Budapest Régiségei 33. (1999)

MEGEMLÉKEZÉS - Póczy Klára: B. Bónis Évára emlékezünk = Zum Gedenken an Éva B. Bónis 391-394

B. BONIS ÉVÁRA EMLÉKEZÜNK Baranyainé Bonis Éva idén januárban lett 80 éves, és még együtt terveztük múzeumi pályafutása 60. évfordulójának megünneplését, amire annyit készült és készültünk. 1939ben keiiilt a Budapesti Történeti Múzeumba, s tudományos munkásságának minden jelentős lépését budapesti régészeti leletek feldolgozása, közzététele jelenti. 1919-ben született Budapesten, 1942-ben kapta doktori oklevelét a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1967ben megvédte kandidátusi értekezését, és elnyerte e fokozatot. 1981-ben lett címzetes egyetemi docens. 1988-ban a történettudományok doktorává avatták. 1977 óta volt tagja az MTA Régészeti Bizottsága ókori albizottságának. A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulaton kívül tagjává választotta a Rei Cretariae Romanae Fautores nemzetközi egyesülete, levelező tagjává az Osztrák és a Német Régészeti Intézet. A Művelődésügyi Miniszter kétszer jutalmazta a „Szocialista Kultúráért" kitüntető jelvénnyel (1954, 1977). 1948-ban az elsők között kapott a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulattól Kuzsinszky-érmet, majd 1979-ben Rómer-érmet. 1970-ben szakmai nívódíjban részesítette a Művelődésügyi Minisztérium, 1976ban a Kulturális Minisztérium Móra Ferenc-éremmel tüntette ki. 1939-ben lépett a Budapesti Történeti Múzeum Régészeti Intézetének szolgálatába, innen került át 1951-ben a Magyar Nemzeti Múzeumba, ahol 47 évi szolgálat után ment nyugdíjba. Az Archaeológiai Értesítő technikai szerkesztője és szerkesztőbizottságának tagja volt 50 éven át! 1962 óta az ELTE Régészeti Tanszékének felkérésére rendszeresen részt vett az egyetemi oktatásban. Anyagismereti tárgyakat oktatott, és foglalkozott a múzeumba beosztott ókor szakos régészhallgatók szakmai és muzeológiai vezetésével. 1942-ben -jóformán egyetemi tanulmányai befejeztével -jelent meg Bonis Éva disszertációja önálló monográfiaként A császárkori edénymúvesség Pannóniában címmel magyar és német nyelven. Ez a munka rövidesen nemzetközi elismerést hozott a fiatal régésznek, olyan hírnevet, amelyet meg tudott tartani, sőt évtizedeken át fokozatosan továbbfejlesztett és szélesített. Bizonyos, hogy éppen ez a folyamatosság, az egyenletes tempójú szintemelés a legjellemzőbb vonása tudományos pályájának. A szóban forgó 50 év alatt 50 szakirodalmi tanulmányt, 2 monográfiát jelentetett meg, ezeken kívül 62 könyvismertetés és néhány - munkatársaival közösen összeállított - kiállítási vezető dicséri lankadatlan munkáját. Ezen felül 3 évtizede, átlagosan kétévenként olvashattuk beszámolóit a kerámiakutatók nemzetközi összejöveteleiről, e kutatási terület legújabb eredményeiről. Az RCRF tagja volt annak alapításától kezdve. Gondolom, pusztán e tényszerű felsorolásból is kitűnik az a roppant szakmaszeretet, ami Bónis Évánál nagy munkabírással és egyenletességgel párosul. Hiszen más is lépést tarthat a szakirodalommal (ami manapság nagy szelektálást igényel), más is részt vehet külföldi kongresszusokon (ha meghívják), de igen kevesen tudják továbbadni az új eredményeket, akár csak könyvismertetések vagy beszámolók formájában. És még szűkebb azon provinciális régészek köre, akik ezen új eredményeket bedolgozva, folyamatosan, szinte évről évre publikálnak. Kétségtelen, hogy Bónis Éva bizonytalan új teóriákat nem írt le, az anyagból indult ki, lépésről lépésre haladt, könnyelmű szakmai kalandokba nem bocsátkozott. De az is tény, hogy a provinciális régészet magyar földön, a környező országokban és az egykori Római Birodalom távoli területein is az általa termelt téglákból építkezett és építkezik. Most tehát valamit ezekről a „téglák"-ról. Mindenekelőtt a pannóniai fazekasipar volt a kutatási területe. Az ún. házi kerámia, a használati edények tárháza tartozik ide, vagyis az a fajta régészeti anyag, ami az ásatási „leletek" 80-85%-át teszi ki, ezért pontos meghatározásuk a korhatározás szempontjából perdöntő. A kerámia datálási módszeréből következően Bónis Éva több ezer síregyüttessel dolgozott, és szerény számukból következően néhány pannóniai fazekastelep anyagával. Több esetben e műhelyek feltárásánál maga is részt vett (Budapest-Tabán, Almásfüzitő, Balatonaliga, Szőny-Brigetio). A síregyüttesek feldolgozásakor, melléktermékként, egy másik anyagfajta, a bronztárgyak is érdeklődési körébe sodródtak. Több korhatározó értékű közleményt adott ki a kisbronzokról. (Ahogy a kerámia terén sem nyúlt hozzá a látványosabb figurális terrakottákhoz vagy a terra sigillatához, következesen kerülte a bronzoknál is a szobrocskák ingoványos világát.) A sírleletek datálása érdekében, bizonyításuk alátámasztására ugyanakkor a pannóniai lakosság számos temetkezési és vallási szokását figyelte meg. Halomsírok, kocsisírok, ókeresztény sírok elemzése során tett új felismerések publikációival gazdagította a kutatást. Ennyi kitérő után térjünk rá Bónis Éva kerámiakutatásának eredményeire: teljesen átfogja az i. e. 1. század közepétől az i. sz. 5. század elejéig tartó korszakot! Csak a fontosabb állomásokat említem a fentebb idézett több mint 50 publikációból. A kelta őslakosság fazekasipara és ennek továbbélési lehetőségei a római megszállást követően. Az itáliai import az 1. században és hatása a helyi gyártásra. A katonai műhelyek, főként a légiók ellátását célzó fazekastelepek gyártmányai és helyi sajátosságaik a 391