Budapest Régiségei 37. (2003)

Benda Judit: Előzetes jelentés a budai középkori karmelita kolostor feltárásáról 137-149

BENDA JUDIT felé mélyebb, lejártabb, mint a fal melletti sávban. A DK-i sarokban a kőküszöb mellett kis felületen vastag, fehér, kőporos réteget találtunk, amit valószínűleg a temetőkertből hordtak be a cipőjükön az itt lakók. A keleti helyiségsor legészakabbra fekvő részéről, melynek csak a délnyugati sarkát tudtuk feltárni, feltételezzük, hogy sekrestyeként funkcionált. A terem észak-déli szélességét nem ismerjük, déli falát a középpilléres káptalanterem északi fala adta. Földjében találtunk csontvázakat, korabeli padlószintjét, padlóburkolatát az újkori pince bolygatása miatt nem ismerjük. A következő helyiség dél felé haladva egy téglalap alakú terem volt, melynek közepén egy kőből falazott pillér alapozását találtuk. A terem főfalainak alapozása (tehát az északi és a keleti), hasonlóan a már ismertetett nyugatihoz (tehát a kerengőhöz), kemény mészkőből épült, fehér, kavicsos, mészhabarcsú alapozások voltak. A déli oldalfalat a mellette álló második kápolna északi fala adta. A falelválások vizsgálata azt mutatta, hogy a káptalantermet, azaz annak északi és keleti falát másodlagosan építették a kerengő és a kápolna már álló részei mellé. A terem közepén egy nagyméretű, ovális alakú pilléralapozást találtunk, ami a boltozatot tarthatta. A pillér közepén egy kis, négyzetes rész kemény mészkőből és fehér, kavicsos mészhabarcsból készült, a körülötte lévő ovális rész pedig puhamészkőből és szürkés, porhanyós habarcsból. Valószínűleg a középkorban is magas talajvízszint miatt a pillér megsüllyedhetett, fenyegetve a boltozat beomlásával, ekkor megerősítették azt egy újabb falgyűrűvel. Az újkori pincefal elbontásából előkerült a középpillér rétegköve, ívindítási csomópontja, ami alapján itt is rekonstruálni lehet a boltozatot. A káptalantermet a XV század folyamán kelet felé egy hosszú, támpillérekkel erősített, poligonális szentéllyel bővítették. (4. kép) Az alapozás szintén keménymészkőből készült, de kötőanyaga halványszürke, erősen kavicsos mészhabarcs volt. Mivel a szentélybővítés teljes egészében az újkori pince területére esett, ezért a felmenő falai és középkori járószintjei ennek is megsemmisültek. Mind a teremben, mind a szentélyben tártunk fel sírokat, közöttük sok olyat találtunk, melyeket a falak építésekor bolygattak meg. Ez a szentélynél szinte természetes dolog, mivel az másodlagos hozzáépítése a kolostornak, de a terem főfalai által vágott csontvázak elgondolkodtatnak minket a rendház építési menetéről. Mivel a kerengő külső és belső, középudvar-felé eső falai is elvágtak sírokat (5. kép), ezért azt feltételezzük, hogy a kolostor ezen része akkor épült fel, amikor a templom köré már temetkeztek. A káptalanterem téglalap alakú részének déli sávja az újkori udvar területére esett, így itt sikerült feltárni a középkori járószintet. A felületet padlótégla fektetőhabarcsának elvékonyodott rétege borította, tehát a káptalanteremnek is négyzetes padlótéglából rakott járófelülete volt, amit az épület egyik bontási periódusában felszedtek. Ebben a teremben is találtunk boltozatomladékot, de nem olyan egységeset, mint a kerengőben. A bezuhant bordaívek olyan helyzetben voltak, mintha eredeti helyükön feküdnének, azonban az íveket kitöltő téglasorok hiányoztak. A káptalanteremtől délre egy újabb kápolna alapfalai kerültek elő. A falak szintén keménymészkőből épültek, melyet fehér, kavicsos mészhabarcsba öntöttek. A falak három oldala (északi, keleti, déli) egységes alapozású, a nyugati oldalán azonban nem kötötték be a kerengő falába, itt mindkét falvégen falelválást találtunk. A kápolna délnyugati sarkába ásott szondában azt tapasztaltuk, hogy a kerengő alapozását visszabontották és újraépítették. A szentély a nyolcszög öt oldalával záródik, de a geodéziai felmérés alapján látszik, hogy a sokszög oldalai nem egyforma méretűek, a belső oldala pedig szinte ívesre lekerekített, bár a tompaszögek törésvonalai azért megfigyelhetők. A felmenő falakból semmi nem maradt meg, így azokat nem ismerjük. Az apszisban egy oltáralapozást találtunk: a nagyméretű puha mészkőtömböket szürkésfehér, málló mészhabarccsal tapasztották össze. A kápolna középkori járószintje vékony, sárga, agyagpadló volt. Valószínűleg nem ez volt az eredeti padló, de ez a feltételezésem nem teljesen bizonyítható. A kápolna járószintjét több sírgödör vágta át. Ezekben a gödrökben nem csontvázakat, hanem építési törmeléket találtunk. A főleg habarcsból és padlótéglákból álló sitt szintén a korábbi téglapadló létét feltételezi, de az is lehet, hogy egy másik helyiségből hordták ide, a kiürített sírgödröket feltölteni. Az alapfalakat itt is mély falkiszedési árkok csonkították tovább. A kápolna funkciója szorosan összefügg azzal a ténnyel, hogy a kolostornak hiányzik egy helyisége a délkeleti sarokban. Ezt csak azzal a feltételezéssel lehet indokolni, hogy a kápolnának nem csak a kerengő felől volt bejárata, hanem a déli oldal felé is nyílt egy kapuja. A szentély kívülről, a kolostortól függetlenül való megközelíthetőségének követelménye annyira fontos volt, hogy kapuja elé egyszerűen nem építettek semmit. Valószínű, hogy ez volt a temetőkápolna, melynek titulusát sajnos nem ismerjük. Lehetséges, hogy ez volt az a kápolna, amiről az 1431-ben íródott oklevél

31 szól. A déli traktusból egy teljes helyiséget és egy másiknak a részletét találtuk meg. A kismére140