Budapest Régiségei 41. (2007)
TANULMÁNYOK - KONDOROSSY Szabolcs: Cseréppipák a budai Felső Vízivárosból
Egyéb fejformájú pipák A fekete B 193 tőkével karolt, bordázott csészéje, párkányos, előgyúrűs kerek, nyakgyűrűje törökös vonások, ám kivitelezése, fogaskerék-vonala (tőke mentén és kémény tövén), kurta nyaka és különösképp nagy szárnyílása (11,5 mm) a 18., esetleg a 19. századra mutatnak. E forma úri s tán későbbi rokonai (B 211, B 212) törökös jellegüket új irányból merítették. Egyedi formának számít a B 194. Az egyenetlen, kerek nyakgyűrűvel kezdődő nyak sarkosan, kétoldalt volutával végződik. A fölötte lépcsősen kibővülő fej hiányzik, csak a nyak felső részére omló rózsahalom utal szépségére. A rózsák kis domború spirálisok. A B 195 tőkével ölelt csészéjét széles, íves, ovális lapolások veszik körbe, környezetüktől domború vonallal határolva, így sziromszerű érzetet keltve. A tőkét hármas fogaskerék-vonal övezi, és a nyomok szerint feltehetően ilyen kísérte az ívesen behúzott kémény peremét is. E szirmosan vájatolt típus párhuzamait ismerjük Esztergomból, de Szegedről, Bácsból is, 63 melyektől a B 195 erősebb, hegyes végű tőkéjével és széles szirommezőivel kissé elkülönül. A B 196 és B 197 cseppalakú nyakgyűrűjéből felső nyúlvány indul, mely a B 197-nél letört, a B 196-on ívesen kanyarodva és szűkülve csatlakozik az erősen kihajló, csapott peremű fej közepéhez. Az így létrejövő fül hasonló szerepet játszhatott, mint az alsó, szárrögzítéshez szolgáló fülek (pl. B 20). Ezen új vonások ellenére jól felismerhető az alaptípus formája, az eredetileg fekvő henger alakú csésze 64 kétoldalt kiemelkedő koronggá redukálódottan (B 196), s az eredeti körlapok rozettái sugarakkal övezett körré apadva. A B 197 töredékessége miatt kevesebb bélyeg figyelhető meg. Gallérja török jegy (mellette hevenyészve felvitt két aprófogú fogaskerék-vonal), és sűrűn sugaras oldalkorongja sem redukálódott dísszé, hanem a fej gömbölyded aljának meghatározó formája. A török kort túlélő, s közben átalakuló típust Szegedről ismerjük 65 (7. kép). Páratlan leletnek számít a B 198 fapipa, melynek alakja tulipánforma, kéményét és nyakát szélesebb, csészéjét tengelypontba tartó vékonyabb rézpántokkal fogták át (csak a kémény bó Esztergom: KONDOROSY 2007. 321, E104-E106, Szeged: KONDOROSY 2008. Szl58, Bács: NAGY 1961. 96; Taf. XII/9. 64 BRUSIC 1987. 484, T. II. 13, T. IV. 5, GOSSE 2004.162, 6.10, Nr. 048, 398, 394, WOOD 1998. 317, VTR 1994 22. 65 KONDOROSY 2008. 346, Szl60. pántja maradt meg (a rajzon sötétszürke színnel jelölve), a többinek csak nyoma őrződött meg a fán (világosszürke színnel)). A tűztér felső szakasza is rézlemezzel bevontnak tűnik. Ép lévén eldobásának oka bizonytalan, talán a fa repedezése. A kéményhez fölül előkerüléskor vasas átitatású konkréció tapadt. E lelet bizonyíték arra (az ibafai papnál inkább), hogy a cserép mellett a fa nálunk is használatos volt pipakészítésre (fapipáiról Ulm volt híres), s hogy nem alkalmi, ötletszerű, egyedi készítmény, arra összetett rezes szerelékei utalnak (8. kép). 19. SZÁZAD E kor pipáin jellemző az előgyűrűn és a kéményperemen a rezezés nyoma. Kettős füstcsatorna válik általánossá: ekkor a nyak füstcsatornájának kialakításával - a tűztér fenekének korábbinál magasabb helyzete, azaz a vastag fejfenék miatt - a két testtáj közt már nem jön létre légkapcsolat, ezért vékony, görbített, hengeres szerszámmal szúrják át ferdén a fenéket (másodcsatorna). Ennek sorjája, betüremkedése a füstcsatornában sok esetben mutatja, hogy a szúrás a tűztér felől történt (bár nem kizárt, hogy olykor a nyak felől is eshetett). Ez az eljárás valószínűleg a vastag, így nehezebben felmelegedő fejfenék használatának következménye, és csaknem egyetemes elterjedése (egy kivétellel (B 212) minden vizsgálható pipánál megvan) a század alapvető bélyegévé avatja. Nem a kettős szerszámhasználat újdonság, mert a török keskeny, kúpos füstcsatorna-alakító első szerszámot elvétve a tömegpipáknál is kissé görbe szikeszerű eszköz követte, hanem a két irány teljes eltérése, aminek következménye a füstcsatorna végén „vakbél" kialakulása. Korra jellemző azonban a szerszámprofil: a török korival ellentétben a 19. században a füstcsatornához széles, szivaralakú, legömbölyödő végű eszköz szolgált, a másodcsatornához pedig keskeny, hengeres szerszám. Kivételes a török B 16 vakbele, kerek másodszerszáma, mely azonban a nyak felől haladt. Gyári pipák A tagolatlan, magas, kissé táguló fej, alul enyhén domború vagy kétsíkú záródással, korai alapforma, hisz ezen alakokat már Selmecbánya legkorábbi, 19. század eleji pipaművesei, az Ahnert család is készítette 66 . Közülük a B199 feje TAKÁCS 1979. 256-257.
