Budapest Régiségei 38. (2004) – Tanulmányok dr. Gerő Győző tiszteletére
Bencze Zoltán - Papp Adrienn: Török kerámia egy Dísz téri sziklagödör feltárásából 35-49
BUDAPEST RÉGISÉGEI XXXVIII. 2004. BENCZE ZOLTÁN - PAPP ADRIENN TÖRÖK KERÁMIA EGY DÍSZ TÉRI SZIKLAGÖDÖR FELTÁRÁSÁBÓL A Szent György tér rendezéséről 1993-ban született kormányhatározat 1 után a Budapesti Történeti Múzeum nagyszabású régészeti kutatásokat kezdett a területen. E munkák során 1999-2000-ben került sor a Honvéd Főparancsnokság épülete, továbbá az épület Dísz téri homlokzata előtti három méteres sáv feltárására. 2 Ásatási területünket a középkorban nyugatról a Szent Zsigmond utca, keletről pedig a Szent János utca határolta. Északon az egykori beépítés túlnyúlt a Főparancsnokság jelenlegi északi zárófalánál. 3 A feltárt terület középkori háztulajdonosairól kevés adatunk van. Egy 1529-es oklevél említi Mekcsei György királyi titkár házát a Szent János utca keleti házsorában. 4 A Hauy féle alaprajz (2. kép 1.) alapján a mai épület területére a nyugati oldalon egy teljes középkori telek esik (H. 363), kettő pedig részben (H. 362 és 364) helyezhető erre a részre. A Főparancsnokság keleti oldalán három (H. 357-359) telek rekonstruálható. Az 1696-ban készült Zaiger (1. kép 2.) 272-es számon említi a Hauptwacht, azaz a Főőrség épületét, amely a mai Dísz tér déli oldalán a Főparancsnokság épületétől kissé északabbra épült fel. A Dísz tér 17. területére a nyugati Schloss Gasse oldalán a Z. 273-as telek esik, a Carmeliter Gasse oldalán pedig a Z. 270-es és 271-es. A Z. 273-as leírása megjegyzi, hogy a némi régi fal mellett van omladékkal telt pince is. 5 A 18. század elejére kialakult a Dísz tér felé az a beépítettség, amely a 19. század második feléig alaprajzi formájában már többé-kevésbé változatlan maradt. 6 1 1053/1993 (VII. 8.) Korm. h. 2 RKM 1999. 179. 38. kat. sz. (Bencze Zoltán) 3 WEIDINGER-HORLER 1956. 29-31.1. sz. melléklet VÉGH 2003.18. és 28. 4 VÉGH 2003. 28, 31-32. 5 Ain Haus in der Schlosz gassen hat im gesicht 10. im Ruckhen 22: an der Rechten seithen 9 cl. 2 seh. und an der linckhen 14 cl. Hat noch etwas alten gemeür und verschütte Keller. NAGY 1971 116. 6 BENCZE 2003.192-194., részletesen a Szent György tér története 1526-tól napjainkig: MAGYAR 2003. A Honvéd Főparancsnokság épülete 1895-96-ban épült fel Kallina Mór tervei alapján. 7 A négyszintes épületet alápincézték, így nagyobb szelvényeket csak a belső udvaron és az épület homlokzata előtt tudtunk nyitni. A feltárt 34 pincehelyiség közül az egyik téglalap alaprajzú, a Dísz téri főhomlokzatra keskenyebb oldalával néző a 15-ös számot kapta. Itt találtuk azt a kerek, sziklába vágott gödröt, melyre részben ráépült a Főparancsnokság épülete. (2. kép) A leletanyagban a kerámia mellett sok állatcsontot, valamint fém- és üvegtöredék került elő. Az alábbi cikk a gödör kerámiaanyagát ismerteti. 8 A török díszkerámia két szép darabja került felszínre az objektumból; izniki fajansztálak, melyeknek párhuzamait a világ különböző múzeumai őrzik. A fehér alapszínű, kék virágokkal díszített tál (3-4. kép, ltsz. 99.101.8.2.) közeli párhuzamait Párizsban, a Joseph Soustiel Collectionban találhatjuk. A tulipánok megformálása teljesen megegyezik a budai tálon láthatóval, és az elrendezésük is rokon vonásokat mutat. 9 A lazacrózsaszín tál (5-6. kép, ltsz. 99.101.8.3.) díszítésének sugaras elrendezése főként a lapos, vékony peremű tálakra jellemző. 10 Színei között már megtalálhatjuk az élénk vöröset, mely az 1550-es években jelenik meg az izniki fajanszokon. 11 Párhuzama a londoni Victoria and Albert Museum gyűjteményében fellelhető, 12 a díszítőmotívuma megjelenik a Kuwait National Museum által őrzött tálon. 13 Magyarországon Budán, a királyi palota előterében került elő rózsaszín alapszínű tál és kancsó. 14 A fajanszedények mellett a kimondottan török formákat képviseli a talpastál (ltsz. 99.101.8.1), a 7 BENCZE 2003.193-194. MAGYAR 2003. 81-82. 8 BENCZE 2002. 55. 4. kép 9 ATASOY-RABY 1989. 331. kép, 1535-45 körül 10 ATASOY-RABY 1989. 104., hasonló kompozíciók figyelhetőek meg hasonló alakú tálakon: 331-335.kép 11 ATASOY-RABY 1989. 224. n ATASOY-RABY 1989. 372. kép, 1550-1560 körül 13 ATASOY-RABY 1989. 671. kép 1560-1575 körül 14 TÓTH 2002. 266. 35