Budapest Régiségei 41. (2007)

MŰEMLÉKVÉDELEM, ADATTÁRAK - VÉGH András: A budavári Nagyboldogasszony-templom középkori kőfaragványainak sorsa közgyűjteményeinkben

végülis más formában valósult meg, mert bár a kaput a múzeumban beleltározták, néhány év múlva Stróbl Alajos közreműködésével a Képzőművészeti Akadémián, az Epreskertben állították újból össze.

8 A templom déli falának második, harmadik és negyedik boltszakaszán 1874-76 között végzett kutatás, majd helyreállítás újjáépítés munkáját követően tehát meglehetősen sok tárgy került a közgyűjteményekbe, illetve őrződött továbbra is a helyszínen. A munkák során kibontott kövek közül csak a három feltárt gótikus ablak, illetve a lábazati párkány eredeti faragványai nem maradtak ránk. Úgy tűnik, hogy ezeket a tagozott, de nem dekorativ faragványokat - formáik pontos lemásolása után - nem tartották megőrzésre érdemesnek. A helyreállítás munkálatai 1876 nyarán a templom déli falának ötödik és hatodik boltszakasza előtt álló „egyházfiiak" lebontásával folytatódtak. A templomhoz csatolt építményről bontás közben derült ki, hogy falai egy középkori eredetű, a templomba nyíló helyiség maradványait rejtik magukban. Ennek vastag, kétrétegűnek bizonyult falából került elő egy római kori sírkő töredéke, illetve egy szintén római kori szarkofág fedlap töredéke, amelyek a Nemzeti Múzemba kerültek.

9 Ugyanezen a falon tártak fel egy dicsfénnyel övezett férfi fejet ábrázoló (az akkori leírásokban Krisztus főnek nevezett) freskó töredéket, amelynek csak vízfestmény másolata maradt ránk.

10 Egy másik freskótöredéken női szent felsőteste volt látható, de erről a leíráson kívül nem maradt ránk ábrázolás.

11 Az egyházfiiak keleti falában egy gótikus ablak könyöklője és szárainak alsó szakaszai őrződtek meg, ám ez sem maradt ránk a gyűjteményekben. Pedig Schulek napló kivonatának tanúsága szerint „sok helyen falazásra felhasznált tagozott kövek, díszítmények stb. találtattak, melyek nagy része a fennálló épületen hasonlóval nem bírnak." És még hozzáteszi: „a múzeumba ne szállíttassanak mielőtt ha nincs befejezve a megfejtés lehetősége."

12 Feltehetően a Budapesti Történeti Múzeumban tárolt azon kövek egy része, amelyeknek eredeti elhelyezése nem ismert, innen származik. 1876 októberében függesztették fel a templomban az istentiszteleteket és azonnal a belső tér kutatásához fogtak. Elszállították az oltárokat és a berendezést, felszedték a kövezetet, majd megkezdték a földfeltöltés kihordását, valamint felállványozták az épület belsejét. Az „ásatás" újabb sírköveket és sírkőtöredékeket hozott napvilágra a római kortól kezdve a középkoron át a 18. századig. Előkerült egy római szarkofág,

13 egy felirat nélküli, nagyméretű, kereszttel díszített, 13. századi eredetű sírlap (MNM 60.293.C), Lyphardus Paulser sírkövének töredéke (MNM 60.275.C), a Junkher család egy ismeretlen tagjának számos darabra törött sírlapja (MNM 60.265.C, 60.285.1-2.C, 70.114.C, 70.115.1-2.C), sok egyéb középkori sírkőtöredék, továbbá három 18. századi sírkőlap is.

14 1876 novemberében az addig megtalált sírköveket beszállították a Nemzeti Múzeumba, ott azonban csak az 1960-as és 1970-es években vették leltári nyilvántartásba őket.

15 (ld. a függeléket) A nagymérvű bontásokkal járó újjáépítés 1876 után indult be igazán például a szentélyek és az álkereszthajó teljes lebontásával, majd folytatódott a déli torony nyolcszögű részének teljes eltá„1876. július 21. A csatolt épületnek délnyugati saroktömegében egy eddig elfedett felszínen délnyugat felé néző Krisztus fő találtatott." (Napló Kivonat, BTM Kiscelli Múzeum 52.41.2758.1; CSEMEGI 1955. 127., 75.j.) A falfestmény aquarell másolatatát Reiszig Ede 1878-ban készítette el (BTM Kiscelli Múzeum Építészeti Gyűjtemény 52.41.652) Ezek szerint a festett felületet tartalmazó kváderkövet félretették, sajnos ennek ellenére mégsem őrződött meg. „1876. július 31. Az egyházfiiak nyugati faltömege hosszában két egymáshoz tapasztott merőleges falrétegből állott, mely befoglalta a régi kereszthajó délkeleti támpillérét is. Az említett faltömeg nyugati rétege időszerinti elsősége mellett bizonyít azon falkép részlet, mely az összetapasztás helyén keletfelé irányulva találtatott, közvetlenül a támpilléren circa harmadfél ölnyi magasságban levő vízrézsléje mellett, (mellékelt rajz szerint) A kép részlet mutatja 2/3 nagyságban egy női alak felső részét sárga dicsfénnyel sötét háttéren. A kelet felé néző képnek ez képezte éjszaki felső sarkát." (Napló Kivonat, BTM Kiscelli Múzeum 52.41.2758.2; CSEMEGI 1955.127., 74. j.) Napló Kivonat, BTM Kiscelli Múzeum 52.41.2758.1 „1876. november 10. Romai sarcophag találtatott l'nyira a burkolat alatt a déli oszlopsor C és D pillére között. Felirata éjszak felé néző 6'11" hosszú oldalán, igen ép és jó korból való. Szélessége 3' magas 2'2". Kővastagsága 4L", jobb felén fejvánkossal. - Az irásos lap két végén közönséges álló szárnyas genius égő fáklyára támaszkodva. Közvetlenül a sziklán feküdt. Tartalma laza törmelék és lábak helyén több ember csontjai összehalmozott rakásban." (Napló Kivonat, BTM Kiscelli Múzeum 52.41.2758.2) A kiásott sírkövek egy része jól felismerhető a föld kitermelés után a szilafelszínt és a megtalált alapfalakat és tárgyakat ábrázoló alaprajzon (BTM Kiscelli Múzeum, Építészeti Gyűjtemény 63.21.72, kisméretű és ezért korlátozottan használható reprodukcióját közölte: CSEMEGI 1955. 47. kép.) A Magyar Nemzeti Múzeumba szállított tárgyak felsorolása a naplókivonatban található (BTM Kiscelli Múzeum 52.41.2758.2.)