Budapest Régiségei 32. (1998)

TANULMÁNYOK - Garády Sándor: Buda középkori és újkori vízművei, különös tekintettel a Svábhegy-Városkút kutatására 245-265

kolva. A fenék átlagos esése kereken hét százalék. Itt is, a folyosó közepe táján, egy méter hosszú elágazás van, a felsőhöz hasonlóan délkeleti irányban. Az oldalfalakon kilenc-kilenc 14-20 cm széles, 50-80 cm magos rés van kivágva, sőt az I. lejáróaknához legközelebb eső 100 cm magos, de újkori téglákkal berakva, helyesebben befalazva. Olyik rés kettős: alul egy 20 cm magos és fölötte 21-22 cm-re egy 50 cm magos rés. A nagyobbik rések alsó éle a fenék szélétől 42-65 cm magosán van. Elhelyezésük tehát eltérő a felső folyosón lévő résektől, amelyek mind a folyosófenéktől vagy ahhoz nagyon közel nyílnak. E rések eredeti rendeltetése a forrásvizek bevezetése lehetett. Minő okból falazták be később, nem tudhatjuk. E folyosó felső végén az I. sz. lejáróaknától 0,7 m-re annak teljes szélességében 0,6 m mély iszapfogó medence van. A folyosó alsó végéhez csatlakozik a 0,8 m átmérőjű II. sz. lejáróakna (11. kép). E lejáróakna felső nyílását egy külön ezért ásott kutatóárokkal sikerült megtalálnunk. Itt aránylag nagyobb munkát kellett végeznünk, mint az I. lejáróaknánál, mert az aknát felső kőlap fölött kerek egy méteres feltöltés volt. Ezt az aknát négyzet alakú, szépen faragott vörösmárvány keret koronázza. E keret felső belső élén horony van, bizonyságul arra, hogy eredetileg ezt az aknanyílást a keret hornyába illeszkedő vörösmárvány lap fedte (5. rajz). Ennek egy töredék darabját a kutatóárok ásása közben meg is találtuk. Most a nyílást a keretre ráfekvő, két egymáshoz hornyolással illeszkedő félből álló kör alakú mészkőlap, ún. kútkő zárja el A lejáróaknán túl a föld alatti folyosónak még egy méter hosszú folytatása van. E folyosórész az aknával együtt közös fenékkel iszapfogó medencévé van alakítva. Ennek feneke a folyosó fenekétől 1,7 m-rel mélyebben fekszik. Ebben a mélységben azonban a fenéken még mindig sárga, iszapos agyag mutatkozott, az oldalfalak alapjait pedig nem sikerült megtalálnunk. A tűzoltó-parancsnokság által rendelkezésünkre bocsátott szivattyúval sem sikerült a mindenhonnan odaáramló vizet annyira kiszivattyúznunk, hogy a feneket mélyebbre is kikotorhattuk és az oldalfalak alapját elérhettük volna. A folyosó vak végén, az iszapfogó medence elért feneke fölött mintegy 1,2 m-re lilásbarnára égetett agyagcsövön át távozott a víz a medencéből. Ebbe a csőbe is fagyökeret találtunk benőve. Ezt lehetőség szerint vasrúddal eltávolítottuk. A levezető csövet természetesen nem tudtuk egész hosszában követni, azonban az minden valószínűség szerint a Béla király útteste alatt az alsó kútházig ér. Erről a szivattyúzás alkalmával győződtünk meg. Mikor ugyanis az iszapfogó medencében a vízszint a levezető cső alá süllyedt, az alsó kútházban is leapadt a vízszint, és a belőle táplálkozó csurgó teljesen elapadt, helyesebben vizet nem adott. Amint azonban megszüntettük a szivattyúzást, ismét az eredeti állapot állott helyre. Az alsó kútház a föld színe fölé érő 2,8 m hosszú, 2,23 m széles téglaépítmény, amelynek teteje félhenger alakú, kétoldalt vízszintes párkánnyal. Újkori téglákból készült, de erősen repedezett állapotban volt (12. kép). Ebbe vezet egy lejárólépcső a mellette lévő 2,88 m x 1,94 m belvilágú négyszögletes vízmedencéhez. Benne 1,7 m magosán áll a víz, úgyhogy közelebbről megvizsgálni nem lehetett. A medencétől kerek tizenegy méterre van a csurgó, amely az összes víznek csak egy részét adja, a többi bizonyára az odavezető csatorna hiányos volta miatt szertefolyik és a csurgó alatti árok fenekén buggyan ki (6. rajz). Mielőtt az ásatások ismertetésében továbbmennénk, szeretnék megemlékezni a forrásház előtti kutatógödörben talált érmekről. Összesen 33 darabot találtunk a legkülönbözőbb korokból. A legrégebbiek (5 db) rómaiak. Ezek közül a legkorábbi Valentinianus (Kr. u. 253-259), a legkésőbbi Nagy Konstantin (306-337) idejéből való, tehát a harmadik század második, a negyedik század első feléből. Találtunk ugyan egy Septimius Severus-érmet is, ez azonban modern hamisítvány. Eltérően a többitől, jóformán a föld színén hevert. Miután ezeken kívül csak egy féltenyérnyi sima terra sigillata darab került elő, és egyéb határozottan római nyomra nem akadtunk, azt hisszük, hogy ezeket az itt tanyázó kelták hozhatták magukkal. A kelták kétségtelen jelenlétét az itt talált kelta cserépedény-töredékek bizonyítják. Visszatérve az érmekre, a rómaiak után következő legközelebbi érem Hunyadi Mátyás dénárja. Utána korban I. Ferdinánd három ezüstdenárja következik. Az egyik egykorú hamisítvány. Találtunk egy XV-XVI. századbeli török akcsét is Rudolf korából két hamisítvány, II. Mátyás király (1608-1619) korából kettő (1616 és 1620 évjegyű), II. Ferdinánd király (1619-1635) korából kettő (1523,1635), a többi későbbi időszakból való. Az idegen érmek közül említésre méltó egy 1610-ból való lengyel és egy 1626-ból való litván garas. Az a körülmény, hogy Hunyadi Mátyás korából csak egy, a megelőző és a közvetlenül utána következő uralkodók korából pedig egy érem sem került elő, csak annak tulajdonítható, hogy ennek a kornak kisebb értékű érmei aprók és rossz ezüstből valók voltak, tehát egyrészt a föld alatt könnyebben mállottak és töredeztek széjjel, másrészt apró és töredezett voltuk miatt az ásatások alkalmával kikerülő földben nehezebben vehetők észre. A többi érem a XVIII. és XIX. századból való. A talált érmek mindenesetre arról tanúskodnak, hogy, eltekintve a római kortól, a forrásokat Hunyadi Mátyás korától napjainkig állandóan látogatták. De a Városkút távolabbi környékén egyéb leletekre is akadtunk. A templom és kolostor fölkutatása miatt összesen 33 kutatóárkot ástunk a Városkút környékén, amint már említettem, eredménytelenül (7. rajz). Akadtunk azonban egyéb leletekre. így a IX., X. és a XIV, XIX. és XXI. kutatóárokban neolit kori kova-, jáspis-, obszidiánnucleust, vakarót, nyílhegyet és szilánkokat, díszítetlen cserépedény-töredékeket találtunk, sőt a XVIII. árokban két darab diluviális eredetűnek látszó csonteszközre akadtunk, bár nem eredeti helyükön, mert a fekete földben találtuk. Valószínűleg az itt található sárga agyagból följebbről mosták ki a csapadékvizek. A La Téne korszakba tartozó kelta edénycserepeket már említettem. Ilyenek főleg a Kaufmann-vüla telkén kiásott XXXI. árokból kerültek elő. Találtunk azonkívül népvándorlás kori hullámos díszú cserépedény-töredékeket is Mindezek bizonyítékai annak, hogy a Városkút környéke legalábbis a neolit kortól kezdve lakott volt. Lehet, hogy további, e célból folytatandó kutatások a fennálló korbeli hézagokat is kitöltő leleteket eredményeznének. 247