek), ezek is haza ne oszolfyanak: szűkségesnek látom, hogy Felséged mindazon oblatumoknáll is bizonyossab, jobbal consolállya és erőssíttse őket, mert ha ennél jobhoz remínségek nem lesz, félek, hogy csak ednéhányad magammal ne hadgyanak itten, vagy hogy amint már elkezdették, valamelly roszra ne fakadgyanak. Elvárván azért magam iránt leendő Felséged kegyelmességét, úgy az praesidium részérul való consolatióját is, kívánom Felségedet tárcsa és éltesse Isten Hazánk boldogullássára sok esztendeig. Maradván Felségednek holtig alázatos híve és szolgája Sennyey István m.p.