Budapest Régiségei 32. (1998)

TANULMÁNYOK - Juhász Etelka: Cseréplovas töredéke Óbudáról 353-359

rodalom belsejébe telepíti, a végvári katonaság elbocsátásáról és a várak felrobbantásáról is döntöttek. Az ország belsejéből való katonatömegek erősítették fel a bujdosókat. Elit vezetőiket elvesztették, a törökök többé nem fogadták be az elégedetleneket, nem tűntek nyomtalanul el a birodalomban, mint a magyarok ősei. Újabb feltöltést kapnak 1701-ben a jászkunoktól, akiket jobbágysorba taszít a budai kamarai adminisztráció, majd a levert hegyaljai felkelés menekülőiből (1702). Lipót elrendeli erőszakos besorozásukat, II. Rákóczi Ferenc pedig a szabadságharc kitörése után hoz szigorú rendeleteket a kóborlók és fosztogatók ellen. (Magyarország kronológiája II. 525-528.) Közöttük formálódott valahol a huszármente, a cseréplovas kabátja, ami azután sokáig annyit jelentett, hogy viselője magyar könnyűlovas. (Ezt viseli a fejedelem dobosa is) A korábbi bujdosók katonailag szervezett csapatait, a hódoltság peremein összekovácsolódott „vitézeket", ahol a származás már elmosódott, kemény szabályokkal fogadja be a kuruc sereg.

18 Ennek a szabad haderőnek Mária Terézia alatt nem sok lehetősége maradt: az új jobbágyság (Urbárium) vagy a hivatásos katonaság között választhatott.

19 Utóbbi esetben elvérzett a hosszú külföldi háborúkban. Ehhez a „huszárhoz" a királynő nemesi testőrségének már semmi köze nem volt, csak a díszruha

20 (20. kép). A szegénylegény világnak lassan bealkonyult, a falvak újratelepültek, a majorsági gazdálkodás gazdasági felvirágzást, a barokk újjáépítés lehetőségét hozta. A betyár

21 pedig már nem hős, nem ellenséget verő ideál. A török hódoltságtól a Rákóczi-szabadságharcig ívelő „vitézi" élet létalapját vesztette el, emlékük azonban tovább élt. A vitéz irodalmi alakjával is találkoztam, neve Rontó Pál.

22 A hányódó vitéz nagy példája a költő Balassi Bálint (közismert portréja: Horváth I.-Kőszeghy R, 1986). A történelmi lehetőségek tehát a XVIII. század elejére valószínűsítik az alakot, a divattörténet a XVII. század végére. A várostörténet hasonlóan a XVII-XVIII. század fordulójára mutat: Óbuda lakossága a visszafoglalás után magyar - és szegény.

23 Házépítésekre két-három nemzedék gazdagodása után kerülhetett sor. 1738-ig volt erre idő, ekkor Zichy Miklós szerződése a helyi önkormányzatot jobbágysorba nyomta vissza. A másik, nyugodalmasabb korszak 1771-ig tartott, amikor a megerősödött közösség megvédte a szabad bíróválasztást, és 1775-ben Mária Teréziától mezővárosi szabadságot kértek. (Nem kaptak, de ez a lépésük az erejüket mutatja.) A gazdagodó lakosok házaikat felfelé bővítették, a boltozatos kapubejáratok fölé belső erkélyes szoba került, vagy lebontással átrendezték a rendelkezésre álló telket.

24 A kimutatás szerint

25 egy házra átlag kilenc szoba jutott, ebből az emeleten 2-8. Feltehető, hogy itt, két földszintes ház lebontása után - ez történhetett 1710 és 1738 között -, a maradék pincét még sokáig használták, és csak amikor elvizesedett, töltötték fel a másik ház törmelékéből. A feltöltés idejét megadják a híres árvizek dátumai.

26 Ekkor a lakosság ismét erősödőben volt, ereje telt újabb építkezésekre. A pince beomlásakor kerülhettek a későbbi töredékek a törmelékbe, újabb tereprendezés alkalmával. A járványok dátumai nem adnak támpontot az építkezésekhez. Kegyetlen pontossággal söpörtek végig 15-20 évenként. Hogy ki volt a gyermek, arról semmit sem tudhatok, de a városképről, ahonnan a tárgy való, igen. Ha járvány vitte el, Budapest legrégebbi protestáns templomában siratták, vagy a Zichy-kastélyhoz tartozó öreg barokk templom354 ban, de állt már az Újlaki-, akkor új templom is Mikovinyi térképeiről tudjuk, hogy nem épült még össze szorosan Buda, Óbuda és Újlak. Ezt lehet látni Buda ostromának képein is (1684) (Rózsa Gy., i. m. 387. 96. t.). Ha elkerült innen fiatalon kereskedőként, mint hajós vagy kincstári sót fuvarozó, a kápolna körül a hegyoldalba temették. A temető kapuja már elpusztult, a kápolna most romosodik. Ha koldulóbarát lett, a kiscelli kastélyhoz tartozott, véletlen előkerülő sírját csak l-l csontgyöngyszem jelzi. Ha óbudai ácsmester, unokái Széchenyivel építették a most megszűnt hajógyárban a reformkori Magyarországot. Békés szőlősgazda vagy mester akinek életét vetíti elénk egy ilyen ház: tenyérnyi utcai bolt vagy műhely, nagy boltozatos pincék, keskeny kert a hegy felé, benne mosó-, füstölő-, aszalóházikó, minden lehetőséget meg kellett fogni, de lehetett. Buda jó helyen volt, rossz történelmi időben is. A lelethez időben a legközelebb a tabáni kályhacsempe áll.

27 (10. kép) Környezetében XV-XVI. századra keltezett lábostöredékek, kevés török anyag volt, hiányoztak a fajansztöredékek és a XVII. század nagy mázas táljai. A nyeregtakaró rövid, az alak szinte áll puha csizmájában, a ló farka úgy van csomózva, mint cseréplovasunké (valószínű Szt. György). A ló hasa alatt jól látszik a széles szíj. A lovag övéről két szalag lobog hátra. Érdekes, hogy ebben az együttesben játékméretű lábas is volt. A töredék elvi kiegészítése: a mézeskalács-figurákat durván 150 év választja el a cseréplovastól. A lovastorzót Kozák Károly XVII. századi egri csempéje segítségével tudnám kiegészíteni. (Kozák 53 p. 1. kép)

28 A fej magas fövegje sírokból is ismert ruhadarab, kurucokat ábrázoló festményen ugyanaz. A dolmány azonos (kis zsinóros, zárt). Azonos a kezek tartása is, az egri alak kis buzogányt fog. Az övön lógó kard is megegyezik a cseréplovaséval. Valószínű, hogy a csempén ábrázolt puha szárú csizma is hasonló volt (az 1800-as évekig még használt, a Literatúra siratja el 1926-ban a csizmát). A nyeregtakaró egyformán rövid, a szerszámábrázolásban sincs különbség. Ami hiányzik: a prémes kabát jelzése, de ez nem időpontkülönbséget, hanem az alak polgári voltát jelzi. (Érdekes, hogy Kozák K. is konkrét nevet említ, az alakot ő sem érezte személytelennek.) A lóalak - elfogadva, hogy játék volt - szükségszerűen négy lábon támaszkodhatott, mint a karácsonyi kép gyermekének kezében, kis talpon. A far erőteljes mintázása az ágaskodó alakot sem zárja ki. Asztalon lófigurákkal játszó gyermekek metszetét már a gótikából ismerjük. Talapzatnak elfogadnám a mézesbáboknál látott népies növénymintázatot (ez emlékeztet a festett templomi fatáblák és néhány nemesi levél mintájára). A XVII. század végének ez a kiegészítés megfelelne. Összefoglalás: a tárgy kora a XVII. század vége és a XVIII. század vége között nem pontosítható, de politikai, gazdasági és divattörténeti megfigyelések miatt inkább a korai dátum valószínű. Hagyományos típusú játékszer, amely adott időben adott, konkrét „vitéz" emlékét is jelenthette. Ez a játéktípus Európában hosszú ideig használatban volt, anyaga szerint helyben készült, ajándék. A Magyar Néprajzi Múzeum hasonlót nem őriz. Ha az 1800-as évek végén még fellelhető lett volna, ismerve dr. Kemény György

29 széles látó- és gyűjtőkörét, bizonyára begyűjtötte volna. Előzményének az MNM XIV. századi cseréplova tekinthető (plasztikus nyerge-