Budapest Régiségei 37. (2003)

Buzás Gergely: A visegrádi királyi palota fürdője 151-166

A VISEGRÁDI KIRÁLYI PALOTA FÜRDŐJE várában.

33 Az urbinóihoz hasonló izzasztófülke és fürdőkamra együttese Franciaországban a Párizs melletti Nantouillet kastélyában maradt fenn, amelyet Antoine Duprat kardinális emelt 1520-1527 között. A kastély földszintjén helyezték el egymás mellett a két fürdőhelyiséget.

34 Magyarországon középkori fürdőszobát Visegrádon kívül még három palotaépületben lehet feltételezni. Az egyik a 13. század második negyedében épült óbudai királyi vár, amely déli szárnyának keleti végén egy poligonális apszissal lezárt helyiség került elő, vörösmárvány padlója alatt kő pillérekre támaszkodó hypocaustummal, amelynek meleg levegő vezető csatornái a falakba is felfutottak. A helyiség környezetéből két komolyan kiépített vízelvezető csatorna is kiindult.

35 Ez a kisméretű (kb. 3,5 m széles) kamra meglehetősen emlékeztet a francia középkori izzasztófülkékre, és a szomszédságában álló többi helyiség között egy fürdőszoba is lehetett. Ezt a feltevést azonban a teljes feltárás hiányában bizonyítani nem lehet. Egy másik magyarországi fürdőszobát Antonio Bonfini és Galeotto Marzio említ az esztergomi várban, Vitéz János érsek (1465-1472) alkotásaként. Bonfini meleg és hideg vizes kamrákról,

36 Galeotto izzasztófülkéről (laconicum) ír.

37 Az esztergomi palota kutatója: Horváth István a fürdőt a vár földszintjén, a konyha és a lakótorony között, a XIII. századi lakótoronyhoz utólag hozzáépült, kisméretű, dongaboltozatos kamrával azonosította, a kamra vízelvezető csatornája és dongaboltozatának szellőzőnyílásai alapján.

38 A kamra a palota konyhájának tűzhelye mögött helyezkedett el, fűtését és melegvízellátását valószínűleg innen oldották meg. A kamra egy másik, nagyobb helyiségből nyílott, amely a kápolna alépítménye mellé épült. Feltehetően ez azonosítható a Bonfini által említett hideg33 EDWADS 1982.12. 34 KIBY 1995. 129.; EDWADS 1982.12-13. 35 PRINZ-KECKS 1985. 154., 141-142. kép 36 Budapest Műemlékei 2. (Szerk: Pogány E) In: Magyarország Műemléki Topográfiája 6. Bp., 1962. 374. 37 Antonio Bonfini: Decades. IV3.100. vizes kamrával. Ez utóbbi helyiséget a lakótorony toldaléképítményének középoszlopos földszinti helyiségéből közelítették meg, egy ma már befalazott ajtón keresztül. Ez a tér a fürdő előcsarnokául, és öltözőül szolgálhatott. A harmadik fürdőt szintén Bonfini említéséből ismerjük: a budai királyi palota leírásánál említ caldariumot és frigidariumot,

39 ám ezek pontos helye ma már nem azonosítható. A visegrádi fürdőszoba leginkább az urbinóira és a Nantouillet-ire emlékeztet. Elsősorban hypocaustumának rendszerében tér el az olasz és francia példáktól, ugyanis itt - a feltárás során előkerült nagymennyiségű patakkavics tanúsága szerint - a Közép-, és Észak-Európában, így Magyarországon is általánosan elterjedt: boltozott, kőpakolásos, lefedhető padlónyílásokkal ellátott hypocaustumot alkalmazták. Ennek az volt az előnye a nyugaton elterjedt antik eredetű padlófűtéssel szemben, hogy nem kellett átfűteni a padlólemezeket, hanem a tűz eloltása után a padlón lévő nyílások kinyitásával a kemence melege közvetlenül feláramolhatott a szoba terébe, a kavicspakolás pedig hosszú távon biztosította a hőtárolást. Visegrádon nem csak a fűtést, hanem, a vízellátást is hatékonyan oldották meg: a palotát ellátó vízvezeték és a beépített vízmelegítő tartály segítségével a falba elhelyezett csapokból lehetett a vizet mindkét kamrában kiengedni, akárcsak egy modern fürdőszobában.

40 Visegrádon nemcsak a fürdőszoba, hanem a palota csorgókútjai, a vízöblítéses árnyékszékei és a mindezt ellátó hatalmas vízvezetékrendszer egyaránt igen fejlett mérnöki technikáról árulkodik. Zsigmond későbbi, budai építkezésén is figyelmet szentelt a vízvezetékek kiépítésének. A budai munkák vezetőjét, Péter királyi vízvezeték-építő mestert egy 1420-as és egy 1424-es kifizetés kapcsán ismerjük is.

41 38 HORVÁTH 1990. 36-51., 40. 39 HORVÁTH 1990. 36-51, 40. 40 Antonio Bonfini: Decades IV 7. 90. 41 Magyarországi Művészet 1300-1470 körül. Szerk.: Marosi Ernő. Bp, 1987. 541. 155