Budapest Régiségei 35/2. (2002)

KÖZLEMÉNYEK - Irásné Melis Katalin: Régészeti kutatások a 15. századi pesti városfal Károly kőrúti szakaszán : Budapest V. Károly körút 28-30. 549-585

IRÁSNÉ MELIS KATALIN méterre megközelítette a városfalat. Első részletét a városfal belső oldalán, a városfalhoz épített, 5. újkori helyiségben, a 37-47. m városfal szakasznál találtuk meg (14., 33. kép). Az itt készített, a városfalhoz kapcsolódó metszetben a városfal tövében lévő, 1. ovális gödör felett egy kevert, helyenként épülettörmelékes földből álló feltöltés következett, amely a 16-17. századi szintemelések során keletkezett. Felső része a 18. századi építkezésekkel megsemmisült. A belső sáncárok keletkezési idejéről itt csak annyit lehetett megállapítani, hogy keresztülhaladt az 1541-1542-ben keletkezett, 1. ovális gödröt eltüntető feltöltésen. A feltárás során először a sáncárok városfal felőli oldalát kutattuk, mert feltételeztük, hogy a városfalhoz futó rétegsorból kikövetkeztethetjük a kiásás idejét. A 2. ovális gödör melletti metszetben megjelent a sáncárok 340 cm széles, városfal felőli külső oldala (16. kép). A betemetés ideje nem volt kétséges, ez közvetlenül az 1686-os háború után, szinte azonnal, bekövetkezett. Az árkot nagyrészt a két oldalára kihányt földdel temették vissza, a többszörösen átforgatott földben épülettörmelék és 12-17. századi régészeti leletek voltak. Az újkori 7. helyiségben, az 52-62. m városfalszakasznál ugyanolyan mértékben elpusztultak a 16-17. századi rétegek, mint az 5. újkori helyiségben, de azért itt is határozottan látszott, hogy a belső sáncárok átvágta a 2. ovális gödör feletti, 16-17. századi feltöltést. A belső sáncárok metszetének legnagyobb, összefüggő részletét az újkori 10. helyiségben, a 81. m város falszakaszra húzódó tanúfalban figyeltük meg, azonban itt is volt egy újkori pince, amelynek a fala beleépült a sáncárok közepébe és a város felé eső oldalába (18. kép). Az újkori falak között találtuk meg a sáncárok városfal felőli oldalának legmagasabb pontját. A sáncárok és a városfal közötti rétegsorban, a városfalhoz kapcsolódó 15. századi járószint felett, három szintemelés nyomai maradtak meg. Először a 15-16. század eleji járószinten szétterítették az 1526-os pusztulás égett, paticsos épülettörmeléket, majd barna, homokos földet hordtak rá. A barna földréteg nagyon tömör volt, vékony kőtörmelék csík mutatkozott rajta. A tereprendezéssel egybekötött szintemelés az 1526-1541. évek közötti időszakra tehető, a vékony kőtörmelék csíkban pedig már benne lehettek az 1542. évi ostrom közben megsérült falak javításának hulladékai is. A kőtörmelékes réteg felett újabb, vastag feltöltés következett, ez azonban már az utolsó, 17. századi tereprendezéssel, szintemeléssel kapcsolatban keletkezett. Ez utóbbi vastag, sötétbarna, faszenes földréteg tetejéről indult a belső sáncárok városfal felőli oldala. Ez a szint a városfal külső oldalán feltárt, szürke agyagréteg magasabb részével volt egy magasságban. Sajnálatos módon a városfal belő oldalán jelentkező, utolsó, 17. századi feltöltési rétegnek is hiányzott a teteje, azaz nem ismerjük az 1684-es háború idejére kialakított járószint pontos tengerszint feletti magasságát. Azért alakult ki ez a helyzet, mert az 1686-os, felszabadító háborút követő tereprendezés első fázisában az egész terület felszínét egy megadott szinten elegyengették, a mélyedéseket, elsőként a városfal két oldalán lévő árkokat, az árokpartokon lévő földrétegekkel feltöltötték, ezzel szinte mindenütt eltüntették az 1686-os járószintet. A városfal mellől lehordták a 17. századi rétegsor tetejét, majd a 18. századi építkezések során egyes helyeken tovább mélyítették a beépítésre kijelölt területek felszínét. A belő sáncárok város felöli oldalának legmagasabb pontjait a lelőhely legjobban elpusztult részén, az 1996-ban lebontott ebédlő helyét keresztező, 2/2996. kutatóárokban figyeltük meg (3. kép). A 34 m hosszú kutatóárok a városfal 40^45. méter falszakaszánál (5. helyiség) elkezdett kutatóárok folytatása volt, azonban a török sáncárok közepén, 280 cm szélességben, két újkori épület alapfala kereszteződött, bemélyedtek a sáncárok betöltésébe. Az újkori fal déli oldalán, a fal mellett 350 cm mélységben volt a sáncárok legmélyebb pontja. Az árok alja, kiszerkeszthető középvonala a falkereszteződés alá esett. Az újkori faltömb kiemelésére nem volt lehetőségünk, ezért az árkot a rendelkezésünkre álló adatok szerint, a terület 18. század eleji járószintjétől (erről a szintről indult a régészeti kutatás) mérve 450-500 cm mélyre becsültük. A feltárás szintjétől számítva 190 cm mélyen a sáncárok belső oldalán egy másik árok jelent meg, alja a bolygatatlan homokba volt beásva. A két árok betöltése szinte egyforma volt, sötétbarna, faszenes homokos föld, sötétbarna, épülettörmelékes homokos föld, faszenes és bolygatatlan sárga homok, agyagcsíkok, váltogatták egymást. A többször átforgatott földrétegekben 13-17. századi régészeti leletek kerültek elő. Az 1686-1714-es városrészt belülről határoló árok belső oldalán 80 cm mély és 50 cm széles padka volt. Belső szélénél egy 25 cm széles, 40 cm mélyedés mutatkozott, amely az árok szélére épített kerítés alapárka lehetett. A kerítéstől 50 cm-re nagy jelenkori, épülettörmelékes betöltés kezdődött (35. kép). Az 1686 után kiásott árkot tehát a nem sokkal korábban betöltött, török sáncárok mellé ásták, az újkori árok városfal felőli, külső széle beleért a korábbi feltöltésbe. Ezen a helyen az újkori árok mellett határozott vonalban megmaradt a török árok belső szélének nagyobb részlete, amelynek a segítségével kiszerkeszthettük a török sáncárok teljes szélességét. Az ásatási terület ÉNy-i negyedében, a többi kutatóárokban már nem találtuk meg a belső sáncárok újabb szakaszait, a koraújkori árok is eltűnt a városfal mellé épült koraújkori épületek pincéjében. A belső sáncárok nagyobb összefüggő részletét a Merlin színház melletti, 1996-ban lebontott raktárépület helyén lehetett megvizsgálni. Az újkori alapfa560