Budapest Régiségei 41. (2007)
TANULMÁNYOK - FÉNYES Gabriella: Középkori vízmű maradványai Budán, a Lánchíd utca 19-21-ben
ták össze. A himba gerince egy gerendatengelyen ment keresztül, amelybe valószínűleg ékekkel lehetett rögzítve. A gerendatengely két végébe beütött acélcsapok az akna falába beékelt fahasábokba voltak csapágyazva. Fa ékek nagy számban kerültek elő az ásatás során. Az akna északi falán lévő, 30X24 cm-es vésett fészek és a tetején lévő 20X8 cm-es szűkebb véset a csapágy rögzítését szolgálhatta. Az akna ellenkező oldalán sajnos ennek párja, az akna falának pusztulása miatt nem ismert. A himbát függőlegesen, vízszintes gerendatengellyel helyezhették el. A rövidebb vályús fahasáb alul, az aknában volt. A hosszabb vályús elem felül, az aknán kívül helyezkedett el, úgy hogy az aknán túlnyúló része a szivattyúház belseje felé nézett. Ez a vége valószínűleg a járgánnyal / tiprókoronggal állt kinematikai kapcsolatban: egy hajtórúd köthette össze a járgány vagy tiprókorong által meghajtott forgattyúval. Ennek forgatásával a himba minimális lengő mozgást végzett, amely azonban elegendő volt arra, hogy a himba alsó vége egy háromágú karos szerkezeten keresztül az aknában elhelyezett dugattyús szivattyút meghajtsa. A dugattyúk meghajtásához szükséges erőkifejtés csak nagy áttételen keresztül volt megvalósítható, ami indokolja a hatalmas, hosszú himba építését. A megtalált elemek között van egy keretszerű szerkezet, amely az alsó vályús fahasáb hornyaiba illeszkedik. Ez a vízmű működésében látszólag nem játszik szerepet. Funkciójára a következő hipotézisünk van. A szivattyú megfelelő működése miatt, az aknában bizonyos vízmagasságot kellett tartani. Az akna nagy keresztmetszetét, és az aknába folyó víz feltételezett alacsony vízhozamát tekintve ez azt jelenti, hogy az aknában a víz áramlása igen lassú volt. Bármilyen tiszta is lehetett a víz, az alacsony vízsebesség miatt a vízből az akna aljára hordalék ülepedett ki. Ez a felgyülemlő hordalékanyag egy idő után az akna feltöltődéséhez és ezzel a szivattyú üzemének akadályozásához vezetett volna. Elképzelhető, hogy a vízben a fakeret mozgatásával a hordalék kiülepedését igyekeztek csökkenteni. A fakeret felső vége roncsolt, talán itt rögzíthették a fahasábhoz. A vízmű működése során a szivattyúnál a nyomóvezetékben mai szemmel nézve is jelentős nyomások 0,8 -1 MPa (8-10 bar) léphettek fel, hiszen a geometrikus nyomómagasság mellett számítani kell a csővezeték és szerelvényeinek ellenállásából adódó ún. dinamikus nyomással is. Az ásatás során megtalált, egyik oldalán két félkör alakú horonnyal kialakított kerámialapok valószínűleg a várba felvezető csővezeték körbefalazására szolgáltak. Ezzel a csövet terhelő nyomás felvételében a cső falvastagságán túl, a körbefalazás is részt vett. Két-két tégla összeborítva azt mutatja, hogy a csővezeték külső átmérője 5 cm körül volt. A vízvezeték csöveket készíthették fából, agyagból, ólomból, vasból vagy rézből. A kerámialapok adta kis átmérőből az következik, hogy itt vékony falvastagságú, fém csövet készítettek. Mivel a vas erősen korrodálódik, az ólomból kisebb szilárdsága miatt csak nagyobb falvastagságú csövet lehetett készíteni (és abból egyébként is ártalmas vegyületek kerülhettek a vízbe, 28 ) legcélszerűbb a rézcsöveket alkalmazása lehetett. A fent vázolt hipotézis a 15-16. századi műszaki szakkönyvek ábrázolásai szerint bizonyosan ismert műszaki megoldások alapján készült, úgy, hogy a műszaki lehetőségek adta szerkezethez felhasználtuk a feltárt aknából előkerült leleteket is. Mivel az aknából előkerült leletek önmagukban kevés műszaki információt hordoznak, elképzelhető, hogy a vízmű szerkezeti elemeit elképzelésünktől eltérő módon kivitelezték. Például az általunk elképzelt szerkezet rögzítéséhez csak az akna északi falán, 3,82 m magasan, az akna hosszának közepén lévő vésett fészket használtuk fel, miközben a falon megfigyelhető, nagy méretű gerendafészkek a rekonstruált szerkezetben nem játszanak szerepet. Ugyanígy figyelmen kívül hagytuk az akna déli falán, középtájon, az akna padlójához képest 70 és 80 cm magasan lévő, és az akna északi falán, annak nyugati részén, az akna padlójától mért 130 és 200 cm magasan lévő, egymás felett elhelyezkedő, két-két kisebb gerendafészket. Ugyanakkor azzal is számolnunk kell, hogy a vízmű hosszú - 150-200 éves - működése során a szerkezeti elemeket minden bizonnyal többször javítani, cserélni kellett és korán sem biztos, hogy egy újjáépítéskor ugyanazt a szerkezeti megoldást alkalmazták, amely előtte működött. Vincenzo Scamozzi leírásából biztosan tudjuk, hogy a vízműben, amikor apja azt Budán látta Héron-féle dugattyús szivattyú működött. Mivel ez a szivattyú típus az ókor óta ismert volt, és a 15. században ismert vízemelési módszerek közül az egyetlen, amely nagy magasságra történő emelést Az ólomcsövek egészségkárosító hatását már az ókorban is ismerték (VITRUVIUS 1912, VIII 6,10). Ennek ellenére széles körben alkalmazták azokat. Az ásatások tanúsága szerint a budai várban is használták.
