Budapest Régiségei 35/2. (2002)

KÖZLEMÉNYEK - Kárpáti Zoltán: Árpád-kori majorság Budaújlak területén 587-615

KÁRPÁTI ZOLTÁN patics alapján teljes faszerkezet, boronafal rekonstruálható. A külső támot a verem széle és a fal közé töltött föld és kövek jelentették. Utóbbiaknak az épület belsejébe omlott maradványait a feltárás során jól meg lehetett figyelni. Az épület bejáratát az előkerült jelenségek alapján csak sejthetjük. Valószínűleg a D-i oldal közepén volt, amire közvetlenül a fal belső oldalán, a padlón egymástól 2 m-re lévő két nagyobb, lapos kő enged következtetni. Az épület járószintjét a fekete humuszos, agyagos alaptalajon letaposással alakították ki. A helyiség belső terében tűzhelyre utaló nyomot nem találtunk. Az épület betöltése alapanyagában nem különült el az alaprétegtől. A szemetes humuszból jelentős mennyiségű háztartási kerámia került elő. A szabad tűzön való főzéskor használt ívelt falú, barna és vörös anyagú cserépbogrács mellett nagy számban kerültek elő változatosan profilált peremmel készített fazekak, leginkább kettőspereműek, de gyakori a hornyolt vagy tagolatlan szögfej- és állóperem (5-6. kép). Anyaguk alapján főként szürkésbarnára égettek, azonban nem ritka a fehérre égő anyagból készült sem. A fazekak díszítésük alapján a fenti típusok korábbi változatai közé tartoznak, tehát a bekarcolt spirálvonaldísz az edény aljáig tart, de ennél archaikusabbnak tekinthető a bekarcolt hullámvonallal és spirálvonallal egyszerre díszített; körömbenyomással, széles közű rádli jellegű mintával ellátott csoport (7. kép). A leletek között valószínűleg foltozás céljából utólagosan átfúrt falú edény is volt (8. kép). A fehér anyagú fazekak között gyakori az Óbudáról, a budai Várhegyről és a közeli településekről ismert, a 13. század első felére keltezhető fröcskölt, vörös festéses, bekarcolt spiráldíszes típus (9-10. kép). A hazai készítésű edények mellett több, importból származó edény töredéke is, így többek között kihajló peremű szürke fazekak, illetve peremén és szája külső szélén sűrű rádlimintával díszített, szürke anyagú fazék (11. kép). A kerámialeletek mellett színes fémlelet választék került elő. A vastárgyak között kulcstöredékek, a bronzleletek között kiemelkedő a vastag bronzlap, illetve a másodlagos felhasználásra „elraktározott" mérlegtálca darabja. A leletek között egy darab kettőskónikus üvegpalack aljtöredéke volt (12. kép). 2. ÉPÜLET (13. kép) A fenti épülettől DK-i irányban körülbelül 12 m távolságra 5 x 5.25 m alapterületű, az 1. épülettel megegyező tengelyű veremépítmény került elő. Az objektumot átlagosan 80 cm mélységben ásták be a földbe. A földfalat belülről lapos kövekből, szárazon rakott fallal bélelték, amelynek omladékát részben az épület belsejében, részben az É-i oldalon a korabeli külső járószinten szétterülve találtunk.

3 A falazat eredeti vastagságát megállapítani nem sikerült, azonban a 30 - 35 cm-t nem haladhatta meg, ugyanis a D-i fal előtt közvetlenül kettő darab kemence került napvilágra. A tüzelőberendezések közvetlenül a falhoz lehettek építve, így nagyobb falvastagság nem valószínűsíthető. A gödör szélei enyhén lekerekítettek voltak, az ÉK-i sarok után az É-i fal 30 cm-es kiugrással folytatódott (13-14. kép). A kemencéket a letaposott padlószintről ásták be. Mindkettő szája a helyiség központja felé tekintett. A DNy-i sarokban elhelyezett 1. számú kence átmérője 60 cm (25. kép). A járószinttől 50 cm mélyre ásták. A tűzhely fala méhkas alakú, azaz alsó szakasza enyhén alávágott a padlószintnél lévő résznek. Az égésteret kitapasztották, amely a használat során vörösre és keményre égett. Fűtőnyílása menetesen haladt a tűztér aljáig (13. kép). Minden bizonnyal boltozott volt, azonban beomlott agyagboltozat nyomát nem leletük, így valószínűbb, hogy kőboltozattal látták el, amely a beomlott oldalfallal keveredett. A tűzhely alján vékony gyújtósszerű anyag elszenült maradványát és szürke hamut találtunk. A másik az előzőtől 2.5 m-re, ugyancsak a D-i fal előtt helyezkedett el, átmérője 60 cm. 30 cm mélyre ásták, fala az alja felé szűkült, amelyet ugyancsak kitapasztottak (13., 16. kép) A 2. kemencével szemben az É-i fal előtt É-D-i tengelyű, árokszerű objektumot bontottunk ki, amelynek D-i végén karólyuk bontakozott ki. Mindkettő igen kis mértékben mélyedt a padlóba. Szerepét nem tudtuk megállapítani. Bejáratként egyértelműen azonosítható jelenséget nem tapasztaltunk. 2/A. ÉPÜLET A 2. épület D-i falához közvetlenül ízesült a 2/a. épület (13. kép) A két objektum közös fallal rendelkezett.

4 Némileg kisebb volt a másiktól, pontosan 4.4 x 4.6 m alapterületű. K-i földfala egy síkban futott a másik épület falával, így Ny-i fala 50 cm-rel beljebb helyezkedett el a 2. 3 Külső járószintre csak ennél az épületnél következtethettünk a kiomlott fal alapján. Az is kiderült, hogy a terület erősen lejtett É-D-i és K-Ny-i irányban is, ugyanis míg a kövek az ÉNy-i saroknál 112.90 mA körüli szinten voltak, addig az ÉK-en 112.40 mA körül. A feltárt épületek belső járószintjének kialakításakor ezt az erőteljes lejtést igyekeztek kiküszöbölni, így az 1. és 2. épület ÉNy-i része lett a legmélyebbre ásva. 4 Természetesen felvetődik a kérdés, hogy a két épület között nem valószínűsíthető-e más stratigráf iai viszony is. Az alaprajzi szituáció alapján feltehető, hogy a 2/a épület superpozícióban van a 2. épülettel, azaz utóbbi vágta az előbbit. Ennek azonban ellentmond az a tény hogy a 2. épület D-i falának kőomladéka a 2/a. objektum É-i részén is megtalálható volt. Úgy vélem ez csak úgy lehetséges, ha a két épület egy időben működött. 588