Budapest Régiségei 39. (2005)

Lassányi Gábor: A helyi lakosság temetőjének részlete Aquincum polgárváros territóriumán = Native burials on the territory of Aquincum 111-114

A HELYI LAKOSSÁG TEMETŐJÉNEK RÉSZLETE AQUINCUM POLGÁRVÁROS TERRITÓRIUMÁN sírdomborművéhez tartozott. (7. kép) Erre utal a fej erős frontalitása, a profilok kidolgozatlansága és a hátoldal viszonylag sík törésfelülete. Az arcvonásokból csak a bal szem kialakítása maradt meg. Az arc erőteljes kopottsága arra utal, hogy a kőfaragványt az útba beépítették, ahonnan aztán később az kimosódott. Az arc rekonstrukciós kísérletét Kardos Árpád végezte (lásd „C" függelék). Ha az arcvonások meg is semmisültek, a faragványon jól felismerhető a jellegzetes, turbánszerű kelta eraviszkusz női fejfedő részlete, amelynek alsó textilcsíkja erőteljesen leszorította a hajat és csak néhány tincs bukkant ki alóla. A bennszülött női viselet ábrázolása sírköveken a 2. századtól igen elterjedt északkelet Pannoniában és a 3. századig elejéig folyamatosan nyomon követhető.

11 A RÓMAI ÚT A feltárás során a I. és a III. szondában kirajzolódott egy kövezett, sóderes római útvonal több fázisa. (2., 8. kép) A rétegtani megfigyeléseket a tavaszi feltárás során feltörő talajvíz meglehetősen megnehezítette, de az út legalább három fázisa volt egyértelműen elkülöníthető a metszetekben. Az útvonal iránya alapján könnyen valószínű, hogy a limesút és a Bécsi út vonalán fekvő római út között szolgált északkelet-délnyugat irányú összeköttetésként.

12 I. fázis A legkorábbi megfigyelhető fázist sárga kavicsos, sóderes útalapozás jellemzi. A talajvíz határán megfigyelt út nagyjából északkelet-délnyugat irányú és mintegy 6 méter széles lehetett (20 római láb). A

III. szondában megfigyeltük ehhez az útréteghez tartozó déli köves útpadkát. Ez a fázis korábbi, mint a 7. és a 8. számú sír, így valószínűleg a 2. század elején épülhetett. II. fázis Az I. útréteg humuszos feltöltődése után az út megújított kövezetet kapott, amely jó állapotban a 3. szondában maradt meg. A kisebb kövekből készült kövezést, kissé haránt helyezték el. Úgy tűnik az út erőteljes eróziónak volt kitéve déli irányból, így ERDÉLYI 1974. 32. Valószínűleg ennek az útnak a déli szakasza került feltárásra a Raktárréten a XIX század végén. HAMPEL 1891. 52. pontos szélességét nem tudjuk meghatározni. Ez a fázis valószínűleg a sírokkal egykorú, vagy azoknál valamivel későbbi. III. fázis A út utolsó megfigyelhető épített fázisát szétbontott síremlékekről származó építészeti elemek és faragványok beépítése jellemzi. A párkányzati elemeket és faragványokat elsősorban az útkátyúk feltöltésére és az útszélek megerősítésére használták fel. Az út ebben a korszakban, valószínűleg az erózió miatt meglehetősen szélesnek tűnik, a felső útréteghez tartozó kődarabok mintegy 8-10 m szélességben vannak szétszóródva. Hogy ez a fázis melyik időszakra tehető nincsenek egyértelmű információink, de az biztos, hogy az utat legalább a 4. század közepéig használták, amelyre több nagyon kopott follis is utal. ÖSSZEFOGLALÁS A Kunigunda útja 39. alatt feltárt korai temető- és útrészlet fontos információval szolgál az aquincumi polgárváros délnyugati előterében élő lakosság etnikumával és életmódjával kapcsolatban. Az itt feltárt 4 hamvasztásos sír leletanyaga és jellege alapján nagyon hasonlít a solymáron feltárt korai temető sírjaihoz.

13 Ez a hasonlóság különösen szembetűnő, ha a 6. sír, fedővel lezárt ételáldozatát nézzük.

14 A solymári sírok, minden valószínűség szerint romanizált eraviszkusz településhez tartoznak, amiről a sírokban talált nagyszámú szárnyas fibula, és kelta fazekas-tradíciót őrző edény is tanúskodik. A Kunigunda úti temetőben feltárt csontvázas sírok felnőtt csontmaradványai mind erős fizikai munkáról tanúskodnak, (lásd „B" függelék) A temetőt használó lakosság romanizációja esetünkben, a municipium közvetlen közelében, a sírmellékletek alapján nagyon erős lehetett. A monumentális síremlékmaradványok, valamint a sírfaragványok alapján elmondhatjuk, hogy a környéken jelentős vagyonnal rendelkező kelta származású lakosok is élhettek, akik a 2. századra átvették a római síremlék állítás szokását, de fontosnak tartották, hogy asszonyaikat tradicionális viseletben ábrázolják. KUCZTUR 1991. VÖRÖS 1991. 113