Kőszegi Frigyes: A Dunántúl Története A Későbronzkorban (BTM műhely 1. kötet Budapest, 1988)

Időrendi és történeti áttekintés (The history of Transdanubia during the late bronze age.) Bilingual-bilingvis.

annak feltételezésére, hogy az ocskói halomsírba temetkezők olyan folyamatot indítottak el a Kárpát-medence térségében, amely véget vetett a ferdén árkolt kerámia népe egyeduralmának. A negyedik fázis élettartama meglehetősen hosszú volt; felöleli az i. e. 11. sz. második felét, a 10. századot, s valószínűleg a 9. sz. egy részét is. Nagyjából a HA2 periódus végét és a HB első nagyobbik felét, tehát a fiatalabb UK-nak jelentős szakaszát képviseli.

526 Amint említettük, a III. fázisba visszanyúló Vál I szakasz nem válik el élesen a Vál II-tői; szinte észrevétlenül került sor az átfejlődésre, amely ebben az esetben aligha tükrözhet etnikai cserét. Tulajdonképpen hasonló folyamat figyelhető meg Dél-Morvaországban, ahol a Klentnice I fázis felel meg a váli kultúra átmeneti szakaszának, míg a Klentnice II. és a Brno-Obrany fázisok már a Vál II-vel egyidősek.

527 Amíg a Vál I szakasz kerámiájában még erőteljesen érvényesülnek a Velatice összetevők, addig a II. periódusban már a váli kultúra sajátos, függőlegesen árkolt .hasú, szűkülő nyakú urnái, korsói szinte kiszorítják a korábbi típusokat.

528 Úgy tűnik, a váli kultúrának nem volt önálló fémművessége. A korai szakaszban egyszerűen átvették a kurdi bronzipar termékeit (több korongos fíbulák, Pustimer tip. kések stb.), amint ezt a korai hetényi sírok tanúsítják. Valószínűleg néhány, fiatalabb típust is tartalmazó kelet-dunántúli kincslelet (Bókod, Gyermely stb.) már a váli kultúra köréhez tartozik. Miután a Vál II. szakaszban már rendkívül ritka a bronzokat is tartalmazó leletegyüttes, csak a kultúra elterjedési területén lelt szórványokból, valamint a válival szoros rokonságban levő leletcsoportok bronzanyagából következtethetünk a korszakban használt bronztípusokra, melyek alig térnek el a fiatalabb UK rendkívül szűk típusválasztékától. A váli kultúra népe kezdetben időszakos telepeken élt, s az átmeneti korszakok megszokott földművelő—állattenyésztő életmódját folytatta. Folyómenti telepeinek anyagában nem ritka a halász—vadász-gyűjtögető gazdálkodásra utaló leletanyag sem. Bár a települések jó része a Duna mentén vagy nem túl távol a folyómenti sávtól, Komárom, Pest, Fejér és Tolna megyék területén található, feltételezzük, hogy a korai periódus (Vál I) végén már elfoglalta a Dunántúl védhető, magaslati települési központjait. Regöly, Lengyeltóti, Tihany, Bakonyszentkirály stb. leletanyagában már ott találjuk a váli kultúra vagy a vele erősen rokon fiatalabb UK csoportok leletanyagát. Ez utóbbiak közé tartoznak a Dunántúl északnyugati hegyvidékét és a hozzá csatlakozó művelhető síkságokat megszálló SághegyVelemszentvid csoport lelőhelyei. Annak ellenére, hogy a Sághegy-Velemszentvid csoporton belül elég sok lelet áll rendelkezésünkre, több megoldatlan kérdésre kell még választ találnunk. Nem ismerjük pl. kialakulásának körülményeit, a térséget korábban megszállva tartó későhalomsíros-korai UK lakossághoz való viszonyát. Korai, még a III. fázisba keltezhető leleteit csupán a Sághegy oldalán feltárt urnasírok anyagából ismerjük. Kerámiája a virágzó Baierdorf-Velatice kultúra északausztriai fáciesét idézi, míg bronzai a kurdi fémipar legkésőbbi, gyermelyi jellegű termékei közé tartoznak. Bár a szórványok, valamint a legújabb ásatások néhány lelete arra utalnak, hogy a velemszentvidi telepet már a későhalomsíros-korai UK időszakban lakták, bronzipari központtá csak a kurdi horizont vége felé, ill. annak megszűnése után vált. A telepek szórványkerámiája részben az észak-ausztriai Stülfried, részben a dél-morvaországi fiatalabb urnamezős kultúra anyagára emlékeztet (St. André, Klentnice, Brno-Obrany stb.).

528/3 A negyedik fázis csoportjainak békés, látszólag zavartalan fejlődése konszolidált gazdasági-termelési viszonyokat sejtet. A váli kultúra Budapest térségében feltárt telepein a helyhez kötött paraszti életmód feltételei biztosítva voltak, s aligha tértek el ezektől a távolabb létesített települések sem. Bár a közel méter vastagságú kultúrrétegek a Dunántúlon még nem kerültek elő, ezek a falvak mégis emlékeztetnek a gávai kultúra telephelyeire. A békásmegyeri Vízművek területén feltárt település több évszázadot felölelő lakottságot igazol, bár a teljes umamezős korszakot felölelő élettartamot a különböző gödöranyagok segítségével bizonyítani nem lehet. E népesség temetője a csillaghegyi Duna menti domsoron húzódik, s a mellékletek tanúsága szerint a váli kultúra teljes tartama alatt használatban volt. A Vöröshadsereg úti mintegy 330 sír a Vál I-től a Vál II végéig tartó időszakot képviseli, s ugyanezt mondhatjuk el a kultúra több más temetőjéről is. Tulajdonképpen, ha közvetett módon is, a fentebb már idézett letelepült életmódra utalnak a hosszú ideig használt temetők. Valószínű, hogy a gazdálkodáson belül a földművelés már döntő jelentőségű volt s ezt igazolja egy Zuglóban feltárt gabonaraktár.

529 Egyfelől a paraszti földművelő-állattenyésztő gazdálkodás, másfelől az intenzív termelésre berendezkedett bronzipar és a feltehetően távoli vidékeket felölelő kereskedelem a fiatalabb UK gazdasági bázisai. A kultúra népe társadalmi szerkezetét illetően nyilván a korai és régibb UK-tól eltérő formációkra kell gondolnunk. A főként pásztorkodó későhalomsíros törzsek patriarchális, nemzetségi-törzsi sejtekre épülő társadalma gyökeres változáson mehetett át az i. e. második évezred két utolsó századában. A korai urnamezős korszak többé-kevésbé egységes kerámiája és bronzművessége az elszigetelt törzsi szállásterületek határainak elmosódását, s az egyre nagyobb területre kiterjedő központi hatalmi rendszer kibontakozását sejteti. Az uralkodó réteg halmok alatt fekvő harcos sírjai katonailag erőteljesen szervezett politikai komplexumra utalnak. Ez a társadalmi formáció a korszak vége felé inkább valamilyen, a vezetők kezében összpontosuló despotikus hatalomra, mint „katonai demokráciára" enged következtetni. A föld alá kerülő kurdi típusú kincsleletekben már nem egy nemzetség közös tulajdonát, hanem a település vezető rétegének vagy valamelyik kiváltságos tagjának vagyonát kell látnunk, amely egyúttal a helyi bronzműhely nyersanyagkészletét, esetleg termékeit jelentette. Ugyanezt az erőteljes társadalmi differenciálódást tükrözik a bronzmellékletekben igen gazdag, de viszonylag szegényebb sírok is, s nem utolsósorban bizonyos, a korszakra jellemző települési sajátosságok.

530