Budapest Régiségei 32. (1998)

TANULMÁNYOK - Garády Sándor: Buda középkori és újkori vízművei, különös tekintettel a Svábhegy-Városkút kutatására 245-265

Budának tehát már a középkor végén, az újkor hajnalán nem is egy, hanem három vízvezetéke volt. Buda visszafoglalása után, alighogy megalakult a budai adminisztráció, és alig népesedett be Buda, főleg a katonaság sürgetésére megindultak a munkálatok, elsősorban a dunai vízemelő újjáépítésére, majd a svábhegyi források bevezetésére. Messze vezetne, ha itt teljes képet akarnánk adni e vízművek fejlődéséről, és az idők folyamán bekövetkezett átalakulásáról. Eddig úgy tudtuk, hogy a svábhegyi források vizét többszörös sikertelen kísérlet után Kernhausteiner Konrád jezsuita fráter vezette be 1718-ban a várba.

13 így ír róla Miller és Haeuffler is. A dunai vízemelőről pedig legfeljebb azt említik meg, hogy megvolt, készítőjéről hallgatnak. Erre nézve végzett - főleg levéltári - kutatásaim terjedelmes, eddig nagyrészt ismeretlen, helyesebben a nyilvánosság elé eddig nem került adatgyűjtemény birtokába juttattak. Ez adatok, ha itt-ott, főleg rajzok tekintetében hézagosak, mégis az eddigieknél sokkal bonyolultabb munkafolyamatról és főleg arról adnak felvilágosítást, mennyi és minő változáson estek át a fentebb említett vízművek. A dunai, a Lánchíd tájékán, attól kissé északra fekvő régi vízemelő művet s a vele kapcsolatos vízvezetéket először Lindner Virgilius salzburgi, magát Wasserkünstlernek (vízi művésznek) nevező molnármester igyekezett helyreállítani, sikertelenül. A befejezést 1689. december 19-én bekövetkezett halála is megakasztotta. Utána Diez Ádám János császári vízi építőmérnök (Wasserbauingenieur) ajánlkozott, hogy 6000 forint költséggel ló- vagy ökörerőre elkészíti a vízemelő-berendezést. A vízemelő-berendezés alatt mindig a dunait kell érteni, mert a svábhegyinél természetszerűleg vízemelő gépre nem volt szükség, hiszen még a legalacsonyabban fekvő Svábforrás is magasabban feküdt a budai Vár szintjénél. Itt tehát a víz a közlekedőcsövek ismert természeti törvényének megfelelően saját erejéből jutott fel a Várba.

14 Diez ajánlatára a közben megélénkült török háború miatt csak 1695-ben került sor, és megbízatván annak elkészítésével, 1696-ban üzembe is került. A vízemelő gép rajzát Bánrévy dr. fővárosi levéltárnok úr a bécsi udv. kamarai levéltárban meg is találta, és azt több ott lévő irat másolatával együtt rendelkezésemre bocsátotta. Kedvességéért ezúttal is köszönetemnek adok kifejezést. A vízemelő gép egyébként, mint valószínűleg a többi későbbi is, járgányszerű, 4 ló vagy ökör körben hajtásával működésbe hozható szerkezet volt, amely fogaskerék-áttétellel négy szívó-nyomó dugattyúval, sárgaréz dugattyúhengerekkel. A víz ólomcsöveken át került a Várba, a mai Várszínházzal szemben, a mai Honvédelmi Minisztérium épületének he1. Garády Sándor nem adott címet cikkének, így ez a meghatározás látszott a legésszerűbbnek. Az írást sajtó alá rendezte Gyuricza Anna. 2. Garády Sándornak a Székesfővárosi Múzeumban folytatott tevékenységével, hagyatékával, rövid életrajzával foglalkozik GEREVICH László: Garády Sándor 1871-1944. BudRég 15. lyén épült víztoronyba és onnan később szurkos fenyőfa csöveken át a Dísz térre állított kútba.

15 Diez innen egyéb természetű ügyekben - elsősorban 300 000 forint pénzkölcsön megszerzésére - Németországba küldetett, majd a kölcsön sikeres megszerzése után Bécsbe került, és csak 5 év elteltével ismét Budára. Ez alatt a vízművet jólrosszul egy budai kútmester kezelte, s annak működését az egyik dugattyúhengernek időközben történt megrepedése is, de az is nehezítette, hogy a vízmű hajtási költségeihez senki se akart hozzájárulni. A katonaság ingyen kapta a vizet, a polgárságtól a kezelő jogosítva volt akónként egy krajcárt beszedni, de nemigen volt, ki azt megfizesse, mert az az aránylag kevés számú polgár (Schmall 1714-ben a kaszárnyákban kívül lakott katonatiszteket és állami tisztviselőket is beleértve 1325 személyre becsüli),

16 akinek fizetnie kellett volna, inkább saját fuvarjával hozta föl a Dunából a vizet. Midőn Diez visszakerült, megjavította a vízművet, úgyhogy az 1701. szeptember 22-én megtartott bizottsági próbán óránként 40 akó, vagyis 24 óra alatt 1000 akó vizet adott. A svábhegyi források vizének a budai Várba való bevezetését először Everling Eberhard tábori kórházi orvos ajánlotta. Amint már említettem, Kappeier Rüdiger Gáspár szerint ő fedezte föl a mai Városkutat, amely róla neveztetett el Doctor=Orvos-kútnak. 1693-ban nyomát találjuk az iratokban

17 a Király-forrás kijavításának. Ugyanez év októberében

18 a budai kamarai adminisztráció a bécsi udvari kamarához intézett fölterjesztésében javasolja, hogy Lilinsch János György császári mérnök századost, aki Karánsebesre átutaztában a környéket megvizsgálta és a Svábhegyen levő tiszta és jó forrásvizeket legfeljebb 6000 forint költségen a Várba fölvezethetőnek tartja, Karánsebesről rendeltesse a hadi tanács útján vissza Budára és az említett vízvezetéket engedélyezze. Lilinsch saját állítása szerint nemcsak a bajor Pfalzban mint főmérnök jó szolgálataival tűnt ki, hanem Ausbachban, Münchenben, Salzburgban és Augsburgban a hercegi kutakat kijavította, hanem Bécsben gr. Otting őexcellenciájánál is sikerrel működött. Ugyancsak Diez Ádám ajánlotta a svábhegyi források bevezetését, már azért is, hogy a dunai vízemelő szerkezet kíméltessék. I. Lipót király 1702. márc. 4-én a budai adminisztrációnak kiadott parancsában el is rendelte a svábhegyi források bevezetésére szükséges vízmű elkészítését,

19 amelyre Diez szerint a robotmunkán kívül 3000 forint elegendő. Diezt 1200 forint évi fizetéssel le is küldte Budára. A költségek fedezésére pedig a még hátralékos szolgálati és telekkönyvi illetékek behajtására adott utasítást. 1950. p. 596-597., G. SÁNDOR Mária: Garády Sándor régészeti munkássága. Műemlékvédelem 5. 1961. p. 217-223., GYURICZA Anna: Garády Sándor hagyatéka. In: Pest-budai Hírmondó 3. A Budapesti Történeti Múzeum Könyvtárának és Adattárának ismertetése. Budapest, 1991. 88-100. 3. A Fővárosi Levéltárban és az Országos Levéltárban végzett JEGYZETEK 250