Budapest Régiségei 32. (1998)

MEGEMLÉKEZÉSEK - Póczy Klára: Hajnóczi Gyula emlékezete =Erinnerung an Gyula Hajnóczi 365-368

HAJNOCZI GYULA EMLÉKEZETE Hajnóczi Gyula 1920. április 5-én Baján született, elemi és középfokú iskoláit ugyanott végezte. A ciszterci reálgimnáziumban érettségizett, s elkezdte meglehetősen hosszúra nyúlt és a szokványostól jóval eltérő egyetemi tanulmányait. 1938-1940 között Sopronban az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatója volt, elsajátította a héber nyelvészet alapismereteit, és görög nyelvből érettségit tett. 1940-ben a Pécsi Egyetem Bölcsészettudományi Karára iratkozott át olasz-magyar-művészettörténet szakra. Erdély visszacsatolása után Kolozsvárott folytatta tanulmányait, amelyeket katonai szolgálata szakított meg. Betegség miatt leszerelték, s 1944-ben újabb pályamódosítással a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára iratkozott be. Visszahívták a katonasághoz, a hadifogságból 1946-ban tért haza, s folytatta építészmérnöki tanulmányait. 1950-ben szerzett mérnöki diplomát. Érdeklődési köre ez idő tájt állapodott meg: az ókori építészet és művészettörténet művelését tekintette elérendő céljának. Ennek érdekében - műegyetemi munkája mellett, miniszteri engedéllyel - rendes hallgatóként járt 1952-1957 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, ahol provinciális régészetből, klasszika-archaológiából és művészettörténetből szerezte második diplomáját. Ezzel zárult felkészülése arra a pályára, amelyre a látszólag ellentétes képességeket igénylő két szakma szerencsés ötvöződése a jellemző. Ma világszerte - néhány év óta Magyarországon is - a műemléki szakmérnöki képzés nyújtja ezeket az ismereteket. Hajnóczi munkásságában az építész és régész mindvégig jelen van. 1961-ben avatták bölcsészdoktorrá, 1966-ban lett a műszaki tudományok kandidátusa, 1978-ban elnyerte a műszaki tudományok doktora fokozatot. 1968-ban Ybl-díjjal, 1972-ben a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki, 1984-ben kapott Kossuth-díjat. 1949 óta a Budapesti Műszaki Egyetem Építészettörténeti Tanszékén dolgozik. 1966-ban nevezték ki docensnek, 1978-ban nyilvános rendes egyetemi tanárnak. 1986-ig az Építészettörténeti és Elméleti Intézet igazgatóhelyettese volt. Azóta egyetemi tanárként a posztgraduális oktatásban vett részt, a műemlékvédő szakmérnöki tanfolyamokon a Pannónia római kori építészete című tárgyat adta elő. A felsorolt adatokból is kitűnik, a pályán az építészvonal vitte előre, s e beállítottságát erősítették tanulmányutakon szerzett tapasztalatai (Itália, 1959,1960; Görögország, 1961; Egyiptom, 1962,1964; Irak, 1972). Szakcikkei az építészetelmélet, az egyetemes ókori építészettörténet és provinciális római építészet köréből vett témákkal foglalkoznak. Könyvei: Az építészet története, Ókor (1967 óta öt kiadásban), Egyiptom építészete (1969), Irak építészete (1974), Ursprünge der europäischen Architektur I—

IL (1968-1969), Pannónia római romjai (1987), Vallum und Intervallum (1988), az Itinerarium Hungaricum sorozatban Pannónia Hungarica Antiqua (Mezős Tamással, 1995). Könyveiben építészmérnökként hasznosította régészként szerzett szaktudását, ugyanakkor építészmérnöki tapasztalataival szolgálta a provinciális római ásatásokat. 1964-től részt vett a magyar-núbiai UNESCO-misszió feltárásaiban, a műszaki dokumentáció elkészítésében, 1963-1973 között az aquincumi polgárváros feltárásában, az általa szervezett nemzetközi ásatótáborral. A feltárt romok felmérése alapján Aquincumban műemlékvédelmi tervet készített a pusztulásra ítélt épületmaradványok megmentése érdekében. A Hajnóczi-féle helyreállítások didaktikus szándékától kezdetben a régészek egy része is idegenkedett, a műemléki hatóságok több esetben kifejezetten elzárkóztak. Attól tartottak, hogy a közérthetőségre törekvő látvány a történelmi hűség rovására megy. A savariai Iseum helyreállítása óta eltelt közel négy évtized alatt azonban világszerte megváltozott a római kori emlékek megítélése, a hitelesség megőrzése mellett mindinkábbb a közérthető látványra törekednek a romok bemutatásánál. A helyszíneken mind több épületrekonstrukció készül. (Korábban az épületrekonstrukció rajz vagy makett formában a kiállítások látogatóinak szólt. Ma a szakcikkekből, ásatási publikációkból sem hiányozhat.) Európa római alapvetésű országaiban kevés a régész-építészmérnök végzettségű szakember, bizonyára ez az oka annak, hogy külföldön többnyire változtatás nélkül ismétlődnek ugyanazok az ábrák. Magyarországon több mint 30 éve jóformán csak Hajnóczi rekonstrukciós ábrái szerepelnek a római témájú kiállításokon (Magyar Nemzeti Múzeum, Aquincum, Székesfehérvár, Veszprém, Dunaújváros, Győr, Sopron, Szombathely, Pécs stb.). Az idők folyamán műemlékvédelmi tervei is sorra valósultak meg, kerültek kivitelezésre a Dunántúlon. Helyreállításai a szigorúan vett romkonzerválástól (Fenékpuszta) az anastylosis megoldását alkalmazva (aquincumi romterület, aquincumi legiotábor, Gorsium) teljes épületkonstrukciók (Kővágószőllős), valamint a védőépület térhatást keltő megoldása (Balácai-villa), illetve az említett megoldások különféle kombinációi. Hajnóczi római korral foglalkozó műemléki megoldásai külföldi visszhangra leltek, így kapott H. Gy. szakértői felkérést 1987-ben Carnuntumban (Deutsch-Altenburg, Ausztria) és Cambodunumban (Kempten, NSZK), ahol egy-egy „Archäologischer Park" készül. A Carnuntum Museum megbízásából 1988-1989-ben munkacsoportjával felmérte és dokumentálta a carnuntumi polgárvárosban a „Spaziergarten"-t és a „Palastruine"-t, majd e romterületek újbóli helyreállításához elvi rekonstrukciós tervet készített. 39 évvel ezelőtt Hajnóczi az aquincumi polgárváros romkertjében kezdte el ugyanezeket a feladatokat és tett javaslatot alulírottal a Fővárosi Tanács illetékes osztályán az akkor 365