Budapest Régiségei 41. (2007)

KÖNYVISMERTETÉS - BORHY László: Két könyv a falfestészetről

kísérelte meg mégis Rosztovcev rendelkezésre álló gyér ókori források, csekély mennyiségben rendelkezésre álló képi párhuzamok, nehezen elérhető szakirodalom alapján a lehető legteljesebb, általa leginkább plauzibilisnek tartott értékelést? A választ Rosztovcevnél nem kisebb tudós, Sir Ronald Syme adta meg, évtizedekkel később: „One uses what one has and there is work to be done" (Journal of Roman Studies 58, 1968, 145.). Az a tény, hogy Nápoly, Syrakusai, Szíria, Palesztina, Egyiptom, Európa római kori vagy ókeresztény falfestészeti emlékei, amelyek párhuzamul szolgálhattak volna pl. Chersonnésos falfestészetének értékeléséhez, csak jóval később kerültek felfedezésre, kutatásra és publikálásra, nemhogy nem csökkenti, sőt ellenkezőleg, éppenséggel növeli Rosztovcev művének jelentőségét. A legnagyobb eredménye, amit saját korában el tudott érni, az a hatalmas forrásértékkel bíró anyag dokumentálása és közreadása volt, amelyhez kapcsolódóan saját megfigyelései alapján a 20. század elejének ismeretanyaga alapján joggal állíthatta fel egy „orientális koiné" elméletét, amelyhez Dél-Oroszország is tartozott. Ennek kapcsán érdemes megemlíteni, hogy Rosztovcev tudatosan használja az „orientalizáló" és inkább a középkorra semmint a klasszikus antikvitásra vonatkozó szakkifejezéseket - pl. „casaque" („kozák zubbony"), „chevalier" („lovag"), „caftan" („kaftán"), „les grands féodaux" („nagy hűbérurak", a helyi arisztokrácia tagjainak megjelölésére -, amelyekkel a jelenetek eredetiségét, és orientális gyökereinek hangsúlyozását akarta elérni. M. I. Rosztovcev egyszerre jelenik meg előttünk tereprégészként, a műemlékvédelem szempontjainak érvényesítőjeként, művészettörténészként és precíz, önmagával és tudományával szemben is igényes professzorként. Részletesen felkutatta az elkallódott ásatási dokumentációt, levélben értesíti a hatóságokat, ha pl. valamely sírkamra pincévé átalakításáról, egy falfestmény levakarásáról értesül. Ha nincs pontos rajza valamelyik helyszínről, megszervezi a sírkamra kinyittatását és újra felmérését, lerajzolását. Rosztovcev a modern értelemben vett „nemzeti kulturális örökségvédelem"-nek is előfutára volt: többször kifejti azt a reményét, hogy a könyvet használni tudják mások is, mielőtt az emlékek elpusztulnának, kiterjedt levelezést folytatott a veszélyeztetett sírkamrák megóvása, a figyelem rájuk irányítása érdekében, felhívta a figyelmet a hivatalok lazaságára és óvott a fosztogatóktól számos képzetlen, és rendszertelen gyűjtögetést végző kollégáját is ebbe a kategóriába sorolta -, valamint a dilettantizmustól. Rosztovcev vizsgálódó figyelmét nem kerülik el a saját korára már elpusztult emlékek sem: megemlíti azokat a szerves anyagokat, pl. szöveteket, amelyek a sírkamrák falát hajdan burkolták. A szerző szinte görög szemmel szemléli a Fekete-tenger partvidékének ókori kultúráit, amikor azok „barbarizálódásáról" beszél. Nem lenézően, hanem a „nem-görög" térségnek a nagy központokhoz fűződő, azokhoz viszonyítva természetükből fakadóan periferikus kapcsolatrendszerük értelmében. A Pontus- és Bosporusvidék ókori kultúráit tehát a hellenisztikus „nagy központok" viszonylatában, a hellenisztikus sémák helyi sajátosságainak, derivációinak, deformációinak elemzésével közelíti és érti meg. Ily módon, Rosztovcev megközelítésében „barbár" az, ami „nem -görög". Hogy vannak gondok a módszerekkel, az természetes, hiszen sem a régészet, sem a falfestészet kutatás methodusa nem fejlődött még ki ekkorra. Bár Rosztovcev nem stratigráfiai módszerekkel ásott, felhívta a figyelmet a rétegek összetétele megfigyelésének fontosságára. A sírkamrák falfestészeti díszeit szemlélve egykorúnak tartja egy adott sírkamra minden falfelületét, nem tudja elképzelni, hogy valaki esetleg már életében megrendelte a sírkamra falfestészeti díszeit, de azt sem, hogy esetleg egy-egy falfelületet, sőt, teljes sírkamrát is befejezetlenül, szobrászati díszek nélkül, vagy kifestetlenül hagytak. Ilyenkor aztán a feltárás vezetőjét okolta, hogy képtelen volt a falfestmények megfigyelésére. Alix Barbet munkájának, az Ermitázs raktárában folytatott kutatásainak köszönhetően sok anomáliát sikerült kiküszöbölni („rendezői" és „szemlélői" bal és jobb oldal időnkénti összekeverése; a 38. tábla „keresztirányú repedései"). Számos, Rosztovcev által publikált freskó- és stukkótöredéket sikerült azonosítani (40-44. tábla), ez által néhány idealizált rekonstrukciót kijavítani (38-39. tábla), méretadatot kinyomozni, összekevert falfelületeket tisztázni (1891. sír kék és zöld felülete). Mindezek azonban egy kialakulóban lévő nyelvezet velejárói, amelyeket Rosztovcev egyébként kiválóan rajzoló hallgatója, V. Golov követett el. Végezetül, a könyvnek az olvasóra gyakorolt hatását illetően érdemes idézni a fordítást kezdeményező Alix Barbet-nek a szavait, aki azt írta, hogy Rosztovcev könyve „mágikus könyv" volt a számára, hiszen nem tudta elolvasni a cirillbetűs