Budapest Régiségei 33. (1999)

TANULMÁNYOK - R. Facsády Annamária: Római sírkertek Budaújlak déli részén 279-290

Romulus és Remus 15 és 14 cm magas meztelen figurája. A gyermekek térdelnek, karjuk kitárva, a bal oldali bal kezével a farkas emlőjét fogja. Testük elnagyolt, arcukat egyáltalán nem faragták ki. Mögöttük a háttérben a ficus Ruminalis jelzéseként három fa van, amelynek koronája talán a gyümölcsök megjelenítéseként gömbökkel tagolt. A jobb oldalon levő fán nagyon esetlegesen egy hosszú farkú, felfelé fordított fejű kis állat alakja vehető ki. A jelenetet a képmező két oldalán egy-egy pásztor álló figurája teszi teljessé. A bal oldalon lévő férfialak (8. kép) a képmező magasságát teljesen kitöltve, mintegy abba beszorítva áll. Kerek fején a sapkaszem, homlokba fésült, szabályos fürtökbe osztott haj a Traianus kori hajviseletet idézi. Arca gömbölyű, nagy, kidomborodó szemén a pupilla jelzése hiányzik, így az arc kifejezéstelenné vált. Ruházata kettős tunica, az alsó könyökig érő ujjal. A ruha redőzetét szabályos V alakú vonalakkal igyekezett érzékeltetni a kőfaragó mester. Felemelt bal kezével a mellette levő fa lombjához nyúl, kissé megemelt jobb kezében pedumot tart. melynek vége a sima keretbe lóg bele. Alsóteste aránytalanul rövid fejéhez képest, bal lábát a jobb előtt keresztbe teszi, lábán cipőt visel. A jobb oldalon álló alak (9. kép) feje letörött, arcának megmaradt alsó része a bal oldali figuráéval azonos. Ruházata a másik oldalon állóéhoz hasonlóan kettős tunica, de ennek bőségét szabályos hullámvonal érzékelteti. Jobb lábát a bal előtt keresztbe teszi, s ugyancsak cipőt visel, testének arányai is a bal oldali figuráéval megegyezők. Jobb kezével a mellette álló fa lombját, illetve gyümölcsét fogja. Mellkasa elé emelt, könyökben meghajlított bal kezében irattekercset tart, mutató- és kisujja kinyújtva. A kőfaragás egészére jellemző bizonyos merevség, anyagszerútlenség. A körvonalak, a kissé mértanias nagyobb fonnák dominálnak. A relief lapos, síkszerű, ikonográfiailag azonban átgondoltan megszerkesztett, szimmetrikus. Az álló alakok is szervesen a kompozícióba illesztettek, a növényzettel együtt mintegy keretet alkotva az anyafarkas és az ikrek alakja köré. A kövön mindenütt megfigyelhetők a fésűs véső nyomai. A jelenet hatásosságát fokozhatta, a síkszerűséget némileg ellensúlyozhatta az alkalmazott színezés: a festés nyomai egyes részeken ma is jól látszanak. A háttér vörös festésének nyoma több helyen, pl. az álló alakok lába mellett, az ikrek mögött, a farkas mellső lábai előtt látszik. A jobb oldali pásztor tunikájának narancsos színezése is felismerhető. A farkas nyelvét narancsszínűre festették, amelyet a szájnál fekete szín emelt ki. A sírkövet helyi mester készíthette. Ugyanennek a műhelynek lehetett a terméke egy évtizedek óta az Aquincumi Múzeumban

3 őrzött sírkő is. A canabae területéről másodlagos felhasználásból származó töredék felső képmezőjében két férfi és egy nő alakját faragták ki. Az alattuk levő, erősen töredékes sáv áldozati jelenetet ábrázol. Felületkezelése, a relief lapos megmunkálása mellett sírkövünkkel feltűnő azonosságot mutat az áldozati jelenet férfialakja. Orcái a pásztorok ábrázolásához hasonlóan gömbölyűek, haja sapkaszerűen borul a fejére. Nagy szemén a pupillákat is jelezte a kőfaragó mester. Stílusa alapján a Kr. u. 2. században készült.

4 A római eredetmítosz ábrázolása Pannóniában nem ismeretlen, sem a sírkőplasztikában

5

, sem egyéb emlékeken. Síremléken alkalmazott motívumként elsősorban a nyugati, kevesebb számban a déli területeken fordul elő. Ritkább a jelenetet a farkas és az ikrek figurájára korlátozó ábrázolás. Sokkal gyakoribb a ficus Ruminalis jelzésével, néha a természeti környezet ábrázolásával kibővített változat, melyen esetenként csak néhány levél jelenti a növényzetet. Mindkét típusú ábrázolás előfordul a sírkő felső részén, timpanonba foglalva, illetve téglalap alakú mezőbe komponálva,

6 általában a felirat alatti alsó sávban. A főjelenet tovább bővített, a pásztorok alakját is megjelenítő változata Pannóniából eddig csak Aquincumból

7 ismert, most előkerült darabunk a második aquincumi példány. A korábban előkerült töredéken a farkas fejét lehajtva áll, a gyermekekkel való kapcsolata sokkal esetlegesebb. A farkas jobb és bal oldalán álló, pásztorként is értelmezhető alakok a fő jelenettől elkülönülnek, ezt a különállóságukat posztamensre helyezésük még fokozza. A kezükben tartott pedum pásztor mivoltukra utal, öltözékük és a lefelé fordított fáklya pedig megjelenésük attisi vonásai. A budaújlaki sírkővel csak az ábrázolás témája rokon, mind ikonográfiái megoldását, mind kivitelezését tekintve különbözik attól. Mindkét sírkőtöredék esetében azonban több, különböző területről érkezett ikonográfiái alaptípus keveredését figyelhetjük meg. Az ábrázolás témája, lupa Capitolina figurája itáliai előképekre vezethető vissza. Alkalmazása az Urbshoz való tartozást, az ősi, eredendő „rómaiságot" sugallhatta. Nem véletlen tehát, hogy a romanizáció folyamatában a Kr. u. 1. század második felétől elsősorban a Borostyánkőút menti sírkőplasztikában

8 követhetjük nyomon. A megőrződött feliratok nevei alapján a romanizált, elsősorban kelta eredetű

9 családok választották szívesen sírkövük mintájaként. Ezt az átvett alaptípust bővíti tovább sírkövünk a kompozícióba beillesztett két álló férfialakkal. A mítosz alapján pásztorfigurákat láthatunk bennük, amit a bal oldali alak kezében levő pedum is megerősít. Lábaik jellegzetes tartása azonban az aquincumi síremlékeken sémává váló, keresztbe tett lábú Attist, illetve a lefelé fordított fáklyájára támaszkodó, búsuló Genius alakját juttatja eszünkbe. Tovább bonyolítja a képet a jobb oldali alak kezében levő irattekercs szimbóluma.

10 Nem tudhatjuk, hogy a felső képmezőben milyen ábrázolás volt, s a sírkő készíttetője irattekerccsel a kezében megörökítette-e saját magát, vagy csak mint kevésbé fontos, de el nem hanyagolható motívumot faragtatta a sírkőre. Akármelyik esetről van szó, a készíttető fontosnak tartotta megjelenítését. Figyelembe véve az ikonográfiái alapmotívumot, amelyet az eredetileg keletről átvett elemekkel keverve alkalmaztatott, a sírkert építtetőjének személyében is bizonyára egy romanizált család jómódú tagját láthatjuk, aki „rómaiságát", jogállását többszörösen is bizonygatni kívánta. A sírkő állítása a temetkezés mellékletei és a kőfaragás jellegzetességei alapján a Kr. u. 2. század közepe után történhetett. A másik négyzetes alaprajzú sírkert (az ásatás során III. számmal jelzett) az előbbitől délkeletre volt (10. kép). Ugyancsak földbe rakott falazással készült (11. kép), alapozás nélkül, falvastagsága 50-55 cm, belseje 3,30x3,30 283