Budapest Régiségei 32. (1998)

NAGY LAJOS EMLÉKEZETE, 1897-1997 : KONFERENCIA ÉS KIÁLLÍTÁS - Póczy Klára: A pannóniai késő császárkori múmiatemetkezések néhány tanulsága 59-75

Ebből az eredményből ugyanakkor eljutunk egy olyan felismeréshez, ami rávezethet a limes menti pannóniai városok közigazgatásában beálló fontos változás időpontjára. A kérdés talán így hangzik: meddig folyt a városi tanács szertartásrendje a sok évszázad óta megrögzött, konvencionális módon, s mikor változott meg alapvetően? Az egyik brigetiói múmiasír augurbotja szolgáltatja ehhez a témához a kiindulópontot. Erről az ötvösműremekről Barkóczi László megállapította, hogy Dél-Pannóniában készült, azonos műhelyben, mint az aquincumi un. budaújlaki sírban talált aranyozott, ezüst, niellótechnikával készült övgarnitúra.

68 Mindkét sírban teljes garnitúra volt, amelyek a III. század utolsó harmadában készültek. Mócsy A. véleménye szerint is az augurbotot csak amiatt helyezhették a sírba, vagyis azért vonhatták ki a forgalomból, mert a mumifikáltan eltemetett halott jelvénye, mely hivatali funkciójához tartozott, Brigetio utolsó augurjának számított.

69 A drágakövekkel díszített jelvény ugyanis a hivatal tulajdonát képezte. (8. kép) A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött, még a múlt században feltárt, szóban forgó aquincumi, a publikációkban „budaújlaki" névvel jelölt sírban (a jelenlegi Budapest szálló helyén találták, a római út mellett...) két öv - egy szélesebb és egy keskenyebb - volt. A budapesti szélesebb, ún. kereteit csattal felszerelt övet Fischer T. 1988. évi részletező tanulmányában a rajna-dunai limesről származó, szinte ugyanolyan darabok közé sorolta.

70 Lényeges az övcsat, ami tüske nélküli, ezzel a szíjat jobbra-balra kétfelé osztva, a derékszíjon átbújtatva rögzítették. (9. kép) Ubl. H. J. szerint ezt a katonai rangjelző felszerelést legkorábban Caracalla idejében vezették be a hadseregben.

71 Martin-Kilcher S. arra figyelmeztet, hogy az aranyozással, niellótechnikával készült ötvösmunkát a magas rangú tisztek megkülönböztetésére csak a gallienusi hadseregreformot követő korszakban vezették be.

72 Fischer T. ugyanakkor bizonyítja, hogy valamikor 300 körül, a tetrarchia folyamán újra átszervezett hadsereg katonai viseletéből már egyszerre el is tűnt a szóban forgó jellegzetes fibula és övgarnitúra, amelynek készítési idejét és használatát a hadseregben így mintegy generációnyi időszakra, 265-295 közé szorította be. S utalt arra is, hogy a kereteit, tüske nélküli övveretek készítése és viselete elég váratlanul megszűnt.

73 Ezután az időpont után általánosan a keskenyebb bőröv, D alakú, mozgatható tüskével ellátott övcsattal tartozott a hadsereg felsőbb tisztikarának a viseletéhez és a közigazgatásban „felövezett" magisztrátusok, curialisok viseletének tartozékához (például Brigetio, 2. és 4. múmia). Burger A. 1984-ben újravizsgálta és publikálta az aquincumi sír teljes együttesét

74

, tehát nemcsak az övvel foglalkozott. Részletes elemzése új felismeréshez vezetett, a sír mellékletei: a D alakú, mozgatható tüskéjű, csattal ellátott keskenyebb öv a derékon volt. A díszesebb - fentebb leírt - szélesebb övet a halott combjára helyezték. A vállon lévő fibula, a reliefdíszű, ruhára applikált ezüstkorong Mercurius-ábrázolással, a vésett kövű gyűrűk, egy összecsukható vasszék és egy vasfejsze nyelének farostjai őrződtek meg, melyek együttesen Aquincum egyik polgármesterének a tulajdonában lehettek. A tetrarchia idején átszervezett közigazgatás szerint a curialis rang, illetve e funkció örökletessé vált, apáról fiúra szállt, s ha a család férfiága kihalt, örökbefogadással biztosították a folytonosságot.

75 Az insigniákat otthon őrizte a család, nem voltak a hivatal tulajdonában. Egyébként mind Brigetióban, mind Aquincumban a kopás jeleit figyelték meg a felsorolt tárgyakon, ami hosszabb használatra utal. A fentiekből következően a két sírlelet tehát nemcsak a stíluskritika szemszögéből tartozik össze, hanem a történelmi értékelés eredménye is erre figyelmeztet.

76 Nem lehet ugyanis véletlen, hogy ilyen drága és értékes jelvényegyüttesek mind Brigetióban, mind Aquincumban szinte egyszerre kerüljenek ki végképp a forgalomból (hiszen itt elrejtésről nem lehet szó...). Feltehetőleg azt az időpontot jelentheti, amikor a városi tanács ülésein a tanács vezetője már nem viselte a cingulumot, a phalerát, a gyűrűket, nem állt mögötte a securrisszal a lictor, és a sella curulisra sem volt szükség. Ugyanakkor ezen alkalmakkor megszüntették az augurációt, hiszen a keresztény felfogás szerint már nemcsak elvesztette a jelentőségét, hanem egy idő múlva üldözendő cselekedetnek tartották.

77 Az időpont Valeria városaiban a türelmi rendelet után (313) még nem képzelhető el azonnal. A régi rend még tartotta magát egy ideig.

78 Tanulságos ebből a szempontból I. Constantinus építési tevékenysége magában az Urbsban. Elsőként Péter apostol szerény kis vatikáni sírkápolnáját bővítette oszlopos tornáccal, és a Lateránban emeltetett a klérus gyűlései számára egy nagyobb csarnokot a császári tulajdonban lévő domus Faustae helyén. Lánya és anyja temetkezési mauzóleuma a via Nomentanán tartozik még ebbe a kezdeti stádiumba, amikor csupán „fuori le mura" váltak láthatóvá határozott formában az új hit jelképei. Constantinus nagyszabású, látványos egyházi és profán építkezéseire Róma városfalain belül csupán a Licinius feletti győzelme után, tehát 324-et követően került sor egyszerre Róma különböző kerületeiben. így kívánta Constantinus új politikáját, annak súlyát és jelentőségét érvényre juttatni a Róma városi, ősi múlttal rendelkező, befolyásos arisztokrata családokkal szemben.

79 A Licinius feletti győzelem a provinciákban is új korszakként fogható fel, s felértékelte az előző, 313. évi rendeletet. „... a provinciák uralkodórétegét is egészen Nagy Constantinusig pogánynak kell tartanunk, megtérését pedig Constantius idejére, amikor a kereszténységre való áttérés az új arisztokrácia kiválasztásában követett egyik legfontosabb politikai szemponttá vált..."

80 II. Constantius uralkodása alatt Pannóniában még egy változás figyelhető meg. Az uralkodó gyakran és hosszabb időt töltött az időszakosan császárváros rangjára emelt pannóniai Sirmiumban. Az auctorhelyekből kitűnik, a császárt különböző keresztény közösségek püspökei tartották befolyásuk alatt az említett politikai célok érdekében.

81 A század eleje óta Valeria városaiban is működtek püspökségek, hiszen csak e főpap keresztelhetett. Hatásukra a császár sorra bocsátja ki a régi hitet sértő, majd a híveit kirekesztő s végül üldözendő rendeleteit. Az ősi, politeisztikus augurációt a fentiek értelmében legkorábban 325 után, még I. Constantinus alatt, legkésőbb II. Constantius idejében szüntették meg a városi tanácsüléseken. Ekkor már nem tűrték a hivatalokban a többségre jutott keresztény városi tanácsosok a hitüket sértő „pogány" szertartásokat.

82 A halottait mumifikálva temető szektáról -jelenlegi ismeretek szerint - ettől kezdve nincs adat. Tagjai vagy áttértek az új hitre, hogy megtarthassák vezető szerepüket Pannónia limes-menti városaiban vagy elhagyták a provinciát.

83 65