Kőszegi Frigyes: A Dunántúl Története A Későbronzkorban (BTM műhely 1. kötet Budapest, 1988)
A dunántúli halomsíros kultúra
Alapvetően érintik a nyugat-magyarországi későbronzkori kutatást az elmúlt években előrelendült illyrkutatás új eredményei. Amíg korábban szinte egyeduralkodó volt, hogy az umamezős kultúra mögött mindenáron az illyreket keresték, addig a szarajevói konferencia szétoszlatta ezt a több évtizedes hipotézist. Az előadások csakhamar közzétett nyelvészeti és régészeti eredményeiből világosan kiderül, hogy a Balkántól északnyugatra elhelyezkedő umamezős kultúra vagy kultúrák hordozói nem lehettek illyrek, mert ezek jóval délebbre helyezkedtek el a Balkánon, s valószínűleg a glasináci és rokon kultúrák környezetében kell keresnünk őket. A kérdéshez magyar részről elsősorban az egyetemes nyelvészet és a római kori provinciális régészet oldaláról szóltak hozzá {Harmatta J., Mócsy A.). 45 A Z. Maria által már korábban felvetett hipotézisnek megfelelően alakult ki a vélemény, hogy a Dunántúl déli régiójában, valamint a Dráva és Száva közén sűrűsödő umamezős népességben kell feltételeznünk a római hódítás korabeli pannon törzsek őseit. Természetesen ma még e kérdés igen messze van végső megoldásától; részint hiányzik a megfelelő mennyiségű és minőségű bizonyító anyag, részint a jelenleg rendelkezésünkre álló régészeti módszerek önmagukban ezen a téren még nem vezethetnek eredményre. A megoldás kulcsa talán Pannónia feliratos emlékeinek, valamint az őslakosság leletanyagának összevetésében rejlik, legalább is ez kell hogy legyen a további kutatások kiindulási pontja. 46 A DUNÁNTÚLI HALOMSÍROS KULTÚRA A BETELEPÜLÉS Az alábbi fejezetből legfeljebb vázlatos áttekintést nyerhetünk, miután tematikánk keretei csak érintik a korai halomsíros kultúra kérdéseit. Néhány, már ismert halomsíros leletegyüttesen keresztül azokat az újabb kutatási eredményeket összegeztem, amelyek ismerete feltétlenül szükséges a Dunántúl későbronzkori fejlődésének rekonstruálásához, s amelyek nélkül nehéz lenne megérteni az i.e. 12. sz.-ban lejátszódott történeti események lényegét, s természetesen a teljes umamezős fejlődést. A magyarországi középső bronzkor végét és a későbronzkor kezdetét kísérő eseményeket, változást, ill. az ezekre utaló leletek értelmezését elsősorban Bandi G., Bona I., Kemenczei T., Kovács T., Mozsolics A. és Trogmayer O. kutatásai nyomán ismerjük A különböző, egymástól többé-kevésbé eltérő nézetek összevetéséből, de nem utolsó sorban az újabban napvilágra került lelőhelyek, főleg temetők anyagából nagyjából kielégítő képet alkothatunk magunknak a Kárpát-medence e „sötét korszakáról". A halomsíros hódítás megítélése, amely korábban a viták legsarkalatosabb pontja volt, ma már szinte terminológiai kérdéssé szűkült. A kutatások jelenlegi állásából úgy tűnik, hogy a koszideri kincsek földbe kerülését megelőzően a Dunántúl nagyobb részében ott találjuk a helyi bronzkori kultúráktól idegen elemeket. Ugy tűnik, hogy elsőnek az észak-dunántúli mészbetétes edények kultúráját érte a külső behatás, valószínűleg az új jövevények támadása, amelynek következtében megszűnt a kultúra önállósága. Hasonló jelenségnek lehetünk tanúi a vatyai kultúra területén is annak ellenére, hogy ennek népe töretlenül élt tovább a koszideri korszak végéig. A mészbetétes edények területén elrejtett kincsleletek (Tolnanémedi, Lengyeltóti stb.) a középső bronzkor, helyesebben a Kárpát-medencei autochton bronzkor végső etapjának kezdetét jelzik. 47 A szlovák kutatás (A. ToCik, J. Vladár stb.) a korábbiak során részletesen feltárta azt a folyamatot, melynek során a Veteïov—Madarovce (Magyarád) kultúrán belül létrejöttek a halomsíros kultúra kialakulásának előfeltételei. Szerintük a főleg helyi összetevőkből kibontakozó új kultúra korai szakaszát még a koszideri horizont elé kell kelteznünk, melynek bronzai az új népesség fémművességének termékei. 48 A magyar kutatók egy része elfogadja a későmagyarádi (Dolny Peter) expanzió gondolatát a Dunántúl észak, északkeleti térségében, azonban a Kárpát-medence tulajdonképpeni halomsíros megszállását a koszideri horizont utáni időszakra helyezi. 49 Kétségtelen, hogy a Kárpát-medencei autochton bronzkori kultúrák körében korábban kereskedelmi hatással magyarázott változás jórészt etnikus közreműködéssel bontakozott ki. E korai, foglalás történeti jelentőségét elsőként Bona I. hangsúlyozta, majd Kemenczei T. és Kovács T. részletes képet rajzoltak ennek folyamatáról. A már említett nyugat-szlovákiai népcsoportok először a mészbetétes edények kultúrájának észak- és kelet-dunántúli telepeit foglalták el, amint ezt e területen fellelhető lelőhelyeik igazolják. 50 Az anyagi kultúra új tárgytípusai mellett a temetkezési rítus változása kíséri a történeti események folyamatát. 51 Ennek során a Dunántúlról menekülő mészbetétes elemek a szeremlei, a vatyai menekültek pedig a rákóczifalvi csoportot alakítják ki az Alföldön. 52 A szlovákiai későmagyarádival rokon dunántúli népcsoportok lényeges változást idéztek elő a környékbeli kultúrák arculatában is. Kultúrák tűntek el, újak keletkeztek, új társadalmi viszonyok jöttek létre az átszerveződött gazdasági bázison. 53 összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a meglehetősen heterogén koszideri emlékanyagban különböző területi fáciesek határolódnak el. így nevezik Dolny-Peter fázisnak a magyarádi kultúra végső szakaszát, a vatyai kultúra északi területein Rákospalota csoportról, míg délkeleten Alpár-típusról esik szó. A Felső-Tisza vidéken a bodrogszerdahelyi csoport, Délnyugat-Alföldön pedig a Szeremle csoport terjedt el. 53 / a
