Kőszegi Frigyes: A Dunántúl Története A Későbronzkorban (BTM műhely 1. kötet Budapest, 1988)

Az urnamezős kultúra fiatalabb szakasza — IV. fázis

rületek fiatalabb UK településeinek analógiáiból ítélve nagyobb alapterületű, szegletes, téglalap alaprajzú házakkal is számolhatunk. Miután hosszabb megtelepedésre utaló rétegződésre nincs adatunk, arra kell gondolnunk, hogy a váli telephelyek többnyire a földművelő—állattenyésztő gazdálkodásnak megfelelő időszakos lakóhelyek voltak. Pl. a főváros környéki telepek, főként a kultúra korai fejlődési időszakában, szinte kivétel nélkül időszakos jellegűek; elsősorban a Duna árteréből kiemelkedő homokdombokon, teraszokon létesültek. Meglehetősen sűrű települési hálózattal kell számolnunk a Duna békásmegyeri-óbudai és lágymányosi szakaszán. Többnyire hasonló telepeket létesítettek másutt is, majdnem minden esetben folyók, nagyobb vízjárások mentén.

384

'* A kultúra fejlettebb szakaszában sem tapasztalunk a fent ismertetett települési rendszerhez képest lényegesebb változást. Talán a földművelés előtérbe kerülését dokumentálja a Budapest (XIV.) Bazsarózsa úton feltárt, gabonaraktárral is rendelkező telepmaradvány.

385 Figyelmet érdemlő tény, hogy a váli kultúra fokozatos terjeszkedése során néhány közeli magaslati telephelyet is megszállt, ahonnét ellenőrzése alatt tarthatta még a távoli környéket is. Az egyszerű vízmenti telepek, ill. ezek maradványai közé sorolhatjuk az alábbiakat : Budaörs-Kamaraerdei Hosszúrét, Budapest (II.) Dózsa Gy. u., Budapest (III.) Békásmegyer-Vízművek (20-24.t., 25.t. 1-5, 50.t. 1-6, 8, 54.t. 4—5), Budapest (XI.) Sztregova u. (29—31 t.), Dömös-Kövespatak, Esztergom-Helemba-sziget, Etyek-Kálváriadomb, Kesztölc térsége, Kisoroszi, Kömye, Neszmély-Felsősziget, Sárisáp-Kőszikla alatt, Százhalombatta-Táglagyár, Szentendre-Vasútállomás, Tát-Nyergesújfalu közötti Dunapart, Velence stb.

386 A magaslati helyek közül említhetjük az ebben a korszakban továbbra is lakott Dorog-Hungáriahegyet, a Gellérthegyet és a hozzá csatlakozó Tabánt, Regölyt, Tihany-óvárt, Bakonyszentkirály-Zöröghegyet, s feltehetően a távolabb fekvő Lengyeltóti-Tatárvárt is stb.

387 A kultúra erőteljes expanzióját igazolják a Duna vonalától keletre elhelyezkedő lelőhelyek, telepmaradványok és sírok egyaránt. A már említett zuglói gabonaraktár mellett idézhetjük a Budapest (IV.)-Káposztásmegyeren feltárt teleprészt (34—38.t.), valamint a Szadáról származó sírok anyagát (48-49.t.), természetesen az eddig már ismerteken kívül. FAZEKASSÁG (11 .t.) A kultúra edénymúvességének alapvető elemei megegyeznek a régibb UK típusaival. Különösen érvényesül ez az egyezés a kultúra kezdeti szakaszába keltezhető leleteknél, melyeknél még erőteljes hagyományként élnek a második fázis egyes típusai, s elegyednek a Velatice kultúrából érkező különféle hatásokkal. E fejlődési szakasz kerámiájáról a harmadik fázis ismertetése során már szóltunk, de eddig még nem tértünk ki részletesen a váli kultúra e sajátos, egyéni színezetű fazekasságának egészére. Sírkerámia: A kultúra népe által felvett temetkezési rítus alapvetően meghatározta edényművessége jellegét is. A sírok, s tulajdonképpen a telepek anyagában elsősorban az urnák különféle változatai dominálnak. Legtöbbször két alapforma változataival állunk szemben: az egyik urnaforma esetében az általában élesen kihajló, síkozott szájperemhez hengeres vagy felfelé kúposodó nyak csatlakozik, amely éles törésvonallal megy át a többnyire gömbidomú hasba. Az edények hasrésze a későbbiek során egyre nyomottabbá válik. Az ornamentikában a leggyakoribb a vállon és a hason elhelyezett függőleges árkolás, amely általában sűrűbben alkalmazott, mint a régibb UK edényeinek kannelurázása esetében. Gyakran találkozunk a nyakon körbefutó bekarcolással, Ül. hornyolással, s előfordul a körbefutó, besímított háromszög ornamentika is. Az urna rendszerint alacsony talpon áü. Általában közepes méretűek az edények, igen ritka a nagyobb, hombárszerű változat. A másik urnatípus sem ismeretlen az umamezős kultúrában, előzményei a halomsíros időszakba nyúlnak vissza. Valószínű, hogy a hengeres nyakú, egyenesen levágott szájperemű, öblös urna, nyakán, iü. váüán elhelyezett füüel, volt előképe a hasonló váli példányoknak, azzal a csekély eltéréssel, hogy ez utóbbit minden esetben két, a nyakat és a vállat áthidaló, füllel láttákéi. Az egyetlen füles változatok tulajdonképpen már a korsók csoportjába tartoznak. Elég gyakran díszíti az ilyen edények vállát és hasát függőleges kannelurázás, nyakat körbefutó homyolás, girlandmotívum. A kultúra fiatalabb szakaszában az urna formája változik; egyre gyakoribb a kúpos nyakú változat, melynél a száj perem egyenesen levágott vagy ferdén kifelé ívelődő. Az edény nyakát és váÜát rendszerint csak egy fül hidalja át, s ez a fül a fiatalabb urnamezős kultúra kerámiájának legjellemzőbb sajátossága. A csücsökszerű nyúlvánnyal rendelkező fül nem csupán a Kárpát-medencében, hanem északabbra, a morvaországi Podoli vagy az ausztriai Stiüfried körben is általános. Tulajdonképpen igen gyakran az urna szerepét töltik be a váli kultúra ívelten kihajló, belső oldalukon vízszintesen síkozott szájperemű, mély, esetenként kúpos talpon álló táljai. Váüukat az elmaradhatatlan kannelura díszíti, vízszintes, vagy függőleges és a kettő kombinációjából kialakított változatban. Nyakát, amely igen gyakran rövid, hen-