Budapest Régiségei 33. (1999)

TANULMÁNYOK - Szabó Klára: Oldalfalán csavart árkolásos bronzvödör Albertfalváról 243-263

3. Arrabona, Győr-Nádorváros, Táncsics M. utca, ház­alapozásoknál került elő a kora császárkori temető szór­vány lelete. 1. Töredékes ez is, mert a feneke hiányzik, viszont az egyetlen a pannóniai kis vödrök között, amelyiknek meg­van a tordírozott füle és a két attache-a is. Ez utóbbiak összetettek: karika és levél kapcsolódásából állnak. A füg­gőleges állású karikába kapcsolódik a fül két, visszahajló vége, míg a levél a kannelúrázott oldalfalhoz hajlik. Bíró Endre öntöttnek mondja, kora: Kr. u. I— II. század. 24 Ennek a vödörnek az életrajza jóval egyszerűbb, mint az albertfalvié. Az arrabonai vödröt elkészítették, használ­ták, sőt elhasználták, deformálódott, használhatatlanná vált állapotában, temetkezési melléklet lett. Úgy gondol­juk kb. a II. század közepén gyártották (tordírozott fül), nagyjából fél évszázadon keresztül használták, és valószí­nűleg a II. század végén került a sírba. 4. Brigetio, attache. Tata, KDM, leltározatlan, Rollkó István gyűjtéséből/' Egy karika és egy borostyánlevél ala­kú attache egy tagban, a karika függőlegesen, felfelé irá­nyul, a levél az edény falhoz illeszkedett, így oldalnézet­ben ez a fordított Z-profil keletkezett belőle. Világosan látszik, hogy egykor az attache követte a szájnyílás hajlá­sát (9. kép). I. B. A Római Birodalom többi tartományából össze­sen 4 példány, lelőhelyük Dalmatia vagy Moesia területé­re esik. 5. Dalmatia, ismeretlen lelőhelyű horvátországi pél­dány,'" szórvány. 26 kannelúra van rajta, nyakán és talpán koncentrikus köröket figyelt meg már H. Willers. 27 Nagyon hasonlít a két aquincumi példányhoz, nemcsak formájában (perem, has, kannelúrázás sűrűsége), hanem kivitelében és elhasz­nál tsági állapotában is. Deformálódott. 6-7. Dalmatia, É-i részén, Argyruntum (Starigrad). A század elején kerültek elő, szerepelnek a feltárásról írott beszámolóban, 28 és közülük az egyik később, a jubileumi kötetben is. Keltezésük: Kr. u. II. század közepe. 29 A forma egy fordított harang alak, erősen kihajló száj­perem, hengeres test, mélyen ülő has, ami lent összeszű­kül. Külön lábon áll. Oldalfalán sűrű a kannelúrázás, szám szerint 48. Deformálódás nincs rajta. Fül: a kengyel közé­pen tordírozott, lent négyszög átmetszetű, visszahajló vé­gein kacsafejek, attache-ai karika és levél, profiljuk köve­ti a szájnyílás görbületét. A második darab méretéről csak annyit tudunk, hogy az elsőtől valami kicsivel eltér. Ezt a kél vödröt itáliai terméknek mondják, feltehetően az ugya­nonnan előkerült és a valóban dél-itáliai kulcslyukkivágá­sos seipenyők és kagylót formázó tálak hatására. 30 Dél-Itália egyik, régészeti szempontból legszerencsé­sebb lelőhelyének, Pompejinek az eddig közzétett anyagá­ban nem szerepel ez a forma. 31 Egy másik lehetőség a ké­szítőműhely lokalizálására Közép-Itália volna, de e nagy terület bronzedényművességéről olyan keveset tudunk, s olyan hatalmas közöletlen anyagok vannak (elég például a Museo Nazionale Romano bronzedényeire gondolni), hogy ha a szerzők láttak az ottani raktárakban leleteket, ta­láltak párhuzamokat, és ennek alapján formált véleményt írtak le, elképzelhető, hogy igazuk van. Jó volna pontos adatokkal rendelkezni és konkrét darabok publikációját látni. A fotón közölt vödör nem látszik elhasználtnak, úgy tűnik, szinte a készítéskori állapotban volt a régészeti fel­fedezés pillanatában, így fömiája az eredeti. Készítőhelyét inkább Eszak-Itáliában az Adriai-tenger partjának ÉK-i vidékén keresnénk szívesen, mert ezen a területen a nyers­anyaglelőhelyek, a kézműveshagyományok és az olcsó fo­lyami szállítások révén a kereskedelem évszázadokon át prosperált. 8. Moesia, Smocan csavart árkolásos bronzvödör, 1975-ben az 1. számú hamvasztásos sír mellékleteként lá­tott napvilágot. 32 Vele együtt találtak még egy Canterbury típusú bronzedénykészletet, 33 kiöntős bronzlemez kan­csót, 34 csőrös bronzkancsót, 35 magasra húzott fülű bronz­korsót, 36 kosár alakú bronztálat, 37 ellipszis alakú bronzdé­zsát, 38 bronzaszkoszt, agyag- és üvegedényeket, arany ék­szereket és egy Augustus érmet. Keltezésként a II. század közepét adja meg B. A. Raev. 39 A kiöntős bronzlemez kan­csó M. Bolla tipológiai rendszerében az lb forma formá­hoz tartozik, s e csoport kronológiai helyzete is megerősí­ti a keltezést. 40 A smocani vödör hullámozott oldalfalával, félköríves kengyelével, a perem és az oldalfal ívelését követő atta­che-okkal meglehetősen hasonlít a fentebb már tárgyalt 2 starigradi vödörre. Alakváltozás nem látszik rajta, mind­össze az attache-ok váltak le a használat során. I. C. Barbaricumi lelőhelyű párhuzam összesen 1 pél­dány. 9. Szabad Germania, Dánia, Seeland, Gunnerupga­ard. 41 Fordított harang alakú, karikás-leveles tartótaghoz kapcsolódott a fül. A darab érdekessége, hogy a kannelú­rázás fölmegy a kihajló peremre. Eggers formáját azono­sítja a pölöskei vödrökével. 42 Ez a megfeleltetés nagyon érdekes és elgondolkodtató, természetesen teljességgel helytálló is. Az arrabonai vöd­rön (3) is látszik, hogy a használat közben deformálódott, gyanítani lehet, hogy eredetileg kecsesebb volt. Ugyanez az eset még a két aquincumi (1-2) és a dalmatiai vödör is (5). Az igazi, készítéskori formát legjobban a két starigra­di (6-7) és a smocani vödrök mutatják (8). Ez az erősen kihajló peremű, fordított harang alak pedig megegyezik a Radnóti-féle tipológiai táblák 57. számú rajzával, ám ott kívül teljesen sima az edény. Radnóti üstnek nevezi. 43 Meg kell még jegyezni, hogy nem lehet egyetérteni Radnóti Aladárral, mert az üst mindig kerek vagy legalábbis göm­bölyű fenekű edény, amiben főznek, melegítenek stb., va­gyis állandóan hőhatásnak van kitéve a tűz fölött. Lássuk tehát a Radnóti 57. (= Eggers 1951, Typ 51) Raev 15 forma előfordulását előbb Pannoniában, majd a Római Birodalom többi provinciájából és a barbaricum­ból, értve ez utóbbi alatt a Római Birodalom határán kívül eső egész területet. II. A. Pannónia területéről: 10-11. Lelőhely: Pölöske, Zala megye. Nyolcszögle­tű szájnyílásuk van, és gyöngyözött peremük, három­szögletű forrasztási hely, és szeglyuk emlékeztet az atta­che-okra. 44 250

Next

/
Thumbnails
Contents