Budapest Régiségei 41. (2007)

TANULMÁNYOK - BENDA Judit: A budai Fő utca 14-18. telken álló középkori épület hányatott sorsa

kezett. A boltozat hiányzó részét kitöltötték keményre égetett, vörös klinkertéglával, hogy az eredeti boltívet megvédjék, az egész felső felülete vékony beton védőréteget kapott. Bár a beázástól valóban védte ez a helyiséget, de a kőfalak állapotának nem tett jót, hogy az épületből felfelé sem távozhatott a nedvesség. A pince északi falát áttörő nyílásokat szintén ezzel a technikával foltozták be. A havas utak sózása, a savas eső és a szennyezett levegő együttes hatására a falak belső felületén sókiválások jelentek meg. A nagy nedvesség hatására vékony penészgombaréteg is borította a donga eredeti tégláit. A pince belsejében meglepetésként ért bennünket, hogy a cementes habarcsba rakott klinkertégla-padló alatt egy igen vastag betonréteg feküdt. Az ásatást csak ennek feltörésével lehetett elkezdeni. A betonozás szintén nem tett jót az eredeti falak állapotának, emellett pedig teljesen felesleges volt, hogy a lényegében használatlan pincehelyiséget, közúti forgalmat is elbíró padlószinttel borították. A házat minden oldalról alacsony vasbetonkerítés övezte. Ez a déli és a nyugati fal közvetlen közelében futott betongerendaként, mintegy „megerősítve" annak statikai állapotát, valamint az irodaház aljzatbetonja is elért a gerendáig. Ezen a két oldalon egy magasabb szinten visszatöltéssel alakították ki a rom körüli „díszkertet". A ház északi és keleti oldalán a vasbeton kerítés másfél méterre követte a fal vonalát, így a víz legalább részben el tudott szivárogni a parkoló betonja alá. A parkolórész és az épület között is kertet létesítettek. A keretező betonfal a mai földszint fölé magasodott és egy vaskorlátot tartott. Eredetileg a keleti oldalon egy kis lépcsőn le lehetett jutni a pincetérbe, de ez nem volt használatban. A romot vastagon benőtte a repkény, amitől részben romantikus külsőt kaptak a kopár falak, de sajnos a gyökerek mélyen behatoltak az eredeti habarcsba és szétfeszítve azt meglazították a köveket. Az évtizedes elhagyatottság miatt belseje és környéke rendkívül szemetessé vált, azonban ez az egy körülmény nem ártott az állapotának. A KUTATÁS EREDMÉNYEI A helyiség eredeti funkciójának meghatározása nem is olyan egyszerű. A Várhegy lejtőjének nagy szintemelkedése miatt az egykori középkori telken épült ház (már elbontott) utcai része földszintnek, míg udvari szárnyának legalsó szintje (a vizsgált épület) pincének tekinthető. Ugyanez a jelenség figyelhető meg a Fő utca 20.-Kapucinus utca 9. számú házon

11 is. A középkori átépítési nyomok jól követhetőek voltak az épületen. A déli falon látható téglából rakott sáv tulajdonképpen a 18. században épült szomszéd ház északi falának maradéka. Valószínűleg véletlenül maradtak a romon agyaggal tapasztott téglái, csoda, hogy az elmúlt húsz év időjárási viszontagságait kibírta és nem omlott le magától. Ezt a kutatás kezdetekor eltávolítottuk, hogy ház eredeti középkori falszövete láthatóvá váljon ezen a helyen is. Szintén véletlenül maradhatott meg az a falcsonk is, amely a ház délkeleti sarkából indul kelet felé, azaz a Fő utca irányába. A csonk északi és déli oldalán is jól látszik, hogy elválik a pince falától, tehát valószínűleg később épült. Ezt a korábbi kutatás és az erre alapuló tervezés „pillérnek" tartotta. Az újabb feltárás során azonban egyértelműen kiderült, hogy a déli traktus második középkorban épült - helyiségének déli faláról van szó. Az északkeleti sarok vizsgálatakor meglepő jelenséget tapasztaltunk. A ház északkeleti sarka egy, a középkor folyamán részlegesen visszabontott akna délnyugati sarkára lett felépítve. Mélyítésekor a törökkori szemetes réteg alatt olyan erősen talajvizes, szervesanyagos betöltést találtunk, amely a ciszternákra, emésztőgödrökre jellemző. A korábban elbontott akna falai (6. kép) puha mészkőből készültek, míg a vizsgált ház falai kemény, márgás kőzetből. A publikációból

12 már ismert két építési periódust még néhány gazdagította. Az épület felmenő falaiban talált konzolsor a korábbi (14. századi) födémszerkezet helyét jelezte, míg a ma is látható tégla dongaboltozat a 15-16. század fordulójáról származott. A keleti oldalon a jól ismert kőből faragott hevederív a boltozattal egy időben készülhetett. Ekkor elbontották a pince keleti falát és beillesztették a nagyméretű köveket a falrésbe. Az ívre azért volt szükség, mert a pincét kelet felé bővítették. Az ív köveihez kapcsolódik mind az északi, mind a déli oldalon egy-egy középkori fal, ami a Fő utca felé futott. A pincetér így kissé beszűkült, mert nem az eredeti falak vonalát folytatta, hanem nagyjából egy-egy méterrel beljebb húzódott. A meghosszabbított tér új, keleti lezárását nem ismerjük. Mivel a vonalába eső két beton cölöpmegerősítés miatt ásott „szondában" nem volt nyoma a falnak, ezért valószínűsíthető, hogy hamarabb befordult, véget ért. Érdekes, hogy a '66-os felmérés a szomszéd ház tűzfalának tekintette, és a '73-as falku11 HORLER 1955. 642-644. 12 GYÜRKY 1987. 63-71.