Budapest Régiségei 38. (2004) – Tanulmányok dr. Gerő Győző tiszteletére

Nagy Margit: Két késő római kori fegyveres sír az aquincumi canabae nyugati szélén 231-315

KÉT KÉSŐ RÓMAI KORI FEGYVERES SÍR AZ AQUINCUMI CANABAE NYUGATI SZÉLÉN mája viszont jól ismert a késő római temetőkből (pl. Somogyszil 29. sír, csontnyéllel is),

18 ez a késtípus a 4. század második feléből való síregyüttesekben fordul elő. A Bécsi úti 1943-as sír vaspántos vödréhez (4. kép) hasonló sírmelléklet Pannóniában ritkaságnak számít. A mucsfa-szárazpusztai „A" sírban,

19 a somogyszili temető 43. és 112. sírjában bronzpántos vödrök,

20 a zengővárkonyi II. temető 3. és 4. sírjában keskeny vaspántokkal ellátott faedények kerültek elő.

21 Nagy Mihály a vödör eltemetését a Pannóniába települt vandálok rituselemének tartja.

22 Fémveretes faedényeknek szarmata sírokban is ritkán maradt nyoma. Az első szarmata bronzveretes vödröt a mezőszemerei temető 56. sírjában talált pántok alapján sikerült rekonstruálni: kb 13 cm magas, felfelé szélesedő, virágcserép alakú lehetett.

23 Keskeny vaspántokkal megerősített faedény került elő Csongrád-Kenderföldek 61. lándzsás férfisírjából.

24 A Bécsi úti széles vaspántot szűkülő oldalú faedényhez készítették. Hogy a vödör a talpa felé szélesedett, arra a viszonylag ép vas fogó belső átmérőjéből lehet következtetni: a peremátmérő 9 cm, a talp átmérője 12-12,5 cm lehetett. A magasságra vonatkozó adatunk nincs, de 13-14 cm körül képzelhető el. Az italfélét tartalmazó fémpántos vödrök eltemetése, Horst W. Böhme megállapítása szerint, a felső társadalmi rétegeket, elsősorban a fegyvereseket jellemezte. Tényként kell elfogadni, hogy a vödörmelléklet a kora- és későcsászárkori Északés Közép-Európában a germán temetők egyik fő jellegzetessége. A szokás a 4. században az Elba és a Loire közti területen, valamint Britannia fegyvereseinél terjedt el.

25 Brighthamptonban az 5. század első évtizedeiben eltemetett egyik kardos harcos mellé a Bécsi útihoz hasonló formájú, talp felé szélesedő, díszes fémpántokkal ellátott vödröt mellékeltek.

26 A Bécsi úti leletegyüttes legfőbb érdekessége az ún. összetett (többrétegű) íj, azaz a csontlemezekkel borított reflexíj. Az íjvéget borító csontok közül csak két töredék (2. kép 1-2) került a múzeumba. œ BURGER 1979. 27, Taf. 5.29.4; hosszú csontnyéllel a 33. sírból: U.O. 28, Taf. 6.33.1; 53. sír: u.o. 34, Taf. 11.53.1; 60. sír: u.o. 36, Taf. 12.60.3 stb. 19 VADAY-DOMBORÓCZKI 2001. 120-121. 20 BURGER 1979.13, 63. 21 DOMBAY 1957. 297. 22 NAGY M. 1993.157-184. 23 VADAY-DOMBORÓCZKI 2001.120-121, Abb. 81 24 PÁRDUCZ 1959. 315, Taf. XII, 1-2, 9-13. 25 BÖHME 1974.132-133. 26 Brighthampton 31. sír: BÖHME 1986. 512-513, Abb. 35, m. Nyilvánvaló, hogy ez esetben nemcsak az íjcsontok töredékesek, hanem maga a lelet is hiányos: egy teljes íjhoz legkevesebb hat-hét lemez tartozik. A megmaradt töredékek az íj két végének merevítő lemezeiből valók. Az előlapon erősen látszanak a megmunkálás nyomai, viszont kopásnyom egyáltalán nem figyelhető meg, ami arra mutat, hogy az íjat alig, vagy egyáltalán nem használták. Alice Choyke véleménye szerint a lemezek anyagául szolgáló marhalapockacsont különlegesen törékeny, hosszabb használatra nem alkalmas. A csontlemezek csiszolatlansága és kopásmentessége miatt egyébként arra is lehet gondolni, hogy ez esetben csak egyetlen alkalomra, a temetésre készített íjról van szó. László Gyula és Harmattá János tanulmányai nyomán ismert, hogy a hunkorban a jelképes íjat (mely lehetett egészen kis méretű is) rangjelző céllal temették el; a legmagasabb rangúak íját aranylemezekkel borították.

27 A nomád harcos jellegzetes fegyverének, az íjnak az eltemetése a hunkorra, közelebbről magukra a hunokra jellemző. A favödör mellékelése germán jellegzetesség, ugyanakkor az (jelképes?) íj eltemetése keleti szokás. Bizonyos, hogy a Bécsi úti leletegyüttes nem teljes, ezért feltehető, hogy nemcsak az íjcsontok, hanem más leletek is hiányosak. Az íjas harcost mindenesetre római üvegpalackkal, vaspántos ivóedényével és vasból készült használati tárgyaival bocsátották utolsó útjára.

28 Mellékletei szerint a Bécsi úti fegyveres férfi a hun, a germán és a római kultúrához egyaránt kapcsolódott. A Bécsi úti sír 4. század végi-5. század eleji keltezését az íjcsontok párhuzamai megerősítik. A csontlemezek végének derékszöghöz közelítő kialakítása a hunkori íjakra jellemző.

29 íjcsontjaink a hunkort közvetlenül megelőző időszak egyik jellemző leletének, a Wien-Simmeringben 1930-ban előkerült sírlelet reflexíjának csontlemezeihez LÁSZLÓ 1951. 91-106, Taf. XXI-XXII; HARMATTÁ 1951.107-151; BÓNA 1993. 24. A késő római kori germán íjászsírokat egy westendorfi (nyílhegyköteggel és vaspántos lavezkő vödrével eltemetett) sír kapcsán Wolfgang Czysz tárgyalta: CZYSZ 1986. 261-271 A római provinciákból előkerült íjakról: COULSTON 1985. 232-233. A szerző a carnuntumi töredékeket az 1-2. sz-ra, az intercisaiakat a 4-5. sz.-ra keltezte. A késő császárkori germán katonai arisztokrácia sírjaiba az íj és nyíl hatalmi jelvényként került, pl. Leuna. RADDATZ, RGA Bew. 430. A római-orientális íjcsontok és a hunkori íjak keltezésének kérdéseit Bóna István részletezte: BÓNA 1993. 212. Bizonyos, hogy a fegyvereket, köztük az íjakat is, a római hadseregben különös gonddal kezelték és a használhatatlanokat sem dobták ki. Az észak-bulgáriai Iatrus erődjéből mindössze egyetlen íjcsont töredék került elő, melyet a 4-5. századi keleti germán foederatival lehet kapcsolatba hozni. GOMOLKA-FUCHS 1993. 355-356, Abb. 1,4. 233