Budapest Régiségei 36. (2002) – In memoriam Rózsa Kalicz-Schreiber (1929-2001)
Hänsel, Alix - Hänsel, Bernhard: Zwei Glockenbecher aus Budapester Boden im Berliner Museum = Két Budapestről származó harangedény a Berlini Múzeumban 191-197
ZWEI GLOCKENBECHER AUS BUDAPESTER BODEN IM BERLINER MUSEUM KET BUDAPESTRŐL SZÁRMAZÓ HARANGEDENY A BERLINI MÚZEUMBAN Amikor néhány évvel ezelőtt Kalicz-Schreiber Rózsa Berlinbe látogatott és a Berlini Ős- és Koratörténeti Múzeum (Museum für Vor- und Frühgeschichte) magyar gyűjteményét felkereste, érdeklődését leginkább az a két, 1904 óta Berlinben őrzött harangedény keltette fel, amelyek a budapesti Csepel-szigetről, kedvenc kutatási területéről származnak. Már ismerte azokat egy sötét fényképről, melyek az 1913. évi első publikációban jelentek meg. Ebben Hubert Schmidt azokat a spanyolországi harangedényekkel állította párhuzamba. Schreiber Rózsa sajnos az egyik edényt nem, illetve csak gipszmásolatban láthatta, mivel a 2. világháború után a berlini múzeumok gyűjteményeit kitelepítették és tudatosan különböző raktárakban helyezték el. Míg az egyik edény más darabokkal együtt végül is visszakerült Nyugat-Berlinbe, a másik egy a Vörös Hadsereg által „hadizsákmányként" lefoglalt ládában 1963-ban került az akkor Kelet-Berlinben újonnan alapított Ős- és Koratörténeti Múzeum (Museum für Urund Frühgeschichte) gyűjteményébe. Kalicz-Schreiber Rózsa ezért lemondott a neki felkínált publikálási lehetőségről. Ezt kell most itt az ő nevében is, szeretetteljesen emlékezve barátnőnkre, bepótolnunk, mivel közben mindkét edény ismét együtt található IV d 2914 és IV d 2915 leltári számok alatt a berlini Ős- és Koratörténeti Múzeumban (Museum für Vor- und Frühgeschichte). A leletek előkerüléséről a szerzők elmondják, hogy a két harangedényt egy a badeni kultúra antropomorf edényével együtt a székesfehérvári illetőségű Lichtneckert József egy Ráckevén tevékenykedő ügyvéd és egyben magángyűjtő özvegyétől vásárolta meg 1904ben. Lichtneckert információi szerint a gyűjteményt 1904 előtt mintegy húsz évvel „az ottani környékből" gyűjtötték össze. A szerzők feltételezik, hogy az elemzett edényeket az 1876. évi nagy dunai árvíz után Tökölön ásató Csetneki Jelenik Elek adta el a kor szokásainak megfelelően a környék gyűjtőjeként nyilvánvalóan jól ismert ügyvédnek. Ezt a Csetneki-féle publikációban közölt edényekkel fennálló meglepő hasonlatosság is alátámasztani látszik. A harangedények kérdésével kapcsolatos heves vitákba a jelen edények kapcsán a szerzők most nem kívánnak bekapcsolódni, csupán a két tárgy leírására és néhány érdekes vonatkozás ismertetésére vállakoznak. Az edények elemzése a szokásosnál részletesebb. A rajzok és a fotók, melyek több részletet is bemutatnak a vizsgált edényekről, az ornamensek finom, művészi kidolgozásáról árulkodnak. Végül két rajz az egyes díszítőmezők méretarányait adja vissza. A kimosódott fehér inkrusztáció rajzos rekonstrukciója szemlélteti az edények eredeti kinézetét. A két kehely részletes elemzése megmutatta, hogy azok kiváló minőségűek és esztétikai szépérzékéről árulkodnak. Említésre méltó ugyanakkor, hogy bizonyítható egy mérőszalag használata, melynek segítségével a forma és a mintakánon közti meghatározott arányokat kívánták biztosítani. Az edényeket, a talpukon található kopásnyomokból következtetve, a sírba helyezés előtt hosszú időn keresztül használták. Azok tehát nem speciálisan a halotti kultusz céljára előállítót tárgyak voltak. 195
