Budapest Régiségei 40. (2007)

MEGEMLÉKEZÉS - Szilas Gábor: Kőszegi Frigyes (Újpest, 1933. - Hévíz, 2006.) 339

BUDAPEST RÉGISÉGEI XL. 2006. KŐSZEGI FRIGYES (ÚJPEST, 1933. - HÉVÍZ, 2006.) Kőszegi Frigyes 1933-ban született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Könyves Kálmán Gimnáziumban végezte, ahol 1951-ben érettségizett. 1956-ban régész diplomát szerzett az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. A Magyar Nemzeti Múzeumban, a váci Vak Bottyán Múzeumban, majd 1963-tól 30 éven át a Budapesti Történeti Múzeumban dolgozott, ahol egy ideig a főigazgató helyettesi tisztséget is betöltötte. 1979-ben védte meg kandidátusi disszertációját „Nyugat-Magyarország története a későbronzkorban" címmel. 1993-ban vonult nyugdíjba, de még több évig előadásokat tartott a Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyeteme történeti tanszékén magyarországi bronzkor témakörében. 1992-ben Móra Ferenc-díjat kapott, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat 2003-ban tiszteletbeli tagjának választotta. Tudományos-kutatói tevékenységét alapvetően kétféle tendencia jellemzte. Egyrészt számos olyan területi-történeti áttekintő munkát írt, melyek korábban egyáltalán nem, vagy csak említésszerűen publikált régészeti leletek összefoglaló szintéziséből állt. E munkák szakmai ismeretanyagát részletes kutatástörténeti háttérrel, valamint az adott régió ősföldrajzi adottságainak jellemzésével tette teljessé. Ily módon állította össze egyebek mellett Budapest számos kerületének (Pesterzsébet, Rákospalota, XI. kerület, Tétény-Promontor és nem utolsó sorban Óbuda) őskori településtörténetét. Fő kutatási területe kezdettől fogva a késő bronzkor időszaka volt, melynek számos kis alapterületű, ám annál fontosabb, kronológiai jelentőséggel bíró leletegyüttest eredményező feltárását vezette. A korszak részben általa ásott és publikált leletanyaga (Jászberényi út, Vízakna utca, Egressy út, Harrer Pál utca, Érd, Káposztásmegyer, Sztregova utca, Csepel-Szabadkikötő) látványosan képviseli a koszideri korszaktól a késő urnamezős periódusig terjedő időszak folyamatosságát; ismerete ma már lehetővé teszi a késő bronzkor 700 évet átölelő időszakának finomabb időrendi beosztását. Kutatási eredményeit több nemzetközi konferencián is ismertette (Velem: 1977; Bozsok: 1982). Szakmai pályafutása talán legnagyobb vállalkozásaként - 13 évvel Patek Erzsébet első összefoglaló munkáját követően - elkészítette nagydoktori diszszertációjának alapjaira épülő monográfiáját „A Dunántúl története a későbronzkorban" címmel. Jelentősége - a teljességre törekvő lelőhelykataszter (1351 db lelőhely) megszerkesztése, valamint a területi-kulturális régiók körülhatárolása mellett - az Urnamezős-kultúra Kárpát-medencére vonatkoztatható, ma is használatos 5 fázison alapuló időrendjének megalkotása volt. Régész-szakmai munkássága mellett kiemelendő aktív tudományos-ismeretterjesztő tevékenysége is. Több, a széles olvasóközönségnek szánt cikke, könyve látott napvilágot, melyek közül kiemelkedik az Univerzum Könyvtár sorozatban megjelent „A történelem küszöbén" című munkája. Általa valamennyi érdeklődő közérthető stílusban, ugyanakkor alapos részletességgel ismerheti meg a Kárpát-medence késő bronzkorának történetét, amelynek világtörténelembe való beágyazódását az egykorú trójai, és észak-olasz területek közismert virágzó kultúráinak szemléletes jellemzése segíti. Óbudához való erőteljes szakmai kötődését mutatja, hogy utolsó munkái egyikeként megírta a kerület történeti monográfiájának őskori fejezeteit. Szilas Gábor 339