Kőszegi Frigyes: A Dunántúl Története A Későbronzkorban (BTM műhely 1. kötet Budapest, 1988)

II. fázis - A ferdén árkolt edények kultúrája

BALATON VIDÉKI (KESZTHELY-APÁTDOMB) CSOPORT Tulajdonképpen a Csabrendek-Cserszegtomaj csoport elterjedési területén határolódik el a kissé erőteljesebb formai változásról tanúskodó leletek köre. Előzményei kétségtelenül az említett későhalomsíros-korai UK csoporton belül keresendők. A halmos, szórthamvas Bakony vidéki temetkezésekkel szemben, a Balaton vidéki csoport területén továbbra is urnás rítusú sírokat találunk. Ilyeneket ismerünk az alábbi lelőhelyekről: Balatonakaii-Temető, BalatongyörökBódiskereszt, Csabrendek-Petricei major, Kővágóőrs-Ecserpuszta, Szigliget-Arborétum, Tapoca-Avardomb, VidCikataljai dűlő, Vonyarcvashegy-Fiszkut, Vonyarcvashegy-Temető.

190 Jó néhány szórványlelet, elsősorban kerámia, egyértelműen sírra utal: Badacsonytördemic, Cserszegtomaj-Felsődobogó, Keszthely-Gazdasági tanintézet, Lesencetomaj-Hertelendy földje, Zalavár-Zalavári hát stb.

191 A csoport települései valamelyest eltérnek a Bakony vidékiektől. A pásztor életmódból adódó, időszakos szálláshelyekkel szemben a Balaton környéki, elsősorban délnyugat Veszprémre és Zalára kiterjedő csoport települései már hosszabb ideig lakott falvak voltak. Határozottan erre utal a már régen elpusztult, szerencsére dokumentációban fennmaradt Keszthely-apátdombi település. A szabályos utcarendszerhez igazodó, szegletes alaprajzú lakóházak, a gazdasági rendeltetésű vermek, a település közepe táján és egyik szélén elhelyezkedő, nagyobb alapterületű építmények, valamint a házak belső kialakítása mind értékes adalékok a korszak településtörténetéhez.

192 Valószínűleg az apátdombihoz hasonló telep volt Cserszegtomaj-Alsódobogó, Keszthely-Dobogó, Keszthely-Gáti domb, Nagykanizsa-Bilkei dűlő, Nagykanizsa-Sánc dűlő, Salföld-Ábrahámhegy, Szigliget-Szabadság u., Balatonmagyarod, Becsehely.

193 Egy-két település arra utal, hogy a Balaton déli partvidékén is megtelepedett a csoport népe (Balatonboglár).

194 A csoport elterjedési területén néhány jól védhető magaslati telepről is tudunk. Ezek némelyikének leletanyaga arra utal, hogy e helyeket már az első fázis idején elfoglalták lakói. A Keszthely-fenékpusztait állítólag sánccal erődítették, annak ellenére, hogy patak és a Balaton ártere is védte. Bár a későbronzkor korábbi szakaszában már lakták a helyet, erődítésére valószínűleg csak ekkor került sor.

195 Ugyancsak korábban, az I. fázisban megtelepült a későhalomsíros népesség egy csoportja Zalakoppány-Aszaltetőn, Esztergály-Remeteszigeten. Az előbbi magaslati telep, míg az utóbbi vizenyős területből kiemelkedő, sánccal védett homoksziget volt.

196 Zalaszentiván-Kisfaludi hegyen a kerámia erős halomsíros tradíciója miatt kell arra gondolnunk, hogy a telep létesítésére még az I. fázisban sor került. Egyes edénytípusok, mint pl. a turbántekercses szájperemű tálak már a következő, II. fázisra utalnak. A sánccal erődített földvárban többek között gerendavázas ház maradványát is meglelték.

197 FAZEKASSÁG (6.t.) A második fázis idején már több a hasonlóság a két szomszédos csoport (Bakony és Balaton vidéki) leletanyaga között, mint a megelőző fázisban. Egyaránt vonatkozik ez a sírok és a telepek kerámiaanyagára. Sírkerámia: Két alapvető urnatípus és ezek változatai játsszák a sírok melléklet anyagában a fő szerepet. Elsőként a szélesen ívelődő szájperemű, szinte tálszerű forma említhető, a perem belső oldalán vízszintes síkozással, vállán árkolással, esetleg síkozással. A másik, hengeres nyakú, öblös hasú, általában díszítetlen változat két vállon ülő, háromszög átmetszetű füllel. A behúzott szájperemű tálak általában turbántekercses díszítésűek, de előfordulnak síkozott változatban is. E formák kiegészítve a profilait idomú, magasra húzott fülű csészével, kúpidomú bögrével tulajdonképpen a középső Duna vidék régibb urnamezős kultúrájának leggyakoribb sírkerámiáját vetítik elénk. E területi csoport sajátosságait néhány, az általánostól elütő típus képviseli. A Csabrendek-Petricei major területén feltárt temető edénymellékletei közül a hengeres nyakú bögre, a mély, tálszerű, rövid nyakú, ferdén árkolt vállú füles edény, az árkolást tagoló bütyökdíszítéssel sorolható ez utóbbi formák közé. Telepkerámia: Bizonyos mértékig a telepek edényanyaga is emlékeztet az északnyugat-dunántúli kerámia formakincsére. A különböző típusokhoz tartozó töredékek legfontosabb jellemzője a széles, ferde árkolás, valamint az ívelt bordás mintázat. Az egyszerű, füles fazekak leggyakrabban körbefutó, ujjbenyomásos bordával e csoportnál is az első helyet foglalják el a tipikus házi edények sorában. Valószínűleg a későhalomsíros kultúra örökségének tekinthetjük a rövidebb-hosszabb bordával, bordacsoportokkal díszített tálakat és fazekakat. Gyakori a félkörösen ívelt bordával, bordákkal, ill. bütykökkel díszített változat is. Említhetjük még a hengeres nyakú, öblös, urnaszerű fazekat, vállán ferdén árkolt ornamentikával, ívelten kihajló,