Budapest Régiségei 32. (1998)

NAGY LAJOS EMLÉKEZETE, 1897-1997 : KONFERENCIA ÉS KIÁLLÍTÁS - Nagy Mihály: Nagy Lajos, a dunakanyari késő római védőrendszerének kutatója 35-43

NAGYMIHALY NAGY LAJOS, A DUNAKANYARI KÉSŐ RÓMAI VÉDŐRENDSZERÉNEK KUTATÓJA Pannónia inferior provincia Kr. u. 293-295 táján történt kettéosztása után a régi tartomány északi fele, amelyet Diocletianus császár lányáról Valériának neveztek el, a római birodalom egyik legfontosabb határtartományává vált. Valeria tartományon belül is kiemelt szerepet kapott a dunakanyari határszakasz, amellyel szemben a barbár kvádok és szarmaták által lakott területek határa húzódott, A

IV. század folyamán ezen a szakaszon számos új katonai objektumot építettek, kialakítva így egy, a korábbiaknál sokkal sűrűbb erőd- és őrtoronyláncolatot.

1 A római romok már a XVI-XVII. századtól kezdve feltűnnek egyes térképeken, és a XVIII-XIX. század történészeinek figyelmét sem kerülik el, mégis az első, mai értelemben vett tudományos régészeti kutatásokat a dunakanyari limesen Rómer Flóris végezte 1866 előtt.

2 A Rómer utáni időszak különösen a századelő - kutatói közül ki kell emelnünk Tóth Kurucz János

3 és Kuzsinszky Bálint

4 nevét, akik a dunakanyari limes mindkét oldalán folytattak kutatásokat. Az első nagyobb, rendszeres ásatások azonban csak az 1930-as évektől, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Fővárosi Múzeumok kezdeményezésére indultak meg, Paulovics István és Nagy Lajos vezetésével. E két kutatónak köszönhető a pannóniai limeskutatások első összefoglalása is.

5 Nagy Lajos, Aquincum tágabb környékének római kori topográfiai viszonyait vizsgálva, 1932 és 1935 között végzett kutatásokat a Tabántól Szentendréig terjedő limesszakaszon. 1933-ban és 1934-ben Szentendrén, a Dera-patak melletti „burgus"-t, 1935-ben a Szentendrei-szigeten a szigetmonostor-horányi „ellenerőd"-öt tárta fel, valamint a Duna bal partján, Dunakeszin, a régi révház területén végzett ásatásokat. Háromévi munkával, 1932 és 1934 között feltárta Budakalászon a Luppa-csárda közelében fekvő „őrtornyot" is. Mind a négy objektum építésének korát a téglabélyegek alapján I. Valentinianus uralkodására keltezte.

6 1942-ben, a Budapest Történetében megjelent Összefoglaló munkájában Nagy Lajos visszatér az említett lelőhelyek értékelésére, és pontos térképet is közöl a Nagytétény és Szentendre közötti limesszakasz akkor ismert katonai objektumairól.

7 Az épületeket osztályozva Paulovics István 1934es nógrádverőcei feltárásaira hivatkozva

8 megállapítja, hogy a Szentendre-Dera-pataki és a Szigetmonostor-horányi épületek hidak parti építményei voltak. A Tanulmányok Budapest Múltjából, a Budapest Régiségei és a Budapest Története hasábjain megjelentetett rövid beszámolókon kívül sajnos egyik ásatás anyaga sincs teljes egészében feldolgozva és közzétéve. Az 1950-es évektől fellendülő magyarországi limeskutatás legnagyobb alakja, Soproni Sándor folytatta Nagy Lajos munkásságát: a Dunakanyarban újabb lelőhelyeket kutatott fel, és munkáiban gyakran visszatért a korábban említett, Nagy Lajos által feltárt lelőhelyekre, igyekezve megállapítani azok pontosabb történeti összefüggéseit. Soproni Sándornak köszönhető a Szentendre-Dera-pataki objektum alaprajzának közzététele

9 és a Budakalász-Luppa-csárda melletti épület újbóli felmérése. A már említett, úgynevezett hídfőállások kérdéskörével

10 kapcsolatban részletesebben ki kell térni a Szentendre-Derapataki épületre, mivel ennek a típusnak ez volt az első olyan pannóniai képviselője, amelyet feltártak és amelyről alaprajz is készült (1. kép). Az épület a Dera-patak torkolatától délre, a Duna partján állt. Nagy Lajos már csak az alapfalakat találta meg, és a Valentinianus-kori keltezéshez az itt előkerült egyetlen, töredékes [—jNIORD bélyeges imbrex, a funkció meghatározásához pedig az alaprajzi analógiák szolgáltak segítségül.

11 Amint a rajzon is látható, a Duna felőli oldalon, a déli négyszögletes torony északi falától egy kiszedett fal nyomai húzódnak északi irányba. Ez arra utal, hogy - akárcsak más esetekben - a folyó felőli oldalon is zárt volt az épület, és téves az az elképzelés, amely szerint a nyitott udvar a vízben állt és védett kikötőként használták volna.

12 Az eredeti alaprajzról egyértelműen kiderül, hogy a nyugati nagy, vastag falú torony és a hozzá északról és délről csatlakozó falak elválnak egymástól, tehát a nagy torony és a hozzá csatlakozó építmény külön épült meg. Soproni Sándor szerint is kétperiódusú az objektum: II. Constantinus alatt épült volna az egész komplexum, majd 380 táján - a verőcei hídfőálláshoz hasonlóan (2. kép) - a kis tornyokat itt is lebontották volna, a nagy torony átépítésével egy időben.

13 Kérdéses azonban, hogy a nógrádverőcei saroktornyokat valóban a római korban vagy csak jóval később bontották-e le. Paulovics István nem számolt a Dunához lefutó falakkal, és az épület alaprajzát úgy értelmezte, hogy a középső toronyba csak az oldalsó (valójában sarok-) tornyokon hagyott bejáraton és a szárnyfalak tetején keresztül lehetett bejutni, de ez a „szerkezet nem vált be s azt már maguk a rómaiak megszüntették..." A tornyok visszabontása ellen szól az a körülmény is, hogy a szárnyfalakat sem bontották le, azok némely szakasza még az ásatás idején embermagasságnál is nagyobb volt.

14 A Dera-pataki épület déli szárnyfalának közepén két kis kiugró falrészlet figyelhető meg. Az ásatási rajzról kiderül, hogy itt csak a szárnyfal feltárására szorítkoztak, és nem vizsgálták meg, hogy a falcsonkok, illetve a kiszedett falak alapárkai folytatódnak-e dél felé. Ha a Dera-pataki épület alaprajzát összevetjük a Bácstól délre, a Szentantali-kápolna mellett Henszlmann Imre által feltárt objektummal (3. kép), akkor valószínűsíthetjük, hogy a szárnyfalak közepe táján mindkét esetben kis, feltehetően téglalap alakú tornyok álltak. A két alaprajz esetében hasonló 35