Budapest Régiségei 33. (1999)

A SZENT ZSIGMOND TEMPLOM ÉS A ZSIGMOND KOR BUDAI SZOBRÁSZATA : KONFERENCIA A BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUMBAN, 1996 - Marosi Ernő: A budavári Zsigmond-kori szobrok kérdései huszonkét év (és a Szent Zsigmond templom feltárásai) után 93-101

ként a Szép Madonnák és Pieták összefüggéseit vizsgálva elsősorban Dieter Großman szorgalmazta már az 1970-es évek salzburgi szobrászati kiállításai kapcsán. Érthető tehát, hogy éppen Gerhard Schmidt vezetésével készült el az a disszertáció, amely a bécsi szobrászat folyamatos, a hercegi műhelytől a lágy stílus 15. század eleji emlékeiig vezető fejlődését tárgyalja. Lothar Schullesnek - nem utolsó sorban az építészettörténet, különösen a Stefansturm ellentmondásos kronológiai viszonyaiban kialakult megoldás eredményeire támaszkodva - sikerült felmutatnia e fejlődés kronológiai támpontjait.

18 Ebben a belső kronológiában döntő szerepe van annak a hagyománynak, amely szerint a Stefansturmot a 15. század első évtizedében, Wenzel Parler után lebontották. Ettől a - feltehetőleg részleges - bontástól függetlenül a déli torony alatti Szent Katalin-kápolna függő záróköves boltozata 14. századinak bizonyult, s szobrászattörténeti szempontból is az 1380-as évek második felére nyert besorolást. További kronológiai támpontok: az 138l-es klosterneuburgi halotti lámpás szobrai, s ugyancsak Klosterneuburgban a kerengóhöz csatlakozó Wehingerkapelle szobrászati részletei 1379-90 között. E dátumok jelzik a bécsi, „1400 körüir stílus kialakulását, s e stílus egyik árnyalata az, amelyet a Stefanskirche szobrászatéban jelentkező számos más irányzat között - ezek jelentősége mintha inkább elhomályosulna - a Großlobmingbol való, újabban nagy valószínűséggel bécsi eredetűnek, a Stefanskirche lebontott lettneréről valónak tekintett szobrok műhelye képvisel. Ezek stílusának végső kronológiai határát Schultes 1421gyel, Hans von Judenburg bozeni oltárának évszámával jellemezte. Fontos megállapítása, hogy 1. a műhely tevékenységének súlypontja 1400 körül volt, s 2. hogy 1410 táján készültek ugyanennek a műhelynek olyan munkái, mint a gödnachi Szent György-szobor s a wilheringi Ulrich II. von Schaumberg-síremlék, amelyek a budai szobrok közvetlen stílusrokonai. Ugyancsak Schultes vonta be az érvelésbe. 1420 körüli datálással, a velencei San Marco szentélyében található figurákat. Nem kell itt külön fejtegetnem, hogy Schultes kronológiája a budai szobrok korábban már kialakult származtatásának és datálásának jobban megfelelt, s ugyanígy a konstanzi zsinatról visszatérő Zsigmond budai építkezéseiről szóló, 1419 körül csoportosuló híradásoknak is. Most ugyanezt a kronológiai helyzetet támogatják a Szent Zsigmond templom építkezésére vonatkozó adatok is. Meg kell jegyeznem, hogy ezzel a párhuzamos építkezéssel a Zsigmond-palota mellett mindig is számoltunk, csak éppen kézzel fogható emlékanyag nélkül. Mindenekelőtt történelmi érvek tüntették fel eleve valószínűtlennek Schwarz korai datálását, s emellett műfajtörténeti érvek is: egyszerűen elképzelhetetlennek látszott, hogy egy terjedelmes szoborsorozat annyira alkalmi - szinte csoportképszerűén elgondolt - ábrázolás lett volna, ahogyan ő képzelte a Nikápolyhoz induló illusztris lovagi sereglet megörökítését. Nem is kell szólni arról, hogy egy bármennyire is befejezetlen szoborciklus puszta elkezdése is lényegesen kevésbé pillanat műve, mint egy gyorsfénykép - vagy a középkorhoz illőbb módon: rajzi vázlatok sorozata. Vitánk Schwarzcal - Schultesszal lényegében szövetségben - több csőriében folyt, amelynek eredményeit a publikáció szeszélyes dátumai folytán meglehetősen nehéz követni. Először 1987-ben, a budapesti Zsigmondkonferencián nyílt alkalom a vitára - ez jelent meg a legkésőbb, 1994-ben. Azután 1989-ben Grazban, az Internationale Gotik konferencián, és Schwarz utoljára 1992-ben, a berlini művészettörténeti kongresszuson nyilatkozott a kérdésről, immár általánosságban, a Szép Madonnát mint komplex képformát tárgyalva.'

9 Ebben az érvelésben felmerül a közép-európai udvarok Szent Lukácsnak tulajdonított Madonna-ikonjai sorában az Anjou-udvar tulajdonában lévő Mária-kegykép is, ami látens utalásként értendő a csehországi Luxemburg-kori hagyomány mellett a magyarországi Anjou-tradíció szerepére. 1993-ban. 1987-es referátumának korrektúrájakor Schwarz még rövid megjegyzéseket fűzött régebbi szövegéhez, utalva a kutatás időközben megváltozott helyzetére. Álláspontját a következő pontokon módosította: 1. A cseh festészet problematikáját annak idején túlértékelte; a tézisével összeegyeztethető kronológia a biztos dátumok alapján is felállítható, 2. Guy de Dammartin és Beauneveu neve annak idején túlzott hangsúlyt kapott, helyesebbnek látszik a budai daraboknak a nyugati udvari művészet egész emlékanyagával való összevetése, 3. Szükséges a helyi előfeltételek kutatása is. Ebbe az irányba mutat Schwarz 1992-es berlini referátuma is, de a Zsigmond-konferencia kötetében is telt egy javaslatot, utalva egy „idegenszerű" - azaz mongoloid - vonásokat mutató arctöredékre, s természetesen a Képes Krónika nyitóképének orientalizmusára. Schwarz új utalásai nagyon pontosan reagálnak a budai szobrokat is érintő kutatások legfrissebb fejleményeire. Mindezt igen pontosan mutatja egy 1993-as riposztja, amely egyben Schultest is érő oldalvágás volt: „Marosi például megkísérelte, hogy kombinálja a lovag-műhely stílusának általam adott levezetését azzal, ahogyan ő datálja a töredékeket, s közben segítségül hívta Lothar Schultes elgondolásait a großlobmingi mesterről. A problémák nyilvánvalóak: egy új hipotézist (ami az enyém) régi lóra ültet - Schultes, Ginhard nyomán: a großlobmingi mester bécsi volt -, s ezáltal csakis a felfokozott valószínűtlenség szituációja alakul ki."

40 A találat a „Schultes nach Ginhard" megjegyzésben van, abban a feltételezésben, hogy Schultes teóriája nem más, mint a großlobmingi mestert a 14. századi bécsi hercegi műhely közvetlen köréből levezető Karl Ginhart

41 (és nem Ginhard!) szemléletének és korai datálásának újabb kiadása. Schwarz kitűnően érzett rá a millenáris Ausztria művészettörténetének új törekvésére, egy új osztrák nemzeti identitástudat konstrukciójának szándékára, s ugyanakkor az eddig általában történeti érvekkel elutasított osztrák művészettörténet megalkotásának igényeire is. Vágása azonban nem jó helyet talált. Amennyire ezt én meg tudom ítélni, Schultes e tekintetben éppúgy defenzívában van, mint Gerhard Schmidt. Legalábbis erre lehet következtetni a großlobmingi mesternek szentelt 1994-es monografikus kiállítással kapcsolatos publikációkból. Az Österreichische Galerie kiállításának koncepciójában a rendező, Arthur Sauger nézetei domináltak.

42 A korábban, különösen Großmann által hangsúlyozott figyel96