Kőszegi Frigyes: A Dunántúl Története A Későbronzkorban (BTM műhely 1. kötet Budapest, 1988)

II. fázis - A ferdén árkolt edények kultúrája

Ékszerek: A korszak legkedveltebb ékszere kétségtelenül a karperec. A korábban igen gyakori bordás lemezkarperec ekkor már nem általános (Pénzesgyőr).

152 Helyét a zeg-zug rovátkol ássál, karcolással díszített, tömör, nagyjából kerek átmetszetű, nyitott, keskenyedő végű változat vette át; elsősorban a Bakony vidékén viselték (Bakonybél-Erdőlába, Bakonybél-Feketehegy, Bakonybél-Szentkút, Berhida-Túzoktelek, Borzavár-Alsótündérmajor, Borzavár-Bocskorhegy, Csopak-Sóstói domb, Farkasgyepű-Pöröserdő II., Kislőd).

153 Vékonyabb változatában a Csabrendek-Cserszegtomaj csoportban gyakori (Csabrendek, Sármellék-Repülőtér, Szigliget-Ciframajor).

154 Már ebben az időszakban találkozunk a kerek átmetszetű, belül üreges, ugyancsak karcolt díszítésű karperecekkel (Kislőd).

155 Továbbra is viselték a széles kartekercset, amely középütt hosszanti bordás szalaglemezből készült, részben spirális csavart végekkel (Petőhenye, Szigliget-Szőlőhegy).

156 A tűk közé sorolható viseleti tárgy volt s feltehetően a fibula előzményének kell tartanunk a hullámos vagy kígyós szárű tűt, rendszerint egy, ill. kettős spirálba csavart fejjel. Az első fázis leletcsoportjainak egyik legbiztosabban keltezhető tárgya. Elsősorban a Bakony vidékén hordták (Bakonybél-Erdőlába, Bakonyjákó-Somhát, FarkasgyepűPöröserdő II., Jánosháza).

157 Valószínűleg ugyanebből a körből került át a csorvai, valamint a pilinyi kultúra késői horizontját képviselő Jászberény-cserőhalmi temető anyagába.

158 Bár erre vonatkozó bizonyítékunk nincs, valószínű, amint ezt a különböző sírmellékletek együttes előfordulásai sejtetik, hogy női viselet tartozéka volt. A tűk közül talán a korongos fejű a legjellegzetesebb halomsíros típus. Hosszú ideig tartó használatát, elsősorban duzzadt és díszített nyakú változatában a csabrendeki sírok példányai igazolják, de gyakori más, a csoporthoz tartozó temetők anyagában is (Szigliget-Ciframajor, Csáb rendek-Hunyadi u., Alsópáhok-Kátyánhegy).

159 Ugyanebben a körben, már az első fázisban használatba kerültek a gerezdéit gömb (mák)-fejű, a nyomott, kettős csonkakúpos fejű tűk, rendszerint rovátkolt vagy karcolt díszítésű, duzzadt nyakkal, ül. szárral (Csabrendek, Szigliget-Ciframajor).

160 Ilyen és megközelítően hasonló tűk vannak a Bakony vidéki halmokban is. A tűk feje leggyakrabban kúpos vagy kettős csonkakúpos, a szár majdnem kivétel nélkül karcolt díszítésű, a nyak duzzadt, esetenként átfúrt (Bakonybél-Erdőlába, Csögle-Kispáskom, Farkasgyepű-Pöröserdő I., Tárnok).

161 A mákfejű tűk legjobb példáit ismerjük Siklós-Téglagyárból és Cserszegtomaj-Dobogóról.

162 Már ebben az időszakban használták az ún. buzogány fejű tűt. A zeg-zug vonalakkal díszített szárú tűvel Csabrendeken, Kéthely-Téglagyárban, Sárvár-Kassa u.-on találkozunk.

163 Említhetjük még az ún. pásztorbot fejű tűt (Borzavár-Alsótündérmajor, Csögle-Kispáskom, Zirc-Tündérmajor II).

164 Végezetül a lándzsa alakú csüngőket (Csabrendek, Veszprém-Jutas, Csórva),

165 a tutulusokat, a csavart szárú torkveszeket, a falerákat stb. említhetjük.

166 II. FÁZIS - A FERDÉN ÁRKOLT EDÉNYEK KULTÚRÁJA Kétségtelen, hogy a középső Duna vidéki urnamezős fejlődés területenként más és más volt, még egymással közvetlen szomszédságban is. Még ugyanazon korszakon belül is keüő óvatosságot igényel az időrendi eltérések, átfedések meghatározása, s ez éppen úgy érvényes a Dunántúlon, mint bárhol másutt a középső Duna-medencében. Délnyugat-Szlovákiában a Kárpát-medencei halomsíros kultúra fejlett szakaszát (,,Vor-£aka" időszak) a Cseke (íaka) kultúra váltja fel azzal a sajátos, széles, ferdén árkolt kerámiával, amely a telepek és nagyméretű halmok meghatározó jeüegű kísérő anyaga. A halmok alatt feltárt gazdag harcos sírok különleges gazdasági—társadalmi viszonyokat jeleznek, s egyben egy nyugtalan, háborúkkal teli történeti korszakra engednek következtetni. A csehszlovák kutatás már évekkel ezelőtt körvonalazta a kultúra elterjedési területét, amely eszerint magába foglalja a Dunántúlt és a Dél-Alföldet is. Felsorolják mindazon lelőhelyeket, melyek a Kárpát-medence sajátos korai umamezős kultúrájához tartoztak.

167 A vezérlelet kétségtelenül a névadó lelőhely II. sírja, páncéljával, fegyvereivel eltemetett harcos vagy fejedelmi személy maradványaival.

168 A nagyobb halmok alatt általában több temetkezés is volt. Ezek között akadnak gazdagabb és viszonylag szegényes mellékletekkel rendelkező temetkezések is. Ugyanakkor általánosan elterjedtek az egyszerűbb sírok, amelyek eredetileg ugyancsak halomsírok voltak; erre utal az igen gyakran felettük levő kőborítás. Az eredetileg nyüván alacsony halmok az idők folyamán lepusztultak. A jól kutatott délnyugat-szlovákiai halomsírok (£aka, Kolta, Devinka, Palárikovo stb.) mellett viszonylag kevesebbet tudunk a korszak településeiről (Topolcany, Branc", Ipelsky Sokolec stb.).

169 Szorosan kapcsolódik a szlovákiai íaka kultúrához természetesen a magyarországiak mellett néhány észak-ausztriai, burgenlandi lelőhely, a közelmúltban feltárt halomsírokkal. Már korábban is tudtunk néhány soproni lelet alapján a margittai (St. Margareten) lelőhelyről.

170 Z. Benkovsky-Pivovarova feltárása nyomán napvüágra került halomsírok anyaga kétségtelenül a tágabb értelembe vett Őaka kultúrához tartozik. Az előkerült sírok egyedülálló rendszere lényeges adatokat nyújt majd a temető kiértékelése után a korszak társadalmi-politikai történetéhez.

171 Mozsolics Amália Clemens Eibnerre hivatkozva egy másik, feltehetően hasonló jellegű halomsírról tudósít az ugyancsak észak-ausztriai Mauerből.

172 A közelmúltban került elő egy újabb harcos sír Siegendorfból. Már régóta ismeretes volt a négy halomból álló csoport. Ennek az erdőben levő halomcsoportnak második legnagyobb halmát