Budapest Régiségei 38. (2004) – Tanulmányok dr. Gerő Győző tiszteletére

Pető Mária: Az antik műemlékek állapota és a műgyűjtők tevékenysége a 18. században : utazók feljegyzései alapján 181-186

PETŐ MÁRIA rületet foglal el, de ma már csak vaskos falak körítette romhalmaz; a falakat oldalról tornyok védik, félig rombadőlve már azok is. A nagykapu fölött egy nő mellszobra, vagy inkább a feje és a nyaka látható; lehet vagy három láb magas, de erősen meg van csonkítva, mert a törökök tönkretették, célba lövöldözve rá muskétával. A régiségbúvárok azt mondják, hogy ez a Szmirnai Amazonnak, Szmirna alapító asszonyának a szobra, de hogy miért éppen az, meg nem tudnám mondani. A görögök ugyanilyen kevéssé meggyőzően állítják, hogy Szent Ilona császárné mellszobra az. A vár belsejében vaskos oszlopokon nyugvó, hatalmas boltozatot látni, azt gondolják ciszterna lehetett. Van egy kis mecset is, egykor templom volt, Szent Jánosnak szentelve. De mindez úgy összedőlt, hogy ma már csak roncstelepnek hat. A magaslatról lejőve újabb omladékot látunk, Szent Polikárpnak, Szmirna püspökének sírját, egy kápolna maradványaival... A közelében ismét romok láthatók, egy amphiteátrum maradványai. Azt tartják, hogy Szent Polikárp ott szenvedett mártírhalált, s hogy ott falták fel a vadállatok. Ezt a sok ódonságot meglátogatni ma már alig érdemes. A törökök elhordták onnét az oszlopokat és a legjobb építőanyagot, hogy bezesztánt, egy-két liant, vagy tüzelőanyag raktárt emeljenek belőle."

4 A szerző a Pagos hegyen, az izmiri öbölre néző magaslaton járt (mai neve Kadifekale) a várat Nagy Sándor uralkodása idején Lysimachos építette. Saussure könyvében található egy jellegzetes, korabeli mügyűjtemény leírása is, mely Hochepied báró, holland konzul tulajdonában volt, vegyes összetételű anyaga jellemző a korabeli gyűjteményekre: „De Hochepied báró úr ritkasággyűjteményét még jobban csodáltam, mint falusi birtokát, ha még oly elragadó volt is ez utóbbi. Igen jelentős görögrómai éremgyűjteménye van, arany-, ezüst-, és bronzérmék, egyebek között egy elég sok darabos Nagy Sándor sorozat, egy nagy bronz Diocletianus, amit igen sokra tart, több Darius-arany és néhány zsidó sékel. Sok szép antik műtárgya is van, régi vésett kövek, némelyike oly tökéletes munka, hogy a műértők nem győzik csodálni, különösen egy ónixba vésett Iupiter Ammon tűnik ki közülük. Nekem ajándékozott egy kis karneol Mercurt, nagyon becses darab. Van egy remekül konzervált múmiája is, aztán több kövülete... Ezenkívül még sok természetadta ritkaság van a birtokában."

5 A szerző leírja, hogy a törökök nem gondozzák a műemlékeket, kivéve a vízvezetékeket. Vallási 4 SAUSSURE 1999. 292-293. 5 SAUSSURE 1999. 291. okból pusztulni hagyták az Ayasofya emberábrázolásos mozaikjait: „Valahányszor a Szent Szófiában jártam, a Koránjukat ott olvasgató törökök marékszám kínáltak néhány páráért száz színben csillogó, tündöklő, parányi üvegkockákat, amelyekből ezek a csodálatos mozaikok állnak; hosszú póznával ütögetik le őket a mennyezetről."

6 A rongálásoknak Kemal Atatürk vetett véget, amikor 1935. február 2-án kiadott rendeletében múzeummá nyilvánította az 1453 óta dzsámiként működő székesegyházat.

7 A törökök mecsetjeik díszítésére a legnemesebb márványfajtákat használták fel, melyeket - Saussure szerint - Ephesos, Athén, Trója, Kalkedon és más helyek ókori építményeiből szállítottak a fővárosba.

8 A műtárgyvédelem területén csak lassanként történtek változások, a 19. században már szultáni engedélyhez kötötték kivitelüket, engedélyt viszont könnyen lehetett kapni. Szerencsére az így elhurcolt darabok többsége később múzeumba került, de ez már a következő évszázad eseményeihez tartozó történet. A 18. század második felében még szabadon folyt a műkincsvadászat, s ehhez olykor a régészet tudományában jártas, kiválóan képzett szakértők is hozzájárultak. Közülük említésre méltó a firenzei tudós, Domenico Sestini (1750-1832), aki 1778-1793 között tartózkodott Konstantinápolyban. Sestinit már kora ifjúságától vonzotta az ókori világ története, írásos és tárgyi emlékei egyaránt. Szülővárosában kiváló képzésben részesült és nagy hatással volt rá korának utazási szenvedélye, és unokafivére, Giovanni Mariti (1736-1805) példája, aki éveket töltött hivatalos megbízatással a török birodalom területén. Előbb Tunis-ban az angol kereskedőház szolgálatában állt, majd a toszkán kormány Ciprus-ra küldte a larnacai konzuli hivatalba. Innen Pietro Leopoldo nagyherceg támogatásának köszönhetően Palesztinába, Szíriába, majd Egyiptomba utazott. Élményeiről és tapasztalatairól egy három kötetes, szép kiállítású könyvet publikált

9

. Leírta a Cipruson látott műemlékeket, lemásolta az ókori feliratokat, sőt még ásatást is végzett, az így előkerült leletek sorsáról nincs tudomásunk, feltehetőleg magával vitte Firenzébe. Szentföldi utazása során meglátogatta a bibliai helyeket és megkísérelte a mitikus történetek racionális magyarázatát adni. Munkája nagy részét a Keleten oly gyakori 6 SAUSSURE 1999.145. 7 FLESCH 2004. 388. 8 SAUSSURE 1999.149. 9 MARITI 1769. 10 SESTINI 1982. XVIII. 8. és köv. old. 182