Budapest Régiségei 41. (2007)

TANULMÁNYOK - FÉNYES Gabriella: Középkori vízmű maradványai Budán, a Lánchíd utca 19-21-ben

kép 3-5). Ezeknek gombos fejük és 14, 18, 20 cm hosszú, a fej alatt kb. 2 cm átmérőjű, kör keresztmetszetű, elkeskenyedő végű száruk van. Nagy mennyiségben voltak az akna betöltésében olyan fadarabok is, amelyek inkább fatörzs bárdolása során keletkező faforgácsnak, hulladéknak tűnnek (16. kép). A keretszerkezet talpgerendája előtt, közvetlenül az akna kőpadlóján egy 145 cm hosszú vastárgy feküdt. Megtisztítása után feszítővasnak tűnik (17. kép 1). Egyik vége kör keresztmetszetű, átmérője 2,5 cm. Másik végén keresztmetszete négyszögletes, 4X4,5 cm méretű. Az akna középső részén 20 kisebb vasdarabot, töredéket találtunk, többségük a felismerhetetlenségig elrozsdásodott. Az azonosítható darabok a következők: egy 10X10 cm-es, négyzet alakú, rozsdás állapotában 0,8 cm vastag vaslemez, amely a vályús elemeken lévő vaslemezekhez hasonló, bár azoknál kisebb (17. kép 4). Egy 35 cm hosszú csákány, feje 7X9, szára 4,5X4 cm körüli (17. kép 2). Végül egy kis vas csapszeg, hossza 8,4 cm, a fej átmérője 4 cm (17. kép 3). Az akna betöltésében 6 darab faragott kőtöredék is napvilágra került (18-19. kép). Az első kő egyik oldala gúla alakú, a másik oldala peremszerűen kiképzett, ahol a kő felületén égésnyom látható (18. kép í). A második 20 cm körüli gömbölydedre faragott, keskenyebb részén törésfelülettel (19. kép 3). A harmadik egy szépen faragott profilált töredék (18. kép 3). A negyedik töredéken egy kis íves faragás látható (18. kép 2). Az ötödik kő durván L alakúra formázott, simára faragott felületén egy háromszög alakú bekarcolás van (19. kép 1). Előkerült továbbá egy kicsi, félkör keresztmetszetű, szépen faragott töredék (19. kép 4). Az akna nyugati felében, méretben és kialakításban teljesen egyező kerámia lapokat találtunk nagy mennyiségben (20. kép 1, jelenlegi számításaink szerint 65 darabhoz tartozó töredék, illetve ép darab). Méretük 60X20X5 cm. Hátlapjuk sima, előlapjukon hosszanti irányban két, félkör keresztmetszetű horony van. A kerámialapok két végén, oldalain és hátlapján habarcsnyomok vannak. Az akna többi részének betöltésében 11 tetőcserép- töredéket (20. kép 2) és 37 téglát, illetve téglatöredéket is találtunk. Előbbiek 1,5 cm vastagok, szélességük és hosszuk nem ismert, de a legépebben fennmaradt darabok alapján minimum 19 cm hosszúak és 15,5 cm szélesek. A téglák méretük alapján négy csoportba oszthatók: 24X17X5,5-6,5 cm, 24X11,5X5 cm, 26X13,5X7 vagy 18X7X4 cm méretűek. Előkerült ezen kívül két, grafitos anyagú edény peremtöredéke, egyiken bélyeggel, valamint egy kis zöld mázas edény alsó részének töredéke (21. kép 1-3), továbbá három szürkére égetett oldal- és egy fehér fültöredék (21. kép 4). 3. A VÍZEMELÉS MÓDJA A feltárt épület aknájának alja Bf. 97,62 m tengerszint feletti magasságon van. A budai vár kb. Bf. 155 m-es magasságára kellett innen eljuttatni a vizet. A geometrikus szintkülönbség 57-58 m. (A vizet elosztási okok miatt célszerű egy magas épületszárny tetején lévő víztartályba nyomni, tehát a szintkülönbség 60 m-nél is nagyobb lehetett.) Ilyen nagy geometrikus nyomómagasság esetén, a víz emelésére csak szivattyú jöhet számításba. Ma ilyen célra általában áramlástechnikai elven működő centrifugái-szivattyút használnak. Ezt csak a 19. században kezdték alkalmazni. A szivattyúk másik fajtáját, az ún. térfogat-kiszorítás elvén működő szivattyút, viszont már az ókorban ismerték. A szivattyú feltalálójának a Kr. e. 3. században élt Ktesibios alexandriai mérnököt tartják, akinek találmányát az alexandriai Heron és a bizánci Philon tökéletesítették.

4 Azt, hogy az általunk feltárt vízműben szivattyú működését feltételezzük az adott terepviszonyokon és a műszaki lehetőségeken túl, egy 17. századi forrás is alátámasztja. Vincenzo Scamozzi velencei építész a bevezetésben már említett, L'idea della architettura universale című, 1615-ben megjelent könyvnek XXX. fejezetében leírta az ókor és saját korának vízemelési lehetőségeit. Ebben szerepel Heron találmányának bemutatása is (I. melléklet). Scamozzi szerint ennek hajtóműve egy víztől forgatott kerék, amely több áttételen keresztül két, hengerben lévő dugattyút emel fel és enged le. A dugattyúk váltakozva nyomják a vizet, és azt egy csőben a kijelölt helyre vezetik. Scamozzi szövege úgy folytatódik, hogy „nagyon hasonló gépet mesélt nekem apám jó emlékezetéből, amelyet Budán, Magyarországon, a Duna felett látott, kivéve, hogy a vizet a vízkerék rekeszei emelték fel". A szövegből az is kiderül, hogy „a víz oda ömlött a szivattyúk tartályába, amelyből vizet adtak az udvarba és a szökőkútba, amely a hegy tetején volt, onnan ment a ciszternába, aztán a halastóba, végül a kertbe, minden a király számára kijelölt helyre".

5 Ennek alapján valószínű, hogy az aknában Heron-féle kéthengeres, egyszeres működésű, dugattyús szivattyú működött. Ennek a szivattyútípusnak